A vajdasági agrárképzés szolgálatában

Harmincéves jubileumot ünnepelt a MATE Zentai Konzultációs Központja

– Ma nem egyszerűen évfordulót ünnepelünk, hanem harminc évet – fogalmazott Lengyel László, a Pro Scientia Naturae Alapítvány ügyvezetője a MATE Zentai Konzultációs Központjának harmincéves fennállását ünneplő eseményen kedden délelőtt. Az intézmény 1996-ban tárta ki kapuit, és azóta a vajdasági magyar felsőoktatás fontos pillérévé vált, főleg az agrárképzés területén.

A nagyszabású ünnepségen jelen volt több anyaországi és hazai meghívott vendég is, többek között dr. Gyuricza Csaba, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem rektora és az intézmény több munkatársa, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, dr. Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke, Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Jerasz Anikó oktatási államtitkár, Ótott Róbert, a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási, jogalkotási, közigazgatási és nemzeti kisebbségi – nemzeti közösségi titkár, Mészáros Balázs, az Agrárminisztérium Kárpát-medencei Együttműködések Főosztályának vezetője, Burány Hajnalka, Zenta község polgármestere és az önkormányzat munkatársai, határon túli és itthoni egyetemek és tanszékek vezetői, oktatói, mezőgazdaságban jártas szervezetek képviselői és szakemberek, Nagy Zita, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője, valamint a községbeli oktatási és művelődési intézmények igazgatói.

Lengyel László a beszédének folytatásában arra mutatott rá, hogy az elmúlt három évtized nem pusztán idő, hanem tapasztalat; nem csupán múlt, hanem küldetés; nem lezárt fejezet, hanem új kezdet, majd büszkén számolt be arról, hogy az intézmény működésében mindig is a tudatos építkezést szorgalmazták. Elmondása szerint az első tíz év a megpróbáltatásokról szólt, amit tarkított a helykeresés, a szervezett forma, az identitás és a küldetés pontos meghatározása.

Úgy fogalmazott, hogy egy intézmény életében ez a legnehezebb szakasz, mégis a MATE Zentai Konzultációs Központja esetében itt született meg minden, ami most stabilitást nyújt.

– A második szakasz az összehangolódásról szólt, akkor találtuk meg a helyünket a térség intézményrendszerében, emellett megnőtt az elfogadottságunk és a szerepünk is. Az intézmény itt vált a térség stabil, elismert szereplőjévé. A harmadik tíz év az önálló arculat és küldetés kibontakozásának időszaka lett, mindez önálló épületben, programokban, vízióban valósult meg, és már nem követte a változásokat, hanem alakította azokat – ismertette Lengyel László, majd hangsúlyozta, hogy természetesen már a jövőjük is körvonalazódik.

Dr. Pásztor Bálint beszédében rámutatott, csaknem ötszáz hallgató szerzett már diplomát ebben az intézményben, és hogy a MATE Zentai Konzultációs Központja újabb lehetőséggel bővítette a vajdasági magyar felsőoktatási palettát. Kiemelte, hogy az intézmény létezése és működése nélkül az itt diplomázottak közül a legtöbben a magyarországi felsőoktatási képzést választották volna, így viszont ezek a személyek helyben, a szülőföldjükön tanultak és szereztek oklevelet, a kihelyezett képzésnek köszönhetően.

Dr. Pásztor Bálint hozzátette, ha a határon túl tanultak volna, nagy eséllyel nem tértek volna vissza, így azonban, hogy itthon szereztek versenyképes tudást, ezt helyben kamatoztatják. Zárógondolatként hiánypótlónak nevezte a képzést.

Ezen gondolatot erősítette ünnepi beszédében dr. Juhász Bálint is, aki úgy fogalmazott: most egy olyan nemzedéket ünneplünk, amelynek tagjai tudásban nőttek fel itt Vajdaságban.

– A MATE Zentai Konzultációs Központja nem csupán jelen van a térségben, hanem formálja is azt. Jelenleg több mint százan tanulnak az intézményben, és ők az itthon maradás mellett döntöttek. A MATE Zentai Konzultációs Központja az elmúlt három évtizedben gazdaságokat és vállalkozásokat erősített meg és tett versenyképesebbé, valamint hozzájárult ahhoz, hogy a vajdasági agrárium szakmailag még megalapozottabb legyen – mondta, majd hangsúlyozta, hogy képzett szakemberekre ma nagyobb szükségünk van, mint valaha. Beszédében kitért a Pro Scientia Naturae Alapítvány és a Prosperitati Alapítvány közötti remek együttműködésre.

A felszólalók sorát Burány Hajnalka polgármester követte, aki szintén a három évtizednyi ittlét és jelenlét fontosságát emelte ki.

– Harminc év egy intézmény életében jelentős mérföldkő, a városnak, amelyben helyet kapott, meghatározó érték, amely hozzájárul a közösség fejlődéséhez, erősíti annak megtartóerejét, és irányt mutat a jövő alakításához. Amikor a településünk egy egyetemi képzési központnak adott helyet, akkor bátor, előrelátó döntést hozott. A város akkor felismerte, hogy a jövő nem ott születik, ahol csak megőrizzük az értékeinket, hanem ott, ahol tudást teremtünk, közösséget építünk, és esélyt adunk a fiataljainknak arra, hogy a tehetségnek ne kelljen elvándorolnia, és az itt megszerzett tudást helyben kamatoztassák.

A felszólalók sorát Mészáros Balázs főosztályvezető folytatta, aki elmondta, hogy ahol agrárképzést indítanak, ott hisznek a jövőben. Hozzátette, hogy a MATE Zentai Konzultációs Központja harminc évvel ezelőtt indította útjára ezt a képzést, így ők nemcsak a jövőben hittek, hanem a vajdasági magyar közösség megmaradásában is, főleg úgy, hogy az 1990-es években embert próbáló idők jártak erre, és merész dolog volt építkezni. Ahogyan fogalmazott, a túlélési ösztön erősebb volt, mint a háború miatti félelem, és a nehéz időszak megtanította őket arra, hogyan kell nehéz körülmények között is fennmaradni. Ugyanez vonatkozik a MATE Zentai Konzultációs Központjára is, hiszen a vajdasági magyar agrárképzés akkor is kitartott, amikor a legnehezebb volt.

Dr. Gyuricza Csaba ünnepi beszédében arra világított rá, hogy ez a harminc év bizonyíték a kitartásra, a magas színvonalú oktatásra, valamint arra, hogy a határon átívelő gondolkodásnak van lehetősége és értelme. A MATE rektora elmondta, számukra mindig is fontos volt, hogy a szakembereket helyben képezzék, ott, ahol később hasznosíthatják a tudásukat. Ezért Magyarországon és a határon túli területeken is több kihelyezett képzésük van.

A beszédeket követően Lengyel László és Kulcsár Sarolta, a képzés egyik oktatója és programkoordinátora Pro Negotio Universitate elismerésben részesült a rektor jóvoltából. Ezenfelül kitüntetésben részesítették azokat a személyeket, akik odaadó munkájukkal hozzájárultak a képzés megmaradásához és fejlődéséhez, köztük mgr. Hajnal Jenőt, ft. Nagy József plébánost, Juhász Attilát, Varga Lászlót, prof. dr. Nagy Imrét és dr. Juhász Bálintot, emellett számos oklevelet is átadtak. A jelentős jubileumot művészi produkció és szakmai beszélgetések színesítették a nap folyamán.

KGN

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​