A kitartás és az akarat diadala

Megtartották a palicsi ultramaratont

A Szerbiai Ultramaraton Szövetség és a palicsi Paligo Palus Ultramaraton Klub szervezésében a hétvégén immár 17. alkalommal rendezték meg a palicsi ultramaratont. A résztvevő futók a 6, 12 és 24 órás, valamint az 50 és 100 kilométeres versenyeken mérhették össze sebességüket és kitartásukat. A futamokon nyolc országból körülbelül hetven versenyző vett részt. A 6 és 24 órás futamok résztvevői szombaton délben rajtoltak el, éjfélkor a 12 órásé és a száz kilométeresé, míg az 50 kilométeres verseny futói vasárnap 6 órakor indultak el.

Az ultramaraton szombati megnyitóján Jánosi Elvira, a Szerbiai Ultramaraton Szövetség és a Paligo Palus Ultramaraton Klub vezetője nyilatkozott a média képviselőinek.

– Ezzel a versennyel lehetőséget biztosítunk a szerbiai ultramaratonistáknak, hogy nagyobb versenyekre is eljussanak. Amennyiben itt jó eredményt érnek el, azaz megfutják a megfelelő részidőket, akkor kijutnak a világbajnokságra. Hatalmas megtiszteltetés számomra, hogy évről évre újabbnál újabb futók jelentkeznek, újabbnál újabb tehetségek mutatkoznak be.

– Itt Palicson egy kör 530,36 méter, ami viszonylag rövid, de a futók számára abból a szempontból jó, mivel így soha nincsenek egyedül, hisz mindig van valaki előttük és mögöttük, mindig van, aki biztassa őket, és közel vannak a frissítőpontok is. A pálya gyors, nem véletlenül futnak rajta rendszeresen országos csúcsokat – mondta a szervező, akitől azt is megtudtuk, hogy a szerbiai versenyzők mellett Magyarországról, Horvátországból, Szlovéniából, Bosznia-Hercegovinából, Észak-Makedóniából, Olaszországból és Romániából is érkeztek futók.

A verseny megnyitóján jelen volt dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke is.

– Palics mindig is fontos volt a sport szempontjából, hiszen Vermes Lajos 16 évvel a Párizsban megrendezett első újkori olimpiát megelőzően itt szervezett olimpiát, vagyis a palicsi sport igen hosszú múltra tekint vissza. Örülök annak, hogy Szabadka Város Pro Urbe díjasa, Jánosi Elvira megszervezi ezt a regionális ultramaraton versenyt. Ez a pálya a világ egyik legszebb futópályája, hisz az ultramaratonfutók órákon keresztül a Női strand, a zenepavilon és más szecessziós épületek között futnak. A verseny az állóképesség és az akarat diadala, hisz annak ellenére, hogy viszonylag rövid pályán futnak a versenyzők, azt hosszú órákon keresztül teszik – mondta Pásztor Bálint.

A versenyek rajtját megelőzően Goran Čegar, a Szerbiai Atlétikai Szövetség képviselője, valamint Pásztor Bálint köszöntötte az egybegyűlteket.

B.EM

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​