A sokszínűség napja

Városnapot ünnepelt Újvidék

A hét folyamán születésnapját ünnepelte Újvidék, polgárai ugyanis 275 évvel ezelőtt, 1748. február 1-jén vásárolták meg a korabeli uralkodótól, Mária Teréziától a szabad királyi városi rangot. A hagyományoknak megfelelően a Vajdasági Magyar Szövetség Városi Szervezete kedden este rendezte meg a városnapi ünnepséget immáron huszonkettedik alkalommal az Újvidéki Színházban. A jeles eseményen egybegyűlteket az est házigazdája nevében a VMSZ Újvidéki Városi Szervezetének elnök asszonya, Vicsek Annamária üdvözölte. Mellette még jelen volt többek között Milan Đurić polgármester, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője, Szabadka képviselő-testületének elnöke és első alkalommal Pécs testvérváros képviseletében Péterffy Attila polgármester is.

Az ünnepség a szerb, majd a magyar himnusz közös eléneklésével vette kezdetét, a Détári Apollónia által vezetett Európa Kollégium kórusának közreműködésével. Az ünnepi beszédeket követően a hallgatóságot Kiss Tamás bariton előadása bűvölte el, aki Kodály Zoltán A csitári hegyek alatt című alkotását, majd Milan Prebanda Pala je rosa című művét adta elő Sonja Mušikić zongorakísérete mellett. Az est fénypontjaként immáron negyedik alkalommal adták át az Újvidéki Magyar Kiválóság Díjakat, amelyeket az idén a tizenhét esztendős, tiszakálmánfalvi Márki Anetta karatéban jeleskedő sportoló és Kelemen Tímea érdemelte ki. A jelenlévők mindkét díjazottról kisfilmet tekinthettek meg. Márki Anetta az elismerés átvételét követően a színpadon bemutatta a Gojushiho Dai elnevezésű katát. A másik díjazott, Kelemen Tímea szerteágazó érdeklődésű művészlélek, aki az újvidéki Művészeti Akadémia hallgatója, emellett a néptánc és a zene iránt is érdeklődik.

Az ünnepi műsor folytatásában a Tűzrevalók táncegyüttesében lépett fel, de a Pintyőke leánykórusában is énekel. Az Újvidéki Színház előcsarnokában festményeit tekinthették meg a látogatók, Butterer Kiss Márta képzőművész méltatásával. Az ünnepi műsort a Vajdasági Magyar Népművészeti és Közművelődési Központ Tűzrevalók táncegyüttese, Pörgető citerazenekara és Manó táncegyüttese tette emelkedettebbé. A néptáncosok előadását a Fokos zenekar kísérte, Rózsa Tibor közreműködésével. Az ünnepség a Szózat dallamával zárult, az Európa Kollégium kórusának előadásában.

A városnapi központi ünnepséget szerdán tartották meg a Szerb Nemzeti Színház nagyszínpadán, ahol Milan Đurić polgármester átadta a város Februári Díját Stefan Milenković világhírű hegedűművésznek. A rangos elismerést hagyományosan február 1-jén adják át, minden évben egy olyan újvidéki polgárt tüntetnek ki, aki munkásságával, példaértékű viselkedésével hozzájárult Újvidék szellemiségének és hagyományainak megőrzéséhez. A díjjal járó 130 ezer dináros jutalmat a hegedűművész az újvidéki Művészeti Akadémiának ajánlja fel. Felvételeink a két ünnepség felemelő hangulatát hivatottak tükrözni.

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​