A jövő zálogai

Megkötötték az ösztöndíjszerződéseket az egyetemisták az MNT-vel

A Magyar Nemzeti Tanács 2011 óta valósítja meg a komplex ösztöndíjprogramját. Ennek segítségével azokat a vajdasági magyar fiatalokat támogatja, akik az itthoni továbbtanulás mellett döntenek.

Az MNT ösztöndíjprogramja nemcsak az ösztöndíj folyósításában, az Európa Kollégiumban való bentlakásban segíti a hallgatókat, hanem a sikeres felvételiig elvezető úton is. Ide tartozik a szerb nyelvi kurzus és a felvételi felkészítő is. Nemcsak az alapképzésen tanuló hallgatókat támogatják, hanem a mester- és a doktori képzésen levő fiatalokat is.

Az MNT ösztöndíjasainak ünnepélyes szerződéskötését pénteken délután a szabadkai Városháza dísztermében tartották. A szerződéseket az elsőévesek és a demonstrátori ösztöndíjban részesülő hallgatók írták alá. Az eseményen jelen volt Pálinkás Gábor Magyarország Belgrádi Nagykövetségének első beosztott konzulja, dr. Kaizinger Tibor Magyarország szabadkai főkonzulátusának első beosztott konzulja, dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség alelnöke, parlamenti frakcióvezetője és Szabadka város képviselő-testületének elnöke, Vicsek Annamária parlamenti képviselő, Nyilas Mihály a tartományi kormány alelnöke, tartományi oktatási titkár, Juhász Bálint, a VMSZ Intézőbizottságának elnöke, a Prosperitati Alapítvány elnöke, dr. Bagi Bojan a VMSZ tartományi képviselőcsoportjának vezetője, Kern Imre, Szabadka város alpolgármestere, Puskás János, a Vajdasági Pedagógiai Intézet igazgatója, dr. Ivanović Josip, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar dékánja, dr. Fürstner Igor, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola igazgatója, dr. Lengyel László, a Szent István Egyetem zentai konzultációs központjának igazgatója, Snejder-Sára Ildikó, az Európa Kollégium igazgatója, Dudás Károly, a CMH Egyesület elnöke, Halasi Ágnes, az oktatásügyi minisztérium zombori iskolaigazgatósága szabadkai kihelyezett irodájának tanügyi tanácsosa, Sóti Attila, a VaMaDiSz elnöke, Szollár Ádám, a VIFÓ elnöke, mgr. Hajnal Jenő, az MNT elnöke, Jerasz Anikó, az MNT Végrehajtó Bizottságának elnöke, továbbá az MNT tagjai és bizottságainak elnökei is.

Elsőként Jerasz Anikó köszöntötte a megjelenteket.

– Ha mindazok itt lennének most, akik az elmúlt években részesültek a Magyar Nemzeti Tanács ösztöndíjában, akkor több mint négyezer fiatal lenne velünk. Olyan fiatal értelmiségiek, akik felvállalták és teljesítették a kihívásokat. Álmaikra összpontosítanak, küzdenek, tanulnak, közösséget építenek és büszkék anyanyelvükre – emelte ki beszédében Jerasz Anikó. A sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy a felsőoktatási ösztöndíjprogramhoz 290 elsőéves és 70 demonstrátori ösztöndíjas hallgató csatlakozott. Magyarország Kormányának, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának és Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt.-nek, a Magyar Nemzeti Tanács az elmúlt években több mint 4000 fiatalt tudott ösztöndíjban részesíteni. Az ösztöndíj elegendő ahhoz, hogy a fiatalok teljes egészében a tanulásnak tudják szentelni az idejüket, hiszen nincs szükség arra, hogy a tanulmányaik mellett vagy helyett munkát vállaljanak.

Azt is megtudhattuk tőle, hogy az ösztöndíjasok Szabadkáról, Topolyáról, Adáról, Zentáról, Óbecséről került ki, de szép számban vannak újvidéki és magyarkanizsai egyetemisták is. A legnépszerűbb kar az idén a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar, a Közgazdasági Kar, az újvidéki Bölcsészettudományi Kar és a Műszaki Tudományok Kara volt.

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár levelében köszöntötte az ösztöndíjasokat.

Az ünnepi műsor során Babits Mihály Áldás a magyarra című versét hallhattuk Dudás Norbert, az MTTK elsőéves hallgatójának előadásában. Jenován Flórián, az újvidéki Művészeti Akadémia másodéves hallgatója zongorán előadta Rahmanyinov Zenei pillanatok című művét. Ezután kupuszinai népdalokat énekelt Csernai Panna, az MTTK elsőéves hallgatója. A műsort Muhi Melinda vezette. Az szerződések aláírása után okleveleket osztottak ki a múlt év legsikeresebb hallgatóinak és az őket segítő tanároknak. Később Borsits Alex okleveles ösztöndíjas osztotta meg alkalmi gondolatait a közönséggel. A többi ösztöndíjas a Városháza előcsarnokában írta alá a szerződést.

A királyhalmi Gulyás Oldal Natália a szabadkai Közgazdasági Kar elsőéves hallgatója. Úgy gondolja, hogy az ösztöndíj hatalmas segítséget jelent, és nagyban hozzásegíti a tanulmányaihoz.

– A legfontosabb számomra az, hogy mindenem meglegyen az egyetemen, így tankönyvekre, tanfelszerelésre, a kollégiumi szállásra és a hétvégi hazautazásra költöm a kapott összeget. A felvételire való felkészülésben nagy segítség volt számomra a Breki portál és a felkészítő tanfolyamok. Ezek segítségével sokkal jobb eredményt tudtam elérni – emelte ki Gulyás Oldal Natália.

A bácskossuthfalvi Tóthpál Réka a szabadkai Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karon kezdte meg tanulmányait.

– Szerintem az ösztöndíj minden hallgatónak sokat segít. Nagyon örülhetünk neki, hogy ezt megkapjuk. Akár kollégiumi bentlakásra vagy a lakás költségeire is fordíthatjuk, illetve bármilyen felmerülő kiadásra, amellyel az alatt az idő alatt találkozunk, amíg az egyetemen tartózkodunk – mondta Tóthpál Réka.

A szabadkai Dudás Norbert a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karra iratkozott.

– Szerintem az ösztöndíj kiváló motiváció minden hallgató számára, hogy jól teljesítsen. Ha jó eredménnyel végezzük az első évet, akkor a demonstrátori ösztöndíjra is pályázhatunk. Az ösztöndíjat felszerelésekre és a jogosítvány megszerzésére fogom költeni – tudtuk meg Dudás Norberttől.

SZAB

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása

2026. szeptember 28.

16,25 - Törökfalu - Látogatás Horti Máténál és családjánál 

16,50 - Törökfalu - Utcafórum 

17,30 - Ada - Hodik Ottília COMMA kosárfonó vállalkozásának meglátogatása 

18,00 - Ada - A VMSZ lakossági fóruma a Vadvirág Hagyományápoló Körben 

2026. szeptember 29.

15,50 - Péterréve - Találkozó a VMDP és a MEP elnökével

16,20 - Péterréve - Utcafórum a központi Gomexnál 

16,50 - Óbecse - Beszélgetés a Gerontológiai Központ fejlesztéseiről az intézmény előtt 

17,10 - Óbecse - Látogatás Pekár Zsoltnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjánál 

17,35 - Óbecse - Látogatás Pósa László atyánál 

18,00 - Óbecse - A VMSZ lakossági fóruma a Kultúrkör nagytermében 

2026. szeptember 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

11,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2026. október 2-án, 17,20 órakor)

13,30 - Szávaszentdemeter - Találkozó a helyi magyarokkal a parókián 

14,50 - Maradék - Találkozó a helyi magyarokkal a református egyháznál 

16,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban 

17,30 - Újvidék - Találkozó Nagy Attila plébánossal az Árpád-házi Szent Erzsébet-templomban 

18,00 - Újvidék - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központban 

2026. október 1.

16,40 - Temerin - Látogatás Ágoston Andrásnál

17,10 - Temerin - A Žunji–Silak mezőgazdasági szövetkezet meglátogatása

17,35 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújított székházának megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ lakossági fóruma

2026. október 2.

12,40 - Belgrád - A K1 TV Sve u 16 című műsorának felvétele Robert Čobannal

15,00 - Torontálvásárhely - Megemlékezés Vargha Ferenc honvéd sírjánál

15,25 - Torontálvásárhely - Utcafórum

16,15 - Hertelendyfalva - A Tamási Áron Székely–Magyar Művelődési Egyesület tájházának meglátogatása és fórum

17,30 - Székelykeve - A VMSZ lakossági fóruma

20,00 - Versec - Fórum a helyi magyarokkal a Petőfi Sándor Magyar Kultúregyesületben

2026. október 3.

9,20 - Versec - Találkozó ft. Tapolcsányi Emánuel plébánossal

10,15 - Ürményháza - Szakkör-kiállítás megtekintése

11,45 - Nezsény - Családi nap

13,05 - Magyarittabé - Látogatás az FK Begánál és utcafórum

15,10 - Torda - Utcafórum

15,55 - Magyarcsernye - Utcafórum

16,25 - Tóba - Utcafórum

17,30 - Muzslya - Találkozó a helyiekkel a Magyar Házban

2026. október 4.

10,00 - Szabadka - Aktivista munka Szabadka város területén

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáinak egy csoportjával a Pelivanban 

2026. október 5.

16,20-16,30 - Kúla - A Récsey-kápolna megtekintése

16,35-16,50 - Kúla - Utcafórum a Népkörnél

17,30-17,50 - Szilágyi - Utcafórum a Turul-szobornál

18,00 - Bácskertes - A VMSZ lakossági fóruma a Petőfi Sándor Művelődési Egyesületben

2026. október 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

14,15-14,35 - Erzsébetlak - Utcafórum

14,45-15,05 - Lukácsfalva - Utcafórum

16,05-16,35 - Kisorosz - A Torontál Magyar Oktatási, Művelődési és Ifjúsági Központ tájházának megtekintése

16,50-17,15 - Nagykikinda - Utcafórum a Slobodan Malbaški Alapfokú Zeneiskolánál

17,30 - Szaján - A VMSZ lakossági fóruma a Művelődési Otthonban

2026. október 7.

10,30 - Zenta - Eduexpo oktatási kiállítás

16,35 - Bácsfeketehegy - A P.S. Print & Design nyomda meglátogatása

17,05 - Bácsfeketehegy - Utcafórum

17,30 - Kishegyes - A Florensis Decor virág- és ajándéküzlet meglátogatása

17,45 - Kishegyes - Beszélgetés az Ady Endre Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola előtt

18,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

 

2026. október 8.

11,00 - Palics - Beszélgetés a Palicsi-tó fejlesztéseiről és a további beruházásokról

11,40 - Szabadka - A Majsai úti körforgalom építési munkálatainak megtekintése

 

2026. október 14.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

19,00 - Belgrád - A VMSZ lakossági fóruma