A tét hatalmas, a pillanat történelmi

Pásztor István: Olyan közösség vagyunk, amely igenis le tudja küzdeni a nehézségeket – Soltész Miklós: A munkát, amelyet önök elkezdtek, nem lehet abbahagyni

A Vajdasági Magyar Szövetség tegnap a városháza dísztermében tartotta meg szabadkai programbemutatóját. A vendégeket Maglai Jenő, Szabadka polgármestere és Bunford Tivadar, a VMSZ szabadkai elnöke köszöntötte.

A polgármester beszédében kiemelte, hogy az elmúlt időszakban sok nehéz és kihívó pillanat előtt állt a magyar közösség, de azzal a magyarok, különösen a szabadkai magyarok megküzdöttek, hogy a szabadkai városházát újra a sajátjukként élhessék meg.

– Ugyanígy eredményeket érhetünk el, ha bátrak, összetartók és kitartóak leszünk, valamint ha a szívünk a helyén lesz a következő választásokon is, hiszen a közösség számára fontos, hogy újra teljesítsünk, valamint a közösség érdeke mellett teljes mértékben kiálljunk – mondta a polgármester.

A VMSZ szabadkai elnöke kiemelte, hogy nagyon nagy a felelősség, de annál is nagyobb az elkötelezettség, a maradandó, tartós érték megalkotása iránt.

– A tét hatalmas, a pillanat történelmi. Olyan parlamenti választások elé nézünk, amelyek után szinte létkérdése a vajdasági magyarságnak, hogy saját parlamenti frakciója legyen a Szerbiai Képviselőházban, és része legyen az újonnan felálló hatalomnak – emelte ki a VMSZ szabadkai elnöke.

Bunford Tivadar szerint csak úgy lehet elérni, hogy a vajdasági magyarság által megfogalmazott prioritásokat az új szerb kormány elfogadja, valamint hogy a vajdasági magyar közösség érdekei ne maradjanak ki az európai uniós tárgyalások során, ha a vajdasági magyarság része lesz az újonnan felálló hatalomnak.

Végezetül megjegyezte, a VMSZ választási programja a magyar emberekhez szól, és ebben a programban azt szeretnék elérni, hogy a magyarság megmaradjon, a szülőföldjén, itthon maradjon.

Soltész Miklós, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, Szociális és Családügyért Felelős Államtitkárság szociális és családügyért felelős államtitkára bátorító és biztató szavakkal fordult a jelenlevőkhöz.

–  A munkát, amelyet önök elkezdtek, nem lehet abbahagyni. Ha azok, akik közélettel foglalkoznak, és nap mint nap találkoznak annak nehézségeivel, támadásaival, munkájukat félbehagynák, akkor sok-sok embert cserbenhagynának. Mindemellett történelmi lehetőség előtt állunk, mert két választás lesz. Egy Szerbiában és egy Magyarországon – mondta az államtitkár.

Mint megjegyezte, a két választás lehetőséget nyújt a magyarságnak, valamint mindazon nemzeteknek, amelyek együtt szeretnének működni a magyarsággal, hogy újra bebizonyítsák, nem kell mindig Nyugat-Európát irigyelni, mert az itteni emberek is tudnak olyan termékeket előállítani, amelyekre méltán büszkék lehetnek, és amelyek segítségével szülőföldjükön tudnak maradni. Hozzátette, hogy ugyanolyan fontos a VMSZ és a leendő szerb partnere közötti kapcsolat, valamint a Fidesz és a VMSZ kapcsolata. Megjegyezte, az EU-s csatlakozási folyamat nem feltétlenül jelenti azt, hogy azonnal jobb lesz minden, de ha Szerbia felkészülten áll hozzá a csatlakozáshoz, ha elfogadja Magyarország csatlakozási tapasztalatait, akkor minden bizonnyal pozitív eredményeket érhet majd el, ez a folyamat ugyanis anyagilag is segítheti az országot és a helyben maradást.

– Óriási kihívás önök részére, hogy a választások hogyan sikerülnek. Ha jól élnek mindennel, akkor Szerbia úgy léphet be az EU tagjai közé, hogy az itt élő magyarság és a többi nemzet életét is szolgálhatja. Hajrá, Vajdaság, hajrá, magyarok – mondta az államtitkár.

A falu-, a tanya- és peremvárosi gondnoki szolgálatról szóló programot Sárcsevity Bea, Szénási Oszkár és Csikós László mutatta be, majd Varga László köztársasági képviselő az EU-csatlakozás fontosságáról beszélt, megjegyezve, hogy csupán a VMSZ foglalkozik az EU csatlakozással kampányában, majd Pásztor Bálint köztársasági képviselő, a VMSZ frakcióvezetője szólt a közönséghez. Kiemelte, hogy a VMSZ olyan programmal indult a választásokra, amely világos, megvalósítható és számon kérhető.

– Programunk, az elmúlt hetek tapasztalatai alapján találkozik az emberek elvárásaival. Azt kívánjuk elérni, hogy javuljon a közbiztonság, legyen több munkahely, legyen könnyebb az élet. Mindezt nem ígértük, mert az felelőtlenség lenne. Segítséget kérünk, hogy segíthessünk, hogy újra erős érdekképviselete legyen a vajdasági magyarságnak – mondta Pásztor Bálint.

Dr. Nagy Imre professzor a VMSZ gazdasági és térségfejlesztési programjáról beszélt, majd Pásztor István, a VMSZ elnöke szólalt fel. Beszédében köszönetet mondott az államtitkárnak, annak támogatásáért, segítségéért és barátságáért. Mint megjegyezte, a szabadkai szószék előtt már többször állt, és jelen alkalom ugyanolyan emlékezetes, mint az a négy évvel ezelőtti januári nap, amikor bejelentette, hogy nem lehet megalázni a VMSZ-t, és kiléptek a helyi hatalomból.

– Sokan akkor azt gondolták, hogy ez öngyilkos lépés. Négykézláb mászva próbáltunk felállni. Ha akkor megtörtünk volna, ha azt csináltuk volna, amire számítottak, hogy megalázzuk magunkat, akkor most nem lennénk itt – hangsúlyozta a pártelnök.

Hozzátette, hogy nem a négy évvel ezelőtti napról kíván beszélni, hanem azokról a folyamatokról, amelyeket az a nap megindított. Kiemelte, ha akkor nem úgy léptek volna, akkor a mostani kampányban a VMSZ nem tudott volna 500 rendezvényt megtartani, és nem tudott volna három nap alatt 10 ezer aláírást összegyűjteni, és a polgárok nem engedték volna be a VMSZ-t az otthonaikba.

– Azért engedtek be bennünket, mert azt remélték, hogy azt képviseljük, ami az ő érdekük. Nem mi írtuk a választási programunkat, csak mi vetettük a papírra. Azt a programot ez a közösség írta, az van benne, ami a vajdasági magyar emberek gondja, baja és annak lehetséges megoldása – mondta Pásztor István.

Az elmúlt kampány rendezvényeiről szólva kiemelte, látszott, hogy a közösségben van erő, és előre akar haladni: „Ez adott nekünk hitet és lelkesedést!”.

Végezetül megjegyezte, a VMSZ arra készül, hogy bár direkt kormányzati szerepet nem vállal a választások után, de a magyarság számára fontos szaktárcákba – a mezőgazdasággal, a szociális ügyekkel, az egészségüggyel, az infrastruktúrával, az EU-val foglalkozó minisztériumokba – szakpolitikusokat küld majd, valamint az önkormányzati és a tartományi pozícióik is erősödnek majd. Végezetül megjegyezte: „Olyan közösség vagyunk, amely igenis le tudja küzdeni a nehézségeket!”.

dió

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

16,00 - Zenta - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 2.

10,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Temerin - Ágoston András meglátogatása

2024. április 4.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése

13,00 - Topolya - találkozó Dallos Gyula magyar miniszteri biztossal

18,00 - Zombor - egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 9.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Zombor - Egyeztetés a VMSZ Nyugat-Bácskai Körzetéhez tartozó helyi szervezeteinek vezetőivel és tisztségviselőivel

2024. április 13.

10,00 - Beregszász (Ukrajna) - A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség XXXIV. közgyűlése

2024. április 15.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele az M1 Délvidék ma c. műsorába (adásban április 16., és a Pannon TV Közügyek c. műsorában, április 16-án, 18,10 órakor)

2024. április 16.

19,00 - Szeged - Szegedi Tudományegyetem, díszvacsora dr. Karikó Katalin tiszteletére

2024. április 18.

09,30 - Szabadka - Tárgyalás Szabó Lászlóval, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnökével

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 19.

10,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató a VMSZ-ben

2024. április 20.

09,00 - Szabadka - Találkozó dr. Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadóval

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Keresztény Értelmiségi Szövetség közéleti fórumán

2024. április 22.

08,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2024. április 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. április 24.

09,00 - Szabadka - találkozó Csorba Bélával, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnökével és Szmieskó Zoltánnal, a Magyar Egység Párt elnökével

11,30 - Szabadka - Találkozó a Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának tagjaival

12,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató a Városi Képviselő-testület elnökeként

2024. április 25.

13,00 - Budapest - Részvétel a 3. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

17,30 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnöki fogadása a CPAC Hungary alkalmából

18,30 - Budapest - találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

19,00 - Budapest - Az Alapjogokért Központ és a New York Young Republican Club közös gálavacsorája  a CPAC Hungary alkalmából

2024. április 26.

09,00 - Budapest - Részvétel a 3. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

10,00 - Budapest - Találkozó Nyitrai Zsolt parlamenti képviselővel, Orbán Viktor miniszterelnök főtanácsadójával

15,50 - Budapest - Részvétel előadóként az United We Stand panel beszélgetésen a 3. európai Konzervatív Politikai Akció Konferencián - CPAC Hungary

2024. április 28.

08,15 - Szabadka - a VMSZ szabadkai választási listájának aláírása

2024. április 29.

09,00 - Szabadka - a VMSZ városi választási listájának átadása

14,00 - Szabadka - Állami kitüntetés átadási ünnepsége Magyarország Főkonzulátusán, a magyar nemzeti ünnep alkalmából 

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon RTV Közügyek c. műsorában (élő)

2024. május 1.

12,00 - Belgrád - A Parlament első alkalmi ülése a Tizennegyedik ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

17,30 - Belgrád - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. május 2.

09,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,50 - Belgrád - Szavazás (A Parlament első alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2024. május 6.

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. május 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Beszélgetés a Mathias Corvinus Collegium (MCC) hallgatóival

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

2024. május 8.

10,00 - Szabadka - Beruházás megtekinése az 1-es vízgyárban

10,45 - Szabadka - Kisradanovác HK, a Virág utca aszfaltozási munkálatainak megtekintése

12,00 - Majdány - A Látogatóközpont megtekintése

12,40 - Oroszlámos - A Művelődési Ház megtekintése

13,20 - Törökkanizsa - A felújított Népkönyvtár épülete és a templom megtekintése

16,00 - Martonos - A felújított középületek megtekintése

17,00 - Kispiac - A Művelődési Ház megtekintése

19,30 - Palics - Közösségi találkozó, filmvetítés

2024. május 9.

11,00 - Pacsér - Az Öko-kút és a Gyógyfürdő megtekintése

12,00 - Bácskossuthfalva - Az Id. Kovács Gyula Általános Iskola tornatermének megtekintése 

12,40 - Bácskossuthfalva - A művelődési ház nagyterasza felújítási munkálatainak megtekintése

13,00 - Bácskossuthfalva - A Gróf Széchenyi István utca felújítási munkálatainak megtekintése

19,00 - Hajdújárás - Közösségi találkozó, filmvetítés

2024. május 10.

10,00 - Csóka - A Szentháromság templom megtekintése

10,30 - Csóka - A regionális hulladékudvar - bekötőút megtekintése

11,15 - Tiszaszentmiklós - A Tiszaszentmiklós-Hódegyháza út megtekintése

11,30 - Hódegyháza - A Szent István Király Hagyományőrző MME székházának megtekintése

12,15 - Szaján - A Művelődési Otthon megtekintése

13,00 - Nagykikinda - A Fejős Klára Általános Iskola megtekintése

13,50 - Magyarcsernye - A Kultúrotthon megtekintése

16,20 - Torda - Látogatás a Civil Szervezetek Otthonába

17,20 - Nagybecskerek - A Tina Szalon Kft. vállalkozás megtekintése

17,45 - Nagybecskerek - A Sonja Marinković Általános Iskola megtekintése

18,20 - Muzslya - A Lehel sportközpont megtekintése

19,00 - Muzslya - Közösségi találkozó