A magyar közösségek sokszínűsége

Kollégánk alkotását is díjazták a Kós Károly Televíziós Filmszemlén

Idén is Palics adott otthont a Kós Károly Televíziós Filmszemlének, amelyet a Kárpát-medence magyar tudósítói számára rendeztek meg. A seregszemlére ezúttal is számos olyan alkotás érkezett, amelyek a külhoni magyarság mindennapjait, küzdelmeit és megható emberi történeteit mutatják be. A szemlére benyújtott munkák száma meghaladta az ötvenet. A Kárpát-medence mellett érkeztek alkotások Ausztráliából és Dél-Amerikából is.

Németh Zsolt, a magyar Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy a Kós Károly Televíziós Filmszemle egyszerre jeleníti meg a nemzeti egységet és a magyar közösségek sokszínűségét. Mint ismertette, a rendezvény ereje abban rejlik, hogy minden bemutatott alkotás egy-egy kistérség történeteit, helyi ügyeit, sajátos témáit teszi láthatóvá.

– Amikor a Kárpát-medencei tudósítói hálózatról beszélünk, egy olyan kezdeményezésre gondolunk, amely huszonöt évvel ezelőtt jött létre, és szervezett keretek között működik. Olyan közösség ez, amelynek tagjai sokszor nehéz körülmények között, de kitartóan szolgálták és szolgálják ma is a magyar közéletet, a Kárpát-medence magyar nyilvánosságát.

Németh Zsolt hangsúlyozta a rendezvény Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség egykori elnökéhez kötődik, akinek szerepe meghatározó volt a szemle megszületésében és megerősödésében. Mint mondta, örvendetes, hogy Pásztor István halála után is természetes módon folytatódik a szemle, ez bizonyítja az alapgondolat időtállóságát és az örökség jó kezekben való továbbvitelét.

Altorjai Anita, a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. vezérigazgatója beszédében kiemelte, a szemlén bemutatott filmekben az alkotók nemcsak képet és hangot rögzítenek, hanem értéket is teremtenek, az anyanyelv segítségével összetartják ezt a közösséget, amit magyarságnak hívnak. A vezérigazgató felidézte a magyar–szerb kapcsolatok alakulását. Mint mondta, a két nemzet megbékélésében rendkívüli felelősség hárult az újságírókra.

– 2013-ban, amikor Áder János magyar és Tomislav Nikolić szerb köztársasági elnökök közösen hajtottak fejet az ártatlan áldozatok előtt Csúrogon, megtapasztalhattuk, milyen történelmi jelentőségű pillanatot éltünk át. Ha ők ott és akkor nem teszik meg ezt a gesztust, ma itt sok minden nem így lenne. A magyar–szerb megbékélés hosszú útja ezzel a főhajtással kezdődött. Ezért tisztelettel emlékezünk, Pásztor Istvánra, a Kós Károly testület alapító tagjára, és nagy tisztelettel gondolunk minden ilyen pillanatkor dr. Pásztor Bálintra, aki vállalta édesapja örökségét, folytatja ezt a hagyományt és tovább munkálkodik a magyar–szerb kapcsolatok fejlődésén – emelte ki.

Dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke köszöntő beszédében hangsúlyozta, hogy rendkívüli megtiszteltetés  házigazdaként fogadni a Kárpát-medence legkiválóbb alkotóit Palicson. Mint mondta, a filmszemle lehetőséget ad arra, hogy bemutassák a magyar élet sokszínű világát, és méltassák azokat, akik kiemelkedő munkájukkal gazdagítják a közös kulturális örökséget.

– Köszönet illeti mindazokat, akik a napi híradások mellett ilyen filmeket készítenek, mint amilyeneket idén és az elmúlt években is láttunk. A legtöbben megelégedhetnének azzal, hogy elkészül a napi tudósítás, a heti riport vagy az interjú, de itt nem erről van szó – hanem ezek mellett és nem ezek helyett – olyan filmek is készülnek, amelyek mögött emberi sorsok, évtizedes tapasztalatok és valódi alkotói munka áll. Azt gondolom, hogy ez az igazi értéke a mi közös munkánknak, álljunk a kamerának bármely oldalán, mert ezt a magyar világot mutatjuk be, ezeket a magyar küzdelmeket, ezeket az életeket, és azt, hogy ez nem hiábavaló. Ehhez pedig szükség van hiteles politikai képviseletre, szükség van médiára, és szükség van elkötelezett emberekre ezekben a médiaintézményekben. Hiszem, hogy mindannyian ugyanazon az oldalon állunk. Feladatunk, hogy a magyar nemzet mindenhol megmaradjon, gyarapodjon és fejlődni tudjon – mondta a VMSZ elnöke.

A Kós Károly Televíziós Filmszemlén portré- és kisfilm kategóriában az első díjat Zsigmond Attila nyerte el Malomból a túlsó partra című alkotásával. A kárpátaljai Debreceni Kamilla és Balla Béla Az áldás című alkotása a televíziós tudósítás kategóriában szintén első helyezést érdemelt. Az önálló ismeretterjesztő film kategória legjobbjának a szlovákiai Bartók Csaba Éljen a JRD, éljen a párt! című filmjét választotta a zsűri. A dokumentumfilmes mezőnyben Tihanics Norbert lett az első: Ima az Amazónia folyóin című munkájával.

A szemle díjazottjai között volt újságíró kollégánk, Herczeg Zsolt is, akinek Fénykép: Dormán László című dokumentumfilmje az önálló dokumentumfilmes kategória második helyét érdemelte ki. A rendező szerint az alkotás célja az volt, hogy ne csak egy gazdag karriert mutassanak be, hanem közelebb hozzák azt az embert, aki fényképezőgépével évtizedeken át rögzítette a délvidéki magyarság életének fontos pillanatait.

– A délvidéki magyarság múltjának számtalan olyan története van, amelyet érdemes rögzíteni és továbbadni. Dormán László pályája ezek közé a megőrzésre méltó életutak közé tartozik. Őt a régió egyik legmeghatározóbb fotográfusaként és újságírójaként tartják számon. Hatvan évet felölelő munkássága során történelmi események, portrék, jazzfelvételek és szociográfiai sorozatok sokasága fűződik a nevéhez. Húsz éven át volt a Képes Ifjúság fotóriportere és újságírója, később pedig az Újvidéki Rádióban készített és szerkesztett jazzműsorokat. 1993-ban családjával Magyarországra költözött, ahol egészen 2011-ig a Magyar Rádió munkatársaként dolgozott – mondta a film alkotója.

A Pannon RTV produkciójában készült film alkotógárdájában Szarapka Szabolcs és Tímár Zsolt dolgoztak operatőrként, a vágást és az utómunkát Miskolci Rolland végezte. A hangfelvételeket Nagy Gergely készítette, a hangutómunkáért pedig Palatinusz László felelt.

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​