A nemzeti kormány bizonyított

A VMSZ elnöke a Kossuth Rádióban a határon túliak szavazati jogával kapcsolatos kérdésekre is válaszolt

Az  anyaországi  közelgő  parlamenti  választásokkal  összefüggésben  a  Kossuth  Rádió  Jó  reggelt,  Magyarország!  című műsorának  vendégeként  az  országgyűlési  választások  tétjéről  és  a  Demokratikus  Koalíció  romboló  tevékenységéről kérdezték dr. Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökét. A DK azon felvetése kapcsán, hogy fosszák meg a határon túli magyaroktól a szavazati jogot, Pásztor elmondta, úgy véli, hogy a politikai kampányokban, választási kampányokban is kellene, hogy legyenek valamiféle minimumok. Annak lehetünk most szemtanúi, hogy minimális támogatottságú magyarországi parlamenti pártok a nemzet megosztásával próbálnak bejutni a parlamentbe, így igyekeznek elérni a küszöböt, s ez teljes egészében megengedhetetlen – vélekedett.

– A külhoni magyarok nem szabad akaratukból és nem saját akaratukból lettek külhoniak, éppen ezért azt gondolom, hogy minden tiszteletet megérdemelnek, hiszen generációk óta, évtizedek óta, most már több mint száz éve, mindenféle megpróbáltatás dacára, őrzik anyanyelvüket, kultúrájukat, hagyományaikat. A határon túli magyaroknak is joguk van a nemzet ügyeibe beleszólni. Ez a beleszólás szimbolikus jelentőségű, éppen ezért megengedhetetlen a határon túli magyarok elleni hergelés. A 199 mandátumból legfeljebb kettő mandátumról döntenek a határon túliak – fogalmazott dr. Pásztor Bálint. Hozzáfűzte, egy teljes egészében az Európai Unió joganyagával összeegyeztethető megoldás az, hogy a külhoni közösségek is szavazzanak – így működik ugyanis a románok, a horvátok és mások esetében is: a vajdasági horvátok kisebbségi önkormányzatának, a Horvát Nemzeti Tanácsnak az elnök asszonya, aki Szabadkán él, amellett, hogy a horvát tanács vezetője, a horvát parlament, a szábor képviselője is Zágrábban – mutatott rá a beszélgetés során a pártelnök.

Arra a felvetésre, hogy az ellenzéki erők megváltoztatnák a magyar alaptörvényt, s kidobnák belőle azt a részt is, mely szerint Magyarország nem kötelességet érez, hanem visel a külhoni magyarságért, Pásztor Bálint elmondta, valóban egy fontos megfogalmazásáról van szó az alkotmánynak. Nemcsak valamiféle verbális árnyalatról, hanem arról, hogy az elmúlt 16 évben a külhoni magyarok, a vajdasági magyarok is azt tapasztalták, hogy Magyarország nemzeti kormánya mindent megtesz annak érdekében, hogy megmaradhasson és fejlődhessen.

– A mi esetünkben, a délvidéki magyarok esetében, elég arra gondolni, hogy például soha nem volt ilyen jó a szerb–magyar államközi viszony. Ez Orbán Viktor miniszterelnök úrnak, Aleksandar Vučić szerb államelnöknek, illetve Pásztor Istvánnak, édesapámnak, a VMSZ korábbi elnökének köszönhető. Mindebből később az következett, hogy most már közös infrastruktúra-fejlesztési beruházások valósulnak meg, valamint soha nem volt ilyen jó a két ország között a gazdasági kapcsolat sem – szögezte le dr. Pásztor Bálint a reggeli műsorban.

V-ÁR

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​