A VMSZ városnapi ünnepsége Zomborban

Az ott élő közösséget a Vajdasági Magyar Szövetség további támogatásáról biztosította dr. Pásztor Bálint.

Zombor, az egykori megyeszékhely 275 évvel ezelőtt kapta meg Mária Teréziától a szabad királyi városi címet. Ezt a dátumot ünneplik a város születésnapjaként. A VMSZ Nyugat-bácskai Körzeti Szervezete immár hatodik éve rendezi meg központi ünnepségét a városnap alkalmából.

Mária Terézia 1749-ben nyilvánította Zombort szabad királyi várossá. A privilégiumért 150 ezer aranyforintot fizetettek a kincstárnak. A településen ez után kezdődött el fejlődni az ipar és a kereskedelem. A Magyar Polgári Kaszinó épületét 1867-ben jegyezték be és azóta a zombori magyarság szolgálatában áll. Immár hatodik éve, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség Nyugat-bácskai Körzeti Szervezete itt szervezi a városnapi központi ünnepségét.

Szlákó József, elnök, Magyar Polgári Kaszinó, Zombor: „Magyar Polgári Kaszinó Nyugat-bácskai szinten egy központi felelősséget vállal és foglal el jelen pillanatban. Az év folyamán nagyon sok rendezvényünk van és mindig igyekszünk, hogy olyan rendezvényeket tartsunk amelyek összetartják a magyarságot.”

Napjainkban Zombor népszerűsége felfelé ível. Sokak számára hívogatóak lehetnek gyönyörű parkjai és kis erdői. Az elmúlt időszakban kiterjedt infrastrukturális munkálatok is folytak Zombor Város területén, több összekötő út is megújult. A fejlesztések pedig folytatódnak.

Pribilla Attila, segédpolgármester, Zombor: „Nagyon fontos számunkra, hogy minél előbb megépüljön a Béreg és Nákófalva közötti út és itt is a számunkra a legfontosabb, a Béreg vagyis a magyar határ és Zombor közötti út, ami már a tavalyi év végén megkezdődött. Ennek a bekötő útjai gyakorlatilag már mind felettek újítva.”

A VMSZ Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének elemi érdeke, hogy összetartsa a térségben élő magyarokat. Másfél éve azon dolgoznak, hogy megnyílhasson a kapuja a Herceg János Magyar Kultúrközpontnak. A tervek szerint erre márciusban kerül sor.

Pelt Ilona, a VMSZ Nyugat-bácskai Körzeti Szervezetének elnöke: „Ez egy városi alapítású intézmény része, tehát a Laza Kostić Kulturális Központ részévé válunk, ahol négy munkahely létesül, kimondottan segítve az itt lévő civil szervezetek életét. Olyan tevékenységeket szervezünk majd, ami még nincs lefedve. A gyerekeket behozzuk moziba, színházba.”

A magyarság száma napjainkra megfogyatkozott Zombor térségében, azonban azok, akik itt maradtak továbbra is azon fáradoznak, hogy megőrizzék az anyanyelvet és a kultúrát.

Dr. Pásztor Bálint, megbízott elnök, VMSZ: „A Nyugat-bácskai magyarság így a zombori magyarság is példamutató módon őrzi a nyelvünket, hagyományainkat, annak ellenére, hogy nagyon nehéz körülmények között éltek itt a 90-es évek vérzivataros időszakában a frontvonaltól néhány kilométerre. Megőrizték a magyarságukat.”

Zombor a Nyugat-bácskai magyarság központja. Dr. Pásztor Bálint elmondta, a VMSZ a jövőben is arra törekszik, hogy támogassa az ott élőket, annak érdekében, hogy élni és fejlődni tudjon a közösség.

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​