A biztonságnak nincs alternatívája!

Tetemes lopáskárok Horgoson – A VMSZ mindent megtesz a közbiztonság javítása érdekében

A múlt heti magyarkanizsai lakossági fórumon a horgosiak panaszt fogalmaztak meg a közbiztonság állapotát tekintve. Elmondásuk szerint a faluban megsokasodott a betörések és a lopások száma és a lakosság nyugtalansága egyre csak fokozódik. A találkozón dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és szabadkai listavezetője ígéretét tette az ügy orvoslására. A jelek szerint szavát betartva rendeződni látszik a helyzet, hiszen a rendőrség által kiadott közlemény arról informál, hogy Horgoson négy személyt letartóztattak, akiket azzal gyanúsítanak, hogy az év elejétől kezdve többször is loptak a horgosi lakosoktól. Az A.K. (26), E.K. (19), K.K. (31) és A.P. (34) lakásán végzett házkutatás alkalmával olyan szerszámokat találtak, melyek megerősítik a lopás bűntettének alapos gyanúját. Emellett K. K. lakásán amfetaminra is bukkantak a rendőrség tagjai. A gyanúsítottakat 48 órás előzetes letartóztatásba helyezték.

A horgosi Gorác Imrénél saját becslése szerint több, mint tízezer euró értékű a kár, amit két hete okoztak a betörők. Édesanyja lakatlan házát gazdálkodásra, gépezetek tárolására használja, és ott már nem először próbálkoztak az elkövetők, akik végül sikerrel is jártak, és nagy értékeket tulajdonítottak el. Kábelek, szerszámok tűntek el, sőt a tettesek, még attól sem riadtak vissza, hogy hangzavart okozva szétverjék a pálinkafőzőt, hozzájutva így az értékes réz alkatrészekhez is. Ezt a helyszínen, Horgoson mesélte a tulajdonos, akit már nem először károsítanak meg, és elmondása szerint eddig nem is tapasztaltak semmiféle elmozdulást a bűnösök felelősségre vonásának ügyében. Mindeddig, ugyanis vasárnap négy horgosi elkövetőt tartóztattak le, és azóta Imrét is meglátogatták községi vezetők, hogy első kézből tájékozódjanak. A házsoron egyébként furcsa látványt nyújt, hogy riasztórendszert, kamerákat, sőt még a ráccsal ellátott ablakokat is fel lehet fedezni, ugyanis ahogy tudják, védik az értékeiket. Horgoson sok esetben Rajkó, a migránsválságban megbízott rendfenntartó az első, akit hívnak, hisz ő pillanatok alatt ott terem. Migránsok már nincsenek, így a művelődési házban elszállásolt csendőrségre se volt szükség, de ahogy egyik probléma megoldódott, nyomban jött a másik. Filmbe illő jelenetek játszódtak le, ahogy Gorác Imréék története is az volt.

– Az elkövetők a Mol kútra jártak ki éjjelente, ott fosztogatták a kamionokat, és onnan errefelé vezettek az útjuk. A kutyák egész éjjel ugattak, ám ez sem tántorította el őket semmitől, sőt! Észrevették, hogy itt például nem lakik senki, és három alkalommal behatoltak a házba. Széttúrtak, szétszaggattak mindent, amit értek. Mivel ott nagy érték nem volt, sok mindent bentről nem tudtak elvinni, de ami megtetszett, azt azért nem hagyták ott. Valószínűleg felderítették a terepet, és visszatértek a nagyobb értékekért, amik a melléképületben voltak. Kábelek, szerszámok, beépített pálinkafőző-kazán, amit egy éjjel ki is bontottak, azaz szétvertek. Természetesen feljelentést tettünk, első körben mindig Rajkót hívjuk, aki két perc alatt ideér, majd a rendőröket is, de tapasztalatunk szerint az ügy valahogy mindig elakad, hisz felelősségre vonást mindeddig nem tapasztaltunk – mondta Gorác Imre. – Tízezer euró feletti a kárunk. A nyomozók megtalálták a kazán darabjait, elfogták az elkövetőket, akiket aztán ki is engedtek, és attól kezdve két héten keresztül minden éjjel visszajártak. A szomszédok szóltak, amikor zajt hallottak. Tetten is értük a tolvajt, biciklivel vettem üldözőbe a szintén biciklivel menekülő lopót, aki egy alkalmas pillanatban ledobta a hátizsákját, leugrott a kerékpárról és a kerítésen átugorva próbált menekülni – elevenítette fel a történteket Gorác Imre.

Mivel Horgoson az elmúlt időszakban a migránsprobléma került előtérbe, a lopások némileg csökkentek, majd az egyik probléma megoldásával most ismét a másikra kell fókuszálni. A helyiek már nagyon elkeseredettek, hogy egy pillanatra sincs megnyugvásuk. Sors Róbert, a horgosi helyi közösség tanácselnöke elmondta, hogy Horgos legrégebbi épületét is megrongálták. A magtárat, mely egykor a Kárászok tulajdonát képezte, most pedig olasz tulajdonban van, szintén garázdálkodók bitorolták. A műemlékvédelem alatt álló kishorgosi épületről is eltűntek a kovácsoltvas ajtók és ablakok, továbbá nagy ciszternákat is eltulajdonítottak és orgazdának adták el Királyhalomra.

– Az utóbbi hónapokban elharapózott a bűnözése, rengeteg betörés volt, és az emberek féltek, nem is alaptalanul. Még az utcai lopások is gyakorivá váltak. A rendőrség sok esetben megtalálta a bűnözőket, fel is jelentette, az ügyek viszont az ügyészségen lassan folytak, így nem nyugodhattak meg a horgosiak, mert az elkövetők szabadlábon maradtak. Ezt nem hagyhattuk már szó nélkül, és Magyarkanizsán a múlt csütörtökön megtartott közösségi találkozón adtunk hangot nyugtalanságunknak, és kértük Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke közbenjárását – mondta Sors Róbert.

Aki pedig szóba hozta a horgosiak félelmét, Vass Zoltán volt, a magyarkanizsai önkormányzat mezőgazdasággal megbízott tagja, aki horgosi lévén fontosnak érezte, hogy szót emeljen és segítséget kérjen az ügyben.

– A migránsok eltűnése után fokozatosan alakultak ki olyan rablóbandák, amelyek tagjai éjszakánként garázdálkodtak, kezdetben főleg a falu határain kívül lévő tanyákat fosztogatták. Mindenhonnan igyekeztek összegyűjteni a fémet, majd a faluban is folytatták a lopásokat. Ez már olyan mértéket öltött, hogy a lakosaink rettegtek, ki lesz a következő. Viszonylag gyorsan a rendőrség látókörébe kerültek az elkövetők, el is készültek a jegyzőkönyvek, de eljárási szakaszba valamiért nem kerültek, így tovább garázdálkodtak. A helyiek viszont saját bőrükön érezték a károkat, és a tehetetlenséget, hisz hiába derült fény az elkövetők kilétére, mégse történt felelősségre vonás. Emiatt éreztük fontosnak, hogy Dr. Pásztor Bálint elnök úrnak a tudtára adjuk, hogy ez a helyzet a horgosiak számára már elviselhetetlen. Ő még a felszólalásomat követően elmondta, hogy a belügyminisztériumhoz fog fordulni és még aznap este kaptam is tőle egy visszajelzést, hogy ez megtörtént, és hamarosan intézkedések fognak születni a panaszunk nyomán. A vasárnapi hírekben pedig azt olvashattuk, hogy négy személyt letartóztattak. Mi abban bízunk, hogy itt nem áll meg a történet. Az az érdekünk, hogy az ilyen lopásokra zéró tolerancia vonatkozzon. Hét évig volt a településünk egy iszonyatos migránsnyomás alatt, mégis sokan kitartottak Horgoson, de persze voltak olyanok is, akik elköltöztek. Megérdemelné a lakosság, hogy végre nyugalma legyen. Horgosnak minden infrastrukturális adottsága megvan, hogy fejlődőképes település lehessen, nagyon nagy baj lenne, ha néhány bűnbanda miatt az elvándorlás lenne rá a jellemző, hisz pont egy olyan helyen vagyunk, ahol sokkal inkább a be-, mint az elköltözés lenne észszerű. Nyugalmat és békét szeretnénk Horgoson! – mondta Vass Zoltán.

Az üggyel kapcsolatban dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke kérdésünkre elmondta, hogy hiába minden beruházás, ha nincs közbiztonság, ezért a VMSZ a jövőben is mindent megtesz a közbiztonság javítása érdekében:

– Sikerült a migránsokat kitakarítani a teljes Vajdaság területéről, így Horgosról is. Így ők nem jelentenek gondot, azonban bandák kezdtek el garázdálkodni ezen a településen. A helyi lakosok a múlt heti magyarkanizsai lakossági fórumon arra panaszkodtak, hogy betörések, lopások jellemzik a mindennapokat. Rögtön a lakossági fórumot követően kapcsolatba léptem Ivica Dačić belügyminiszterrel, akit arra kértem, hogy a rendőrség tegyen rendet Horgoson. Másnap telefonon hívott együttműködő válaszával a rendőrség igazgatója. Tegnap a rendőrség közleményéből világossá vált a közvélemény számára, hogy sikerült elérni azt, amit a horgosiak kértek, tehát a belügyminiszter tartotta a szavát. A rendőrság igazgatója kiküldte az egységeket és rendet tettek Horgoson. A biztonságnak nincs alternatívája, és nincs semmi, ami fontosabb ennél. Hiszen ha nincs biztonság, akkor hiába vannak az infrastrukturális vagy kulturális beruházások. A Vajdasági Magyar Szövetség a köztársasági és az önkormányzati szerepvállalásának köszönhetően a jövőben is mindent megtesz a közbiztonság javítása érdekében Horgoson és a többi településen is – hangsúlyozta a párt elnöke.

BJK HEM

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak