A VMSZ a negyedik legerősebb frakció

Díszgárdával, illetve tojásokkal várták a parlamenti képviselőket

Megalakult hétfőn a köztársasági képviselőház. Ünnepélyes keretek között tették le az esküt a 12-dik összetételű parlament képviselői, úgyhogy díszőrség fogadta őket a parlament épületének bejáratában, az ülést pedig a himnusszal kezdték. Az alakuló ülés ünnepi hangulatát azonban a szigorú biztonsági intézkedések árnyékolták be, egyrészt mert az ülés kezdetére szervezett tüntetés miatt a parlament környékét ellepték a rendőrök és minden járókelőt igazoltattak, másrészt pedig a járvány miatt csak szigorú előírások mellett lehetett részt venni az ülésen.

A parlament alakuló ülését megelőzően már 9 óra előtt rendőralakulatok vonultak ki Belgrád utcáira, hiszen tegnap az ellenzéki Saša Radulović, az Elég volt! Mozgalom vezetője bejelentette, leblokkolják a parlament bejáratát, mert nem ismerik el a június 21-ei választások eredményeit. Korábban pedig Srđan Nogo, szélsőjobboldali elveket valló volt képviselő jelentette be, hogy paintball-puskával várja majd az új összetételű parlament képviselőit. A rendőrök minden járókelőt, aki megközelítette a parlament épületét igazoltattak, így az újságírókat is. Végül Nogot egyes sajtóértesülések szerint a rendőrség előállította, Radulovićnak és párttársainak sem engedték meg, legalábbis a politikus nyilatkozata szerint, hogy részt vegyenek a tüntetésen. Amíg az épület előtt összegyűlt több tucatból álló kisebb tömeg Antonije Davidović, levetkőztetett pravoszláv pap vezetésével elsősorban Koszovó elárulását hangoztatták, tojással és paradicsommal dobálták a bejáratot, a tanácsteremben, ahova lázmérés, kézfertőtlenítés után, szájmaszkban lehetett csak bejutni, felcsendült a himnusz, majd a bizottság hitelesítette a képviselők mandátumát, a képviselők pedig letették az esküt, és ezzel megalakult a 12-dik összetételű parlament.

A 250 tagú parlament, amelynek tagjai Aleksandra Marković, a megbízatási időszak hitelesítésével megbízott bizottság elnöke szerint elfogadták a Köztársasági Választási Bizottság által kiadott választási jelentést, egyszerre mondta el az eskü szövegét, miszerint odaadóan, becsületesen, lelkiismeretesen és az Alkotmányhoz hűen látják el a népképviselői tisztségüket. Védeni fogják az emberi és kisebbségi jogokat és a polgári szabadságjogokat, és legjobb tudásuk és képességeik szerint szolgálják Szerbia polgárait. Az ülést a parlament legidősebb képviselője vezette, a 91 éves Smilja Tišma.

Habár napirenden szerepelt a parlament új elnökének, alelnökeinek megválasztása, erre nem került sor, az első ülést az eskü letételével megszakították, és mint Tišma kiemelte, annak folytatásáról utólag értesítik majd a képviselőket. Az előttünk álló időszakot a képviselők arra használják, hogy megalakítsák a képviselői csoportokat és a frakcióvezetők nevét leadják az illetékes szolgálatoknak.

A parlamentben a legtöbb helyet az Aleksandar Vučić – Gyerekeinkért lista szerezte, összesen 188 képviselőjük ül a parlamentben, míg a Szerbiai Szocialista Párt – Egyesült Szerbia koalíciós lista 32 képviselőt delegált, Aleksandar Šapić – Győzelem Szerbiáért 11 helyet kapott, a Vajdasági Magyar Szövetség 9-et, Muamer Zukorlić vezette lista 4-et, az SDA Sandžak 3-at, míg az Albán Demokratikus Alternítva szintén 3-at.

Pásztor Bálint rámutatott, a VMSZ a parlamentben a negyedik legerősebb frakció, ami számos lehetőséget nyújt majd az érdekképviseletben, ám nagyobb felelősséget is jelent.

– A vajdasági magyar emberek felismerték azt a munkát, amit az elmúlt esztendőben végeztünk nemcsak köztársasági, hanem tartományi és önkormányzati szinteken is. Ennek tudható be az, hogy az elmúlt 28 év legjobb eredményét sikerült elérnünk – emelte ki Pásztor Bálint, a VMSZ képviselői csoportjának vezetője, aki rámutatott, nagy megtiszteltetés, hogy ilyen nagy számú frakcióval képviselhetik a magyar kisebbséget az országos parlamentben. Hozzátette: – Ez az eredmény lehetővé fogja tenni, hogy még több területtel, még több témával foglalkozzunk. Több bizottsági helyünk is lesz, ami azért fontos, mert bizottsági tagként olyan kérdéskörökkel is foglalkozhatunk, amelyekre nem volt lehetőség az elmúlt mandátumban – magyarázta.

Kiemelte, mindenképpen fontosnak tartják és mindent el szeretnének követni a mezőgazdaság, a környezetvédelem, az EU-csatlakozás felgyorsítása érdekében.

– Egyetlen ügy sem fog elmenni mellettünk, ahogy nem ment el az előző mandátumban, mandátumokban sem, minden olyan kérdésben meg fogunk nyilvánulni, felszólalásaink lesznek, módosítási indítványokat fogunk benyújtani, amelyek a magyarság szempontjából fontosak, legyen szó a részarányos foglalkoztatásról, oktatásról, művelődésről, vagy pedig olyan témakörökről, amelyek nem kizárólag az identitásmegőrzés szempontjából fontosak, mint amilyen a mezőgazdaság, a környezetvédelem, az infrastruktúra -fejlesztés, az EU-csatlakozás, vagy valamilyen más témakör – hangsúlyozta Pásztor, majd hozzátette: – Én azt szeretném, ha a környezetvédelem nagyobb szerepet kapna a kormány munkájában és a mi tevékenységünkben is. Ezenkívül a szociális kérdések, az egészségügy lesz az, amivel még nagyobb mértékben kívánunk foglalkozni – mondta.

Pásztor Bálint kitért arra is, hogy bár a VMSZ elért választási eredménye lehetőséget adott volna arra is, hogy miniszteri posztot is vállalhatott volna, ők ezt nem kérték.

– Az előző négy év azt bizonyította, hogy eredményeket kormánypozícióból lehet elérni, és mi azt szeretnénk, ha be tudnánk váltani a kampány idején mondottakat. Ez pedig azt feltételezi, hogy legyenek államtitkáraink. Minél több minisztériumban szeretnénk jelen lenni, hiszen ez viszi előre a magyarság ügyeit, ez teszi lehetővé, hogy az önkormányzataink fejlesztési elképzelései megvalósulhassanak, hogy a mezőgazdaság, az egészségügy és számos más témakörben méltó módon tudjunk eredményeket felmutatni – hangsúlyozta.

Miután az első ülés megszakadt, és nem lehet tudni, hogy ki lesz a új parlamenti elnök, illetve ki tölti be az alelnöki posztot, kérdésünkre válaszolva, miszerint miért nem érdekelt a VMSZ az alelnöki poszt betöltésében, Pásztor Bálint elmondta:

– Mi ezt nem tartjuk feltétlenül szükségesnek, de ha mégis úgy hozza az élet, készek vagyunk betölteni. Mi azokat a tisztségeket céloztuk meg most is, és az előző mandátumokban is, amelyekkel a magyar ügyeket lehet előrébb vinni, ezért van az, hogy nem kértünk miniszteri posztot sem, és ugyanígy vagyunk a parlamenti alelnöki hellyel is. Ezzel a vajdasági magyarság nem nyerne semmit pluszban. Amennyiben elkerülhetetlen lesz, akkor természetesen nagy megtiszteltetést jelentene, de nem prioritás – mondta.

A parlament megalakulását követően 90 nap áll rendelkezésre ahhoz, hogy megalakuljon a kormány. Az államfő még nem kért fel senkit a kormányalakításra, ám korábbi bejelentései szerint a kormány a hónap végéig feláll.

MH

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​