A VMSZ parlamenti képviselői az oktatási miniszternél
A készülő diák- és egyetemista jóléti törvénytervezetnek összhangban kell lennie a nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel
A Magyar Nemzeti Tanács és a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselői a kollégiumokról szóló törvénytervezet kapcsán Szabadkán, a Magyar Házban megbeszéléseket folytattak a vajdasági diákotthonok vezetőivel. A tanácskozást követően Kucsera Géza, az MNT Intéző Bizottságának elnöke és Pásztor Bálint VMSZ-es parlamenti képviselő számolt be a megbeszélésekről.
,,A mai nap egy rendhagyó ülésre került sor, az aktuális diák- és egyetemista jóléti törvénytervezet volt a fő témánk. A jogszabállyal kapcsolatban több probléma is felmerült, ezekre szerettünk volna közösen megoldást találni. Közösen, hiszen a Vajdaságban működő kollégiumok vezetőinek többsége, pontosabban tíz diákotthon képviselője vett részt a tanácskozáson’’ – kezdte beszámolóját Kucsera. Emellett az MNT felkérte a kollégiumok képviselőit, hogy tevőlegesen is vegyenek részt annak az oktatási stratégiának a kidolgozásában, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség, és a Magyar Nemzeti Tanács közösen készít.
Pásztor Bálint hozzátette: az elmúlt időszakban egy-egy törvénytervezettel kapcsolatban többször kikérték a szakma véleményét, és ezt a hagyományt a mai tanácskozáson szerették volna folytatni.
,,A vajdasági kollégiumok vezetőinek ígéretet tettünk arra vonatkozólag, hogy a tanácskozáson elhangzott javaslatokat módosítási indítvány formájában benyújtjuk a parlamentnek’’ – mondta Pásztor.
A diák- és egyetemista jóléti törvénytervezet kapcsán, a VMSZ parlamenti képviselői az elmúlt napokban mintegy 5 módosítási indítványt adtak át. Pásztor elmondta, hogy a tegnapi nap folyamán a beadványokkal kapcsolatban Žarko Obradović oktatási miniszterrel is tárgyaltak. Az eszmecserén a nem állami alapítású kollégiumok működése is szóba került. A VMSZ-es képviselők emlékeztették a minisztert arra, hogy létezik egy kisebbségvédelmi egyezmény Szerbia és Magyarország között. Az egyezmény alapján létrejött egy kisebbségi kormányközi vegyes bizottság, amely már többször is ülésezett, és ezeken a tanácskozásokon kötelező érvényű ajánlásokat fogalmaztak meg a nem állami alapítású kollégiumok pénzelése kapcsán. Pásztor szavai szerint Szerbia mind a mai napig figyelmen kívül hagyta kötelezettségét. A tanácskozáson a diplomahonosítás problémája is felmerült. Mint ismeretes az MNT konkrét pénzügyi támogatásban részesíti a hazatérni vágyó fiatalokat, azonban problémát okoz az, hogy rengeteg olyan oklevél létezik, amelyeket úgy tűnik lehetetlen honosítani. A VMSZ képviselői arra kérték a minisztert, hogy a kérdést sokkal liberálisabban kezelje. Az oktatási miniszter arra is ígéretet tett, hogy még az idén, várhatóan ősszel a felnőttképzési törvényt is elfogadja a parlament.
A készülő kollégiumokról szóló törvénytervezettel kapcsolatban Pásztor elmondta: azt szeretnék elérni, hogy az említett jogszabály összhangban legyen a nemzeti tanácsokról szóló törvénnyel. ,,Ha ez nem valósul meg, akkor az állami szférában, vagyis a minisztériumban önkényesen döntik azt el, hogy a nemzeti tanácsokról vagy a kollégiumokról szóló törvényt alkalmazzák. Természetesen azt fogják előnyben részesíteni, amelyik az ő érdekeiknek inkább megfelel’’ – fejtette ki Pásztor.
A konkrét módosítási javaslatokkal kapcsolatban a képviselő hozzátette: pontosítani kell azt a rendelkezést, amely értelmében tilos a vallási tevékenység a kollégiumokban, ez főleg az egyházi alapítású diákotthonokra vonatkozik, de javasolják azt is, hogy a felvételi rangsor felállításakor a tanulmányi átlag és a szociális helyzet mellett vegyék figyelembe azt is, hogy a diák vagy a hallgató honnan, milyen távolról érkezik.
A VMSZ parlamenti képviselői a diák- és egyetemista jóléti törvénytervezet kapcsán már holnap folytatják a tárgyalásokat az oktatási minisztérium képviselőivel.
TOMEK VIKTOR