A kötetlen beszélgetések helye

Szakmai gyarapodásra, aktuális kérdések megvitatására is lehetőség volt a hétvégén Doroszlón

A politikusok, tisztségviselők rövidre fogott éves beszámolóival vette kezdetét szombaton Doroszlón a Magyar Nemzeti Tanács szervezte II. Délvidéki Médiatalálkozó. Ezeket a „jelentéseket” újságírói kérdések követték, melyek között a vajdasági magyarságot érintő fontos kérdések, valamint az országos politikai helyzetre kitérő és a médiaházak mindennapi működését megnehezítő elemeket felvonultató kérdések is voltak. A templom melletti konferenciateremben megtartott eseményen voltaképpen ez képezte a „hivatalos” részt, ha egyáltalán lehet ilyet mondani egy, elsősorban kötetlen formájúnak, szakmabeliek és közéleti személyiségek manapság ritkaságszámba menő közvetlen találkozásának elképzelt rendezvényről. Az első órában dr. Pásztor Bálintnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének és parlamenti frakcióvezetőjének, Ótott Róbertnek, a tartományi kormány alelnökének, Fremond Árpádnak, a nemzeti tanács elnökének meglátásait hallottaa közönség, s tehetett megjegyzéseket azokkal kapcsolatban, amennyiben ennek szükségét érezte.

Szakmai előadások a II. Délvidéki Médiatalálkozón

A Médiatalálkozó keretében több előadást is meghallgattak az újságírók. Gulyás István, a Magyar Televízió M5-ös csatornájának igazgatója megtartotta A megváltozott médiatér és az újságírói etikai kérdések című előadását, Bohár Dániel, a megafon.hu véleményvezére pedig a médiafogyasztási szokások átalakulásáról és az online újságírás kihívásairól osztotta meg tapasztalatait a résztvevőkkel.

Gulyás István előadásában rámutatott, míg korábban a média működését törvények és etikai normák szabályozták, ezek mára jelentősen meggyengültek, sok esetben el is tűntek.

– A hír szent, a vélemény szabad. A hír tényeken alapul, valóságtartalma bárki által ellenőrizhető. Nem szabad hazudni – idézte fel a magyar sajtószervezetek közös etikai kódexét az M5-ös csatorna igazgatója. Hangsúlyozta, napjaink egyik meghatározó folyamata, hogy a klasszikus média fokozatosan háttérbe szorul az új médiával szemben.

– Ez az az időszak, amikor a tradicionális médiát szépen lassan ledarálja az új média. A médiatér a klasszikus, törvények által szabályozott, reguláris médiából fokozatosan átmegy a szabályozatlan, úgynevezett közösségi médiába – mondta Gulyás István.

A találkozó másik előadója, Bohár Dániel a közösségi média térnyerését elemezte.

– Ma már ezek a platformok határozzák meg a politikai döntéseinket, a tájékozódásunkat, a véleményformálásunkat. Lehet ezen szomorkodni, de ez tény – szögezte le Bohár Dániel. Hangsúlyozta, hogy az online siker alapja az őszinteség, a világos cél és a hiteles személyiség.

– A közösségi média őszinte műfaj. Nem lehet 0–24-ben hazudni. Az működik, aki önmagát adja, és ha mindezt egy jó ügyért, tiszta lelkiismerettel teszi, az előbb-utóbb hatással lesz az emberekre – hangsúlyozta Bohár Dániel.

Kabók Erika, az MNT Végrehajtó Bizottságának tájékoztatásért felelős tagja, a találkozó fő szervezője elmondta, elsődleges céljuk az volt, hogy lehetőséget nyújtsanak az újságírók személyes találkozására és kapcsolatépítésére.

– Gyakori jelenség ugyanis, hogy a kollégák, még ha egyazon médiumnál dolgoznak is, különböző városokban tevékenykednek, így ritkán találkoznak. Ha pedig más-más cégnél dolgoznak, még kevesebb az esélyük arra, hogy szakmai párbeszéd alakuljon ki közöttük. Fontosnak tartottuk, hogy ne csupán a nagy lapokat és televíziókat hívjuk meg, hanem a legkisebb, szórványban működő helyi szerkesztőségeket is  – mondta Kabók Erika.

Az MNT Végrehajtó Bizottságának tájékoztatásért felelős tagja hangsúlyozta, fontosnak tartják azt is, hogy rendszeres, nyílt párbeszéd alakuljon ki az újságírók és a politikai döntéshozók között. A találkozón közvetlen, kötetlen légkörben tehették fel kérdéseiket az újságírók, a politikusok pedig olyan témákat is érintettek, amelyekről korábban nem vagy csak érintőlegesen nyilatkoztak.

A program másik fő eleme a szakmai továbbképzés volt.

– Törekedtünk arra, hogy olyan előadásokat és témákat válasszunk, amelyek valóban aktuálisak és érdekelheti a média területén dolgozókat. Célunk, hogy a résztvevők naprakész tudással térjenek haza, és inspirációt kapjanak saját munkájukhoz – ismertette Kabók Erika.

A szervezők külön figyelmet fordítottak a helyszín kiválasztására is. Nem véletlenül esett a választás Doroszlóra. Sokan még nem jártak a településen, így a szakmai program mellett lehetőségük nyílt megismerkedni a Mária-kegyhellyel is.

Kabók Erika kiemelte, a visszajelzések alapján a résztvevők elégedettek voltak, és már konkrét javaslatok is érkeztek a folytatásra, többen felvetették, hogy évente két alkalommal is érdemes lenne megszervezni a találkozót, egyszer tavasszal, egyszer ősszel. Emellett felmerült az igény kisebb létszámú műhelymunkákra is, amelyen egy-egy médiaház saját problémáira, kihívásaira fókuszálhatnának a résztvevők.

– A találkozót hagyományteremtő céllal hoztuk létre. Az első eseményt Kishegyesen tartottuk meg, amelyen több mint száz médiamunkás vett részt. Az idén Doroszlón is hasonló létszámban voltak jelen, ez azt jelzi, a rendezvénynek helye van, és a szakma részéről is megvan a legitimációja a folytatásra – húzta alá Kabók Erika.

V-ÁR HERCZ

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából