Az új hatalom felállása után rendeződhet Vajdaság pénzelésének kérdése?

A Vajdaság pénzeléséről szó törvényt nem lehet elfogadni a köztársasági és a tartományi kormány jó együttműködése nélkül, jelentette ki a Dnevnik újvidéki napilapnak nyilatkozva Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) köztársasági képviselője. Egyes optimista becslések szerint a jogszabály elfogadása már a jövő évi költségvetés meghozatala előtt megtörténhet, valójában azonban az új szerbiai kormány megalakulásáig nem reális ezzel kapcsolatban becsléseket megfogalmazni, írja a lap.

Maja Kocijančič, az Európai Bizottság szóvivője a múlt héten beszélt arról, hogy mielőbb el kell fogadni a tartomány pénzeléséről szóló törvényt, hiszen ez Szerbia alkotmányos kötelezettsége. Szavai szerint szoros együttműködésre van szükség a köztársasági kormánnyal, amikor a hatalom alacsonyabb szintjein történő törvényvégrehajtásról, és annak finanszírozásáról van szó, írja a Beta.

A költségvetések elfogadásakor és módosításakor szokott leggyakrabban felmerülni a kérdés, hogy valójában mi is illeti meg Vajdaságot. A költségvetési rendszerről szóló törvény értelmében világos, hogyan kellene kiszámítani ezt a hét százalékot, írja a Dnevnik. Pásztor Bálint viszont arra mutatott rá, hogy nem szabályozott, milyen módon illetik meg Vajdaságot a bevételi források.

„Többféle adó létezik, és nincs szabályozva, hogy pontosan melyikből mennyi illeti meg Vajdaságot” – magyarázta a frakcióvezető. Szavai szerint jelenleg azt a gyakorlatot követik, hogy a vajdasági székhelyű vállalatok jövedelemadójából 42 százalék, a tartományban élő polgárok személyi jövedelemadójából pedig 18 százalék illeti meg Vajdaságot.

Szavai szerint problematikus az is, hogy a személyi jövedelemadóból mindössze 18 százalék marad a tartományban, de az szintén, hogy a Vajdaságban működő vállalatok közül soknak hivatalosan Belgrádban van a székhelye. „Tehát az ezektől a vállalatoktól beszedett jövedelemadó sem marad Vajdaságban. Ez az eset áll fenn például a szabadkai tejgyár vagy a Pionir csokoládégyár esetében. Tehát évek óta senki nem tudja megmagyarázni, miért éppen 42 és 18 százalék marad a tartományból e két adófajta esetében” – fejtette ki Pásztor Bálint, s rámutatott, vannak olyan adófajták is, amelyekből egyáltalán nem marad semmi Vajdaság számára, éppen ezért van szükség arra, hogy a pénzelésről szóló törvény szabályozza ezt a területet.

Fontos továbbá, hogy a hatáskörökről szóló törvényt összehangolják a pénzelési törvénnyel, mert Vajdaság az utóbbi egy évtizedben bizonyos hatásköreit éppen pénzhiány miatt nem tudta ellátni, jegyezte meg a képviselő. Ez történt például a közutak egy részének ügyében is, hiszen ugyan hatásköröket kapott a tartomány, de az ezzel járó költségek finanszírozásához szükség forrásokat már nem. „Éppen ezért a VMSZ amellett áll ki, hogy a hatásköri törvény módosítását és a pénzelési törvényt egyszerre kell elfogadni, mert együttesen alkotnak egészet” – hangoztatta Pásztor Bálint.

A Dnevik emlékeztet: Igor Mirović tartományi kormányfő nemrégiben egy nyilatkozatában rámutatott, azért van szüksége Vajdaságnak erre a törvényre, hogy „definiálja a komplex kérdést, hogyan lehet a legjobb módon kitéríteni pályáról mindazokat, akik olyasmiért harcolnak, ami nem Vajdaság lényege, és nem is szabad, hogy az legyen, mégpedig nem lehet egy izolált sziget, amely különálló rendszerben működik, nem megoldódó, hanem felhalmozódó problémákkal”.

Szavai szerint az alkotmány 2006-os elfogadása óta ésszerűtlenül költötték a pénzeket, s így Vajdaságban jelenleg több olyan kórház van, amelyeknek tartozása van, bizonyos gyógyszertárak a bezárás előtt állnak, nemzeti jelentőségű projektumok akadtak meg. 
A Vajdaság pénzeléséről szóló törvény kérdése már közel tíz éve folyamatosan napirenden szerepel, különösen a köztársasági és a tartományi költségvetés elfogadásakor, amikor rendszerint heves viták alakulnak ki arról, mennyi pénz is jár valójában Vajdaság költségvetésének, noha a szerbiai alkotmány világosan kimondja: a köztársasági költségvetés legalább hét százaléka. Az alkotmány végrehajtásáról szóló törvény azt is kimondja, hogy 2008 végéig meg kell volna hozni a szóban forgó jogszabályt, ez azonban mind a mai napig nem történt meg, írja a Dnevnik.

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje