A tánctól ügyesedik a láb

Tizedik alkalommal szervezték meg a Palicsi Magyar Sokadalom rendezvényt

A néptánc, a népzene, a jókedv és a találkozás, illetve a barátkozás jegyében telt az elmúlt hétvége Palicson, a 2013 januárjában megalakult Talentum Tehetséggondozó Művészeti Egyesület ugyanis tizedik alkalommal szervezte meg a Palicsi Magyar Sokadalom rendezvényt. Pénteken este az Alma együttes és a Zagyva Banda lépett fel, majd következett a hagyományos táncház. Szombaton délután került sor a rendezvény ünnepélyes megnyitójára, amelyen az egyesület kis és nagyobb művészei mutatták be tudásukat, valamint köszöntők hangzottak el. Ezt megelőzően a Garagulya Gólyalábas Komédiás Kompánia gondoskodott a jó hangulatról, de kézműveskedni is lehetett. A rendezvény a Duhaj zenekar koncertjével és táncházzal zárult.

A Talentum ünnepe kis dolog az emberiségnek, ám az egyesületnek és közösségének egy nagy ünnep, emelte ki köszöntőjében Brezovszki Tamara művészeti vezető és a Talentum elnöke, emlékeztetve, hogy tíz évvel ezelőtt szinte a semmiből született a Talentum Egyesület. „Ketten voltunk és egy gondolat, egy késztetés, hogy nekünk ezt kell csinálnunk. Aztán a kettőből tizenhárom fiatal lett, majd kicsit később nagyon sok” – hangsúlyozta. Hozzátette, persze nem két ember munkája ez, hanem sok jó ember közös érdeme.

A folytatásban szólalt fel dr. Pásztor Bálint, Szabadka város képviselő-testületének elnöke, nagyrabecsüléséről biztosítva az elmúlt tíz évben hiánypótló tevékenységet végző Talentum Egyesületet. Beszédében ugyancsak emlékeztetett arra, hogy szombaton volt a szecesszió világnapja.

– De hogy mi köze a szecessziónak a művészetekhez, a néptánchoz és a népzenéhez? Az, hogy a Lechner Ödön és tanítványai, a Komor Marcell és Jakab Dezső által megálmodott épületek éppen a mi nemzeti népi kultúránknak az elemeit hordozzák magukon. Így fonódik egybe a népművészet, a néptánc, a népzene, a szecessziós építészet és a tehetséggondozás. A Talentum Egyesületnek sok sikert kívánok a további munkájához, Szabadka város, ahogyan eddig is, a jövőben is igyekszik támogatni az egyesületet hiánypótló tevékenységének végzésében – fogalmazott Pásztor Bálint.

A jubileumi év apropóján a Talentum Egyesület vezetői arra kérték a tagságot, hogy fogalmazzák meg, miért szeretnek táncolni, illetve mit gondolnak az egyesületről, és a papírra vetetett gondolatok némelyikét felolvasták a szombati rendezvényen. A legkisebbek egyike kifejtette: azért szeret táncolni, mert attól ügyesedik a lába.

P.E.

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 18.

16,00 - Palics - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2025. július 20.

12,00 - Hajdújárás - IX. Rózsa Sándor Fesztivál

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye