A jövő bajnokaiért

Németh Szilárd, a Magyar Birkózók Szövetségének elnöke, a Fidesz alelnöke, országgyűlési képviselő a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia és Székelyudvarhely Önkormányzata elöljáróival kétnapos látogatásra érkezett Magyarkanizsára.

A megbeszélések fő témája a Kárpát-medencei magyar birkózóakadémiai hálózat bővítése, mellyel kapcsolatban a Magyarkanizsán székelő Vajdasági Birkózóakadémia és annak az önkormányzattal való együttműködése a jó gyakorlat példájaként volt bemutatva. A küldöttséget ma délelőtt a városházán Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere fogadta. A tanácskozás előtt a Vajdasági Birkózóakadémián jelen volt dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke is, aki Facebook-bejegyzésében kiemelte, hogy a Kárpát-medencei magyar birkózóakadémiai hálózat kiépítése egy olyan kezdeményezés, amely egyszerre szolgálja a sport, a nemzetpolitika és az utánpótlás-nevelés ügyét: „A látogatás első pontjaként közösen áttekintettük az előttünk álló feladatokat, egyeztettünk a VMSZ és a Fidesz közös céljairól, legyen szó sportdiplomáciáról, tehetséggondozásról vagy a vajdasági magyar közösség jövőjéről” — áll dr. Pásztor Bálint Facebook-bejegyzésében.

A magyarkanizsai városháza kistermében megtartott tanácskozás előtt Fejsztámer Róbert polgármester a sajtónak nyilatkozva elmondta, hogy Magyarkanizsán a birkózóakadémia felépítése óta kitapintható a sportélet hatványozott fejlődése és növekedése.

— A birkózóakadémia otthonául szolgáló több mint 7 hektáros terület sportra, rekreációra és idegenforgalomra van előlátva. Az épület és az ott végzett tevékenység nemcsak a sporthoz, hanem a majdani idegenforgalmi fejlesztésekhez is hozzájárul — mondta Fejsztámer.

Németh Szilárd, a MBSZ elnöke, a Fidesz alelnöke kiemelte, hogy Magyarkanizsával nagyon régóta együttműködnek.

— Nem kizárólag sportcélú és birkózásközpontú fejlesztésben gondolkodunk magyar állami támogatással — ezért tartott velünk Csallóközi Eszter főkonzul asszony is —, és nem kizárólag vajdasági, hanem összmagyar fejlesztésben gondolkodunk, ezért vannak itt székely testvéreink is. A két nap során nemcsak a sportról, hanem a turizmusról, az egészségturizmusról is tárgyalunk. A magyarok számára nagyon fontos, hogy a jövő évi választásokon az a kormány nyerjen, amely a határon túli, beleértve a vajdasági fejlesztéseket támogatja, és támogatta eddig is. A szerb—magyar kapcsolatok ugyanolyan magas szinten vannak, mint amikor a szerbek és a magyarok közös hazánkat, a közös keresztény kultúránkat együtt védték meg. Ez az összefogás azt jelentheti, hogy Szerbia Magyarországon keresztül, magyar támogatással remélhetőleg minél hamarabb az Európai Unió része lesz — mondta Németh Szilárd.

Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere első alkalommal látogatott Magyarkanizsára, és mint fogalmazott, mindenhova szívesen megy, ahol jó példákkal találkozhat.

— Magyarkanizsán olyan jó példával találkozhattunk, ami a közösséget és az itthon maradást is megerősíti, és amire fűzni és építeni lehet más kapcsolódási pontokat, legyen az turizmus vagy egészségügy. Ezt szeretnénk mi is megvalósítani Székelyföldön, amiben nagy örömünkre partner a jelenlegi magyar kormány is. Nagyon szeretnénk, ha a következő állomás Székelyföld és ezen belül is Székelyudvarhely-Udvarhelyszék lenne. Arról fogunk beszélgetni, mit várnak el a házigazdáktól, hogyan tudjuk fogadni az akadémia érkezését, és milyen más szinergiák tudnak megszületni ebből a remélhetőleg hamarosan létrejövő projektből — fogalmazott Szakács-Paál.

A tanácskozást megtisztelte jelenlétével Lőrincz Tamás olimpiai és világbajnok, négyszeres Európa-bajnok birkózó is, a KIMBA sportigazgatója, aki elmondta, hogy a Vajdasági Birkózóakadémia a lehető legjobb kezekben van Bálint Zoltán irányítása alatt.

— Testvér-akadémiánkkal elsősorban utánpótlásszinten igyekszünk minél szorosabbra fűzni a kapcsolatot. A nyári időszakban, amikor válogatott birkózóink világversenyekre készülnek, gyakrabban látogatunk egymáshoz. Összedolgozunk, és igyekszünk a környező országok fiataljait egy központba tömöríteni a minél eredményesebb felkészülés érdekében. Az akadémiákkal való együttműködés mindenképp kiemelkedő. Mi is keressük a kapcsolatot más sportágak akadémiáival, hiszen sok érdekes és hasznos dolgot elleshetünk egymástól. Az elmúlt négy év építkezéssel telt, és azzal, hogy a Mr. Tus Birkózóiskola által 2001-ben elkezdett stratégiai és nevelési-képzési rendszert minél hatékonyabban beépítsük a mai modern környezetbe, ezzel is megadva fiataljainknak a lehetőséget a kiteljesedésre — nyilatkozta Lőrincz Tamás.

Bálint Zoltán, a Vajdasági Birkózóakadémia ügyvezetője leszögezte, hogy a kétnapos tanácskozáson elsősorban az eddigi gyakorlatokat szeretnék egymásnak bemutatni, egyebek mellett a sérülések kezelését, a rehabilitáció minél hatékonyabb alkalmazását próbálják körbejárni az egy-egy akadémián belül dolgozó szakemberekkel. Ahhoz, hogy egy akadémia sikeresen működjön, nem elég a birkózók és az edzők tevékenysége, ehhez rengeteg más szakember munkája is szükséges.

— Látjuk, hogy lehetőségeink végesek, de összefogással sikeresek lehetünk. A tanácskozás egyik témája, hogy tudunk közös erővel hatékonyabbak lenni, a másik pedig, hogyan tudjuk az elkövetkező időszakban a Kárpát-medencei birkózást közösen fejleszteni. A mi akadémiánkon kötöttfogással és női birkózással foglalkozunk, a Székelyudvarhelyen tervezett akadémián viszont a női birkózás mellett szabadfogásban folyik majd a munka. A marketingnek komoly szerep jut a birkózás vonzóvá tételében. Talán ebben a sportban még létezik a vitézség, hiszen ember küzd ember ellen, és a sikerek eléréséhez minden téren igazán felkészültnek kell lenni — mondta Bálint Zoltán.

A sajtónyilatkozatok után megkezdődött a tanácskozás, melynek pozitív hozadékait minden bizonnyal hamarosan láthatjuk majd.

TÓTH TIBOR

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2025. október 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. október 30.

10,00 - Nosza - Pásztor István emléktáblájának koszorúzása és megemlékezés

11,30 - Szabadka - Találkozó Kiss-Rigó László szeged-csanádi püspökkel

14,00 - Szabadka - Szentmise Pásztor István halálának évfordulóján

16,00 - Szabadka - Pásztor István sírjának megkoszorúzása

2025. október 31.

11,00 - Pancsova - A Jókai Mórt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

15,00 - Újvidék - Az elsőéves hallgatók ünnepélyes fogadása az Európa Kollégiumban

2025. november 2.

15,00 - Szabadka - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

2025. november 3.

12,00 - Ludas - A Kosztolányi Dezsőt ábrázoló mellszobor ünnepélyes leleplezése

2025. november 4.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Kelebia - A falugondnoki szolgálat 10 éves jubileuma

2025. november 5.

10,00 - Szabadka - A SharingValues projekt nyitókonferenciája

2025. november 7.

10,00 - Szabadka - Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének konferenciája

2025. november 12.

18,00 - Palics - A Kós Károly Testület által szervezett televíziós filmszemle díjátadója

2025. november 15.

11,00 - Hajdújárás - A VMSZ Nyugdíjas Fórumának 10. születésnapja

2025. november 18.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. november 19.

17,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. november 20.

13,30 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  ​

2025. november 21.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. november 24.

16,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács jogász- és felsőoktatási ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2025. november 25.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)​

 

2025. november 26.

10,00 - Szabadka - Találkozó Palkovics Lászlóval, Magyarország mesterséges intelligenciáért felelős kormánybiztosával

11,00 - Szabadka - Egyeztetés a vajdasági magyar közösség MI-stratégiájának kidolgozásáról szakmai konferencia keretében

15,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

2025. november 27.

11,00 - Szabadka - Főhajtás Pásztor István sírjánál

11,30 - Szabadka - A Pásztor István-díjak átadása Orbán Viktor miniszterelnöknek és Aleksandar Vučić köztársasági elnöknek

2025. november 28.

09,00 - Szabadka - Találkozás Pranić Katarinával és kislányával, akik a Pásztor István Alapítvány támogatásában részesültek

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

17,00 - Szabadka - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest