Az elválaszthatatlanság emléknapja

Pásztor Bálint: A vajdasági magyarság minden kihívás ellenére pozitív maradt az elmúlt 105 évben

A nemzeti összetartozás napja alkalmából szerdán délután fél ötkor Királyhalmon, a Jézus szentséges szíve plébániatemplomban megkondultak a harangok, akkor, amikor Kárpát-medence-szerte templomharangok hangja emlékeztetett arra, hogy a trianoni békediktátummal a történelmi Magyarországot sikerült szétszabdalni, a magyar nemzet egységét viszont nem. A vajdasági magyar közösségben továbbra is erős a hit és a szándék, hogy itt, a szülőföldünkön éljék az életüket – hangsúlyozta alkalmi beszédében dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke. Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség tanácsának elnöke a magyar édesanyák nemzetmegtartó szerepére összpontosított beszédében.

A Vajdasági Magyar Szövetség szervezésében a nemzeti összetartozás napja alkalmából megtartott vajdasági központi rendezvény a hagyományokkal összhangban szentmisével kezdődött. Ezt követően alkalmi beszédének bevezetőjében dr. Pásztor Bálint kiemelte, hogy június 4-e nem csupán a veszteségre való visszaemlékezés, hanem a jövőre irányuló felelősségvállalás emléknapja is, a trianoni békediktátum 90. évfordulója óta nemcsak gyásznap, hanem a magyar nemzet összetartozásának az ünnepe. Rámutatott, a magyarság a trianoni békediktátum következményei ellenére is itt van, és közösséget alkot.

Beszédének folytatását Pásztor Bálint az 1921 és 1922 között Magyarország belügyminiszterének, míg 1922 és 1931 között vallás- és közoktatásügyi miniszterének tisztségét betöltő Klebelsberg Kuno 1924-es nyilatkozatára építette. „Az olyan nemzet, amelynek sorában a negatív emberek többségre jutnak, veszve van.” Mint Pásztor Bálint megjegyezte, eme gondolatok napjainkban talán aktuálisabbak, mint bármikor korábban.

Klebelsberg Kunót idézve Pásztor Bálint hangsúlyozta, a negatív ember többnyire azt jósolgatja, hogy nem lesz az egészből semmi, s ezáltal még azokat is elcsüggesztheti, akiknek az alkotómunkához hajlamuk és kedvük van. A negatív ember irigy, mások hibáit nagyítja, kiszínezi, az iparkodókat leszólja, a bizakodókat kigúnyolja. Pásztor Bálint rámutatott, Klebelsberg gondolatai akkor fogalmazódtak meg, amikor még nem voltak közösségi hálók, se negatív kommentelők, amikor a károgók még más módon fejezték ki véleményüket, már akkor is akadályozva azokat, akik alkotni és közösséget építeni próbáltak.

– A negatív embereket a közöny, az irigység, a cinizmus és a kishitűség vezérelte és vezéreli ma is, ami veszélyt jelent közösségünkre. Azok, akik csak nehézségeket látnak, lekicsinylik, sőt, tagadják az eredményeket. Ezzel próbálják igazolni saját semmittevésüket, vagy a nemzet szétverésére irányuló törekvéseiket. A negatív ember energiát vesz el a közösségtől – fogalmazott Pásztor Bálint.

A MEGOLDÁSOK KÖZÖSSÉGE

A folytatásban ismét a trianoni békediktátum időszaka után tisztséget betöltő politikust idézte, hogy milyen a pozitív ember: „Bizakodó és jóakaratú. A pozitív ember szolgálatkész, és amennyire teheti, segít mindenkin, aki igazságos ügyben fárad. A munkában öröme telik, életének fő célja az alkotás.” Aláhúzta, a vajdasági magyarság pozitív maradt az elmúlt 105 évben, a szinte soha szűnni nem akaró kihívások ellenére.

– A negatív ember csak a veszteséget látja és nemzetrész-halált vizionál. A pozitív ember viszont autonómiaépítésbe, iskolalapításba, templomfelújításba, infrastruktúra-építésbe és gazdaságfejlesztésbe kezd, és nap mint nap dolgozik. Az itthon maradók túlnyomó többségének döntése nemcsak túlélni, hanem közösséget építeni és jövőt biztosítani szülőföldünkön. A VMSZ pozitív hozzáállása a következőképpen foglalható össze: több mint 30 éve küzdeni, felvállalni, képviselni és megpróbálni sikerre vinni. Az egyik ilyen siker a történelmi megbékélés, amely olyan vívmány, amellyel a többi nemzetrész napjainkban még nem büszkélkedhet. Tízéves az idén az Európa Kollégium, építjük a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium kollégiumát, működik a Szeged–Szabadka vasút, a Prosperitati Alapítványnak köszönhetően több mint 1300 család költözhetett be saját otthonába, de 16 ezer sikeres pályázóról beszélhetünk. Magyarország Kormánya támogatásának köszönhetően a gazdaságfejlesztési program folytatódott és folytatódik, csak tavaly 1802 sikeres pályázó jutott több mint 20,5 millió eurónyi vissza nem térítendő támogatáshoz. Mindez azt bizonyítja, hogy nemzetrészünkben továbbra is erős a hit, továbbra is erős a bizalom és a szándék, hogy itt, a szülőföldünkön éljék az életüket. A VMSZ politikai értelemben is a pozitív emberek közössége, nem a kifogásoké, nem a károgásé és a lemondásé, hanem a megoldásoké. Nem olyanok vagyunk, aki valamiféle hamis messiásként próbálja magát feltüntetni, majd 1-2 év után beleun a közösség képviseletébe és elmegy szakmai babérokra törni. Olyanok vagyunk, akik a közösséget nem hagyjuk cserben, és mellette állunk nap mint nap – fogalmazott Pásztor Bálint.

ITT VAGYUNK, MAGYARUL BESZÉLÜNK

„A nemzethez tartozás első gyökereit az édesanyák ültetik el bennünk. Azokkal az altatódalokkal, mondókákkal és népmesékkel, amelyeket ők is az édesanyjuktól tanultak” – fogalmazott köszöntőjében Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség tanácsának elnöke. Rámutatott, az édesanyák nap nap után példát mutatnak állhatatosságból, szeretetből és hűségből. „Talán ez a kulcsa annak, hogy 105 év után is itt vagyunk, magyarul beszélünk, és együtt ünnepelünk” – hangsúlyozta. Katona Róbert szavai szerint a falu számára megtiszteltetés, hogy temploma és annak kertje immár tizennegyedik alkalommal ad otthont a nemzeti összetartozás napja alkalmából szervezett központi rendezvénynek. Arról is szót ejtett, hogy Magyarország Kormányának, a VMSZ-nek és a Magyar Nemzeti Tanácsnak köszönhetően az idén felújítják a Jézus szentséges szíve plébániatemplom tetőszerkezetét.

A rendezvény alkalmi műsorral fejeződött be, amelyben a helyi Petőfi Sándor Művelődési Egyesület csoportjai és a Petőfi Sándor Általános Iskola diákjai léptek fel. A kiemelt vendégek között köszöntötték Csallóközi Esztert, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulját, dr. Domonkos-Gyüge Rékát, Magyarország Belgrádi Nagykövetségének első beosztottját, Bagi Barnát, a budapesti Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnökét, a Fidelitas operatív alelnökét, Juhász Bálintot, Vajdaság Autonóm Tartomány Képviselőházának elnökét és Fremond Árpádot, a Magyar Nemzeti Tanács elnökét.

Június 4-ét, az 1920-as trianoni békediktátum napját, a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás melletti tanúságtételről szóló 2010. évi XLV. törvényben nyilvánította a nemzeti összetartozás napjává. A több állam fennhatósága alá vetett magyarság minden tagja és közössége része az egységes magyar nemzetnek, melynek államhatárok feletti összetartozása valóság, s egyúttal a magyarok személyes és közösségi önazonosságának meghatározó eleme, nyilvánította ki a törvény. Az MNT 2011-ben hozott határozata értelmében június 4-ét a vajdasági magyarság jeles napjai között tartják számon. A Jézus szentséges szíve plébániatemplom kertjében 2012-ben ültették el az almafát, „amelynek gyökere a magyarság összetartozásának, termése pedig a nemzet megújulásának a szimbóluma”. Ugyanebben az évben rendezték meg első alkalommal az említett helyszínen a vajdasági központi megemlékezést.

P.E.

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából