A tét a települések fejlődése

A magyarkanizsai községben járt dr. Pásztor Bálint – Kispiacon átadták rendeltetésének a felújított művelődési otthont

A körút első helyszíne a magyarkanizsai Tisza-part volt, ahol a Vajdasági Magyar Szövetség küldöttsége, élén dr. Pásztor Bálinttal, a VMSZ elnökével megtekintette a közelmúltban megvalósult beruházásokat, és arról is szó esett, mi mindent lehetne még fejleszteni. Fremond Árpád, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke, Varjú Potrebity Tatjana, az MNT Végrehajtó Bizottságának oktatásért felelős tagja, Juhász Attila, a VMSZ Intézőbizottságának tagja, Lálity Urbán Emese, antalfalvi listavezető, Kónya Róbert tartományi parlamenti képviselő, Dencs Valéria, a VMSZ magyarkanizsai önkormányzati listájának képviselő-jelöltje és Kormányos László, a VMSZ csókai önkormányzati listájának jelöltje járta körbe a község három településének fontos pontjait szerda délután. Fejsztámer Róbert, a magyarkanizsai község polgármestere, listavezető és az önkormányzat VMSZ-es képviselő-jelöltjei, Újvári Zsombor, valamint Bajtai Balázs, a felügyelőségi főosztály vezetője, Bagány Ágnes oktatással megbízott tanácstag kalauzolta körbe a küldöttség tagjait, akik Magyarkanizsa község egyik legszebb részén, a Tisza-parton tett sétájuk közben arra is kitértek, hogy mi mindennel lehet még vonzóbbá tenni azt, és ebben a Vajdasági Magyar Szövetség hogyan tud segíteni. Elsődlegesen a magyar érdekképviselet az, ami sokat tehet a helyi magyarságért, ezért is hangsúlyozták az előttünk álló választásokon való részvételt és a VMSZ melletti voks fontosságát. Fejsztámer Róberttől megtudtuk azt is, hogy idén a parkolók bővítését tervezik a Tisza-part környékén, illetve az áramerősséget is növelni fogják, a kemping ugyanis mintegy háromszáz négyzetméterrel bővül.

Mivel Magyarkanizsa község tizenhárom településből áll, így lesz mit körbejárni, ám szerdán Martonoson is jártak a politikusok, ahol a művelődési otthont, és az iskolát tekintették meg.

Dr. Pásztor Bálint elmondta, hogy a magyarkanizsai önkormányzat nagyon jó példája annak, hogy egyenrangúan fejlődnek a települések, illetve a helyi közösségek.

– Az a tétje a június 2-ai választásoknak, hogy Magyarkanizsának továbbra is olyan vezetése legyen Fejsztámer Róbert polgármester úrral az élen, amely odafigyel a településekre a jövőben is – fogalmazott dr. Pásztor Bálint.

A körút végén pedig Kispiacra érkeztek, ahol egy egész falu álma vált valóra a művelődési otthon felújításával. Az épület ünnepélyes átadójára a helybeliek kultúrműsorral készültek, melyben a falu apraja és nagyja is fellépett, a Jókai Mór Művelődési Egyyesület tagjaival karöltve. A helyi közösség tanácselnöke, Szarapka Ede elmondta, hogy a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóság 30 millió dináros támogatásával, illetve a magyarkanizsai önkormányzat és a kispiaci helyi közösség hozzájárulásával sikerült sok-sok év után olyan fényben tündököltetni, ami nemcsak a szemnek megkapó, hanem funkcionalitását tekintve is minden igényt kielégít.

Kispiacon dr. Pásztor Bálint az előttünk álló választások fontosságát is hangsúlyozta.

– Fontos, hogy a Vajdasági Magyar Szövetség képviselői minden hatalmi szinten jelen legyenek, és tudjanak segíteni a helyi közösségeknek, hogy ilyen és ehhez hasonló beruházások megvalósulhassanak. Június 2-án a polgárok arról döntenek, hogy olyan politikusok ülnek-e majd az önkormányzati vezetői székekben, akik odafigyelnek a helyi igényekre, és akik a helyi emberekkel együttműködve döntik el azt, hogy mik a prioritások, vagy olyanok, akik Belgrádra vagy valaki másra figyelnek. Én arra kérek mindenkit, hogy támogassák a Vajdasági Magyar Szövetséget június 2-án – mondta VMSZ elnöke.

BJK

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​