Az áldozatokat ma is vállalni kell

Meg kell határozni a célokat, és azokért mindent meg kell tenni – Ünnepi műsor és megemlékezések Vajdaság-szerte

Az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulóját koszorúzással, művelődési műsorokkal ünnepelték a hétvégén Vajdaság-szerte. Az ünnepségeken az összefogásra, jogaink kivívására, céljaink meghatározására és azok elérésének fontosságára hívták fel a figyelmet az emlékezők.

ADA

Adán a rendezvénysorozat szombat délután megemlékezéssel kezdődött az adai katolikus temetőben az 1849-es feszületnél, ahol többek között megjelent az adai önkormányzat vezetősége, a magyarországi testvértelepülés, Budakalász polgármestere, valamint a szerb parlament helyi képviselője, illetve a civil és a művelődési egyesületek tagjai. Az alkalmi kultúrműsort követően Parlagi Endre, Budakalász polgármestere mondott ünnepi beszédet, majd az emlékezők megkoszorúzták a feszületet. Koszorúzott: a Millecentenáriumi Emlékbizottság, az adai önkormányzat, a Vadvirág Hagyományápoló Kör, Budakalász város, az Aranykapu ME, valamint a VMSZ, a VMDK és a DP, illetve az Eugen zentai újság képviselője. Az ezt követő ünnepi műsoron az adai színházteremben fellépett a Musica Humana Kamarakórus, a Vadvirág Hagyományápoló Kör és a Brass Dance Band fúvószenekar. Az ünnepségsorozat este táncházzal zárult a Vadvirág HK székházában. A rendezvénysorozatot a Millecentenáriumi Emlékbizottság, a Szarvas Gábor Könyvtár és a Vadvirág Hagyományápoló Kör szervezte.

KISHEGYES

A hagyományokhoz híven Kishegyesen a Nyugati temetőben, a hegyesi csata emlékművénél rendezett alkalmi ünnepséggel emlékeztek meg a magyar szabadságharc és forradalom 162. évfordulójáról. A himnusz elhangzása után – amelyet az általános iskola kórusa énekelt Bulatović Gabriella vezetésével – dr. Nagyné Végh Mária, a szabadkai főkonzulátus konzulja olvasta fel a magyar miniszterelnök ünnepi köszöntőjét, majd Kovács Hédi mondott történelmi összefoglalót az 1848-ban és 1849-ben történtekről. Kiemelte, hogy a bécsi udvar '48 márciusában, a bécsi események nyomására elfogadta a magyar parlament követeléseit, de utána visszavonta jóváhagyását, így Jellasics szeptemberben csapataival betört Magyarországra, s ez indította el a fegyveres harcokat.

Alkalmi beszédében ifj. Juhász Bálint, a kishegyesi helyi közösség tanácsának elnöke rámutatott, hogy a 162 évvel ezelőtti események soha nem látott módon forrasztották eggyé a nemzetet. A nemzet akkor is vállalta az áldozatokat, és ezt ma is vállalni kell. Hasonlóan egységesen lépett fel a vajdasági magyarság is nemrégiben, amikor több mint 130 ezren nyilvánították ki, hogy közösségként akarnak élni szülőföldjükön. Az elnök beszédében elmondta, hogy a tervek szerint a kishegyesi szoborparkban az idén mellszobrot kap a hegyesi csata tábornoka, Guyon Richárd. Az ünnepség Podolszki József versével és a Szózat eléneklésével ért véget, majd a jelenlevő küldöttségek megkoszorúzták a csata emlékművét.

TOPOLYA

– A vajdasági magyarságnak az a feladata, hogy 162 évvel ezelőtt élt őseihez hasonlóan meghatározza céljait, azok eléréséért mindent megtegyen. A célok nem sokat változtak: legyen béke, szabadság és egyetértés! – hangsúlyozta Pásztor Bálint köztársasági képviselő az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emlékére a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ által rendezett műsoros esten. Ünnepi köszöntőjében – amely március 13-án, a Csáki Lajos Általános Iskola tornatermében hangzott el – kiemelte:

– Eleink 162 évvel ezelőtt is tudták, hogy megfelelő képviselet nélkül nem lehet demokráciáról, jogmegvalósításról, szabadságról beszélni. A szabadság kivívása ma nem karddal történik. Oly módon közelíthetjük meg leginkább a szabadságot, hogy kiállunk jogaink mellett, és követeljük azt, ami jár.

A Kodály MMK keretében működő Cirkalom és Tátika táncegyüttes, a topolyai Mara Amatőr Színtársulat, a Vajdasági Magyar Versmondók Egyesületének tagjai, Csonka Ferenc és a Csalóka zenekar, valamint az óbecsei A Prima Vista együttes adott ünnepi műsort. A fentebb jegyzett közreműködők közös játékának, a táncos, zenés és verses műsorszámoknak, valamint a Nagy Tibor történész által írt, Rác Lívia előadásában elhangzott történelmi összefoglalónak köszönhetően a szabadságharcban résztvevő honvédsereg életében a vesztes móri csatától a világosi fegyverletételig bekövetkezett változásokat kísérhette végig az ünneplő topolyai közönség. A megemlékezésen az aradi vértanúk utolsó mondatainak felhangzása után az előadók Petőfi Sándor A szabadsághoz című verse megzenésített változatának tolmácsolásával fogalmazták meg üzenetüket. A Kisimre Árpád szerkesztette műsoros esten ezúttal a topolyai közösséggel ünnepelt Fremond Árpád köztársasági képviselő, Siflis Zoltán, a Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának tagja, dr. Papp Árpád, az MNT elnöki tanácsadója és Bábi Attila, Topolya polgármestere is.

ZENTA

Zentán szombaton emlékeztek meg az 1848-as forradalom és szabadságharc évfordulójáról. A községi önkormányzat elöljárói és a vajdasági magyar pártok helyi szervezeteinek képviselői délután megemlékezést tartottak az 1848/49-e magyar forradalom és szabadságharc áldozatainak a Felsővárosi temetőben lévő emléksírhelyénél és Szegfű György honvédhadnagy kálváriadombi sírjánál. Ünnepi beszédet Pataki Tibor történelemtanár, a Zentai Gimnázium igazgatója mondott. A megemlékezésen alkalmi műsorral közreműködtek a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos Munkaegységének diákjai is. Ezt követően, este fél héttől a Városháza előcsarnokában a helybéli Egészségügyi Szakközépiskola diákjai emlékeztek meg Batthyány Lajos grófról, a „népek tavaszának” magyar reménységeit megvalósítani igyekvő, mártírhalált halt miniszterelnökről. A Művelődési Ház színháztermében 19 órától ünnepi műsort szerveztek a forradalom és a szabadságharc 162. évfordulója alkalmából, amely során Širková Anikó, a község polgármestere és Rácz Szabó László, a községi képviselő-testület elnöke mondott ünnepi beszédet, majd pedig a Gödöllő Táncegyüttes, a zentai Pitypang néptáncegyüttes, Fehér Nóra népdalénekes, Bakos Árpád népzenész és Mácsai Endre színinövendék fellépését tekinthették meg az igencsak szép számban összegyűlt zentaiak.

Egyébként ma este 18 órától a színházteremben még egy ünnepi műsort rendeznek a jeles évforduló tiszteletére. Ezen fellép az algyői Móra Ferenc Népszínház társulata, a szegedi Kender Zenekar és a Cuháré Táncműhely. Ünnepi beszédet Molnár Csaba, a szegedi Rendezvényház ügyvezetője és Gajda Attila, a Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium igazgatója fog mondani.

MAGYARKANIZSA

– Folyamatosan harcolnunk kell, iskolánkért, sajtónkért, anyanyelvünkért, ezért vagyunk méltó örökösei 1848/49-nek. Emberpróbáló a harc, rengeteget kell vállalnunk, és elsősorban önmagunkat legyőznünk. A nagy szavak ideje lejárt, egészen hétköznapi módon kell megvívnunk harcunkat, időnként vállalva a nehezebbet, a kockázatosabbat, és ragaszkodnunk kell minden gyerekhez, ha azt szeretnénk, hogy még évszázadok múlva is magyar szó hangozzék el itt – mondta többek között ünnepi beszédében Pósa Károly a magyarkanizsai Nagytemetőben az 1848/49-es magyar szabadságharcra emlékezve.

Az emléktáblánál a szabadkai magyar főkonzulátus, a magyarkanizsai önkormányzat, a Magyar Nemzeti Tanács, a községi Magyar Koalíció, a VMSZ tanácsa, az óvoda, az általános iskola és a középiskola, a nyugdíjas-egyesület és a martonosi művelődési egyesület képviselői helyezték el koszorúikat.

Ezután este az Ozoray Árpád Magyar Művelődési Egyesület és a Tisza Néptáncegyesület mutatta be ünnepi műsorát Márciusi ifjak címmel a Művészetek Házában.

csin, Hzsolt, M.M., pi, SZ.A.

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 21.

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában