4-es lista: 4 kérdés és 4 válasz

A VMSZ nemet mond arra, hogy Szabadkát Belgrádból ideküldött zsoldosok irányítsák — jelentette ki dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség szabadkai listavezetője pénteki sajtótájékoztatóján. Mint mondta, a VMSZ tisztességes eszközökkel fog küzdeni a szavazatokért, de szerinte biztosan lesznek olyanok, akik majd csomagokat osztanak, fenyegetőzni és zsarolni is fognak. Arra kérte a szabadkaiakat, hogy ne kényszer vagy befolyásolás hatására, hanem lelkiismeretük és szabad belátásuk alapján szavazzanak június 21-én. A politikus négy olyan kérdésre is választ adott, amelyek azóta ismétlődnek, amióta a VMSZ Szabadkán átadta listáját, melyet a Városi Választási Bizottság 4-es számmal hirdetett ki.

— Nem csupán díszkénten szerepelek a listán, valóban én vagyok a Vajdasági Magyar Szövetség polgármesterjelöltje Szabadkán — válaszolta meg a leggyakoribb kérdést dr. Pásztor Bálint. Mint mondta, ha győznek, vállalni fogja a felelősséget és az azzal járó munkát Szabadka irányításában.

Dr. Pásztor Bálint Szabadkán született, a Kizur István Általános Iskolába járt, majd a szabadkai gimnáziumban érettségizett. Tagja volt a Spartak kosárlabdaklubnak, mely ’93-ban Vajdaság bajnoka volt, ekkor tanulta meg, mi a csapatszellem. A Belgrádban eltöltött tizenhárom parlamenti képviselői év után most azért vállalná el a polgármesteri pozíciót, mert szeretne közvetlen módon is Szabadkáért tevékenykedni — adta válaszul arra a kérdésre, hogy miért vállalná el ezt a pozíciót.

— Eddig is Szabadkán éltem, csak Belgrádban dolgoztam, közben közvetett módon igyekeztem a szabadkaiak érdekében tevékenykedni. Például 37 millió eurót sikerült biztosítanunk az Y elágazás befejezésére és a szabadkai Népszínház kiépítésére. Mi tettük ezeket az ügyeket témává országos szinten a köztársasági parlamentben, a sok felszólalásnak és az államtitkári jelenlétnek köszönhetően, és ennek a következménye az, hogy az egyik projektum befejeződött, a másik pedig közel jár a végéhez.

Pásztor a leghatározottabban cáfolta azt a felvetést, hogy akkor is polgármester lenne, ha a VMSZ nem győzne Szabadkán, továbbá azt az állítást is visszautasította, hogy a VMSZ Zentát, Magyarkanizsát vagy Topolyát elcserélte volna a szabadkai polgármesteri címért.

— A szavazók döntése megfellebbezhetetlen és megkérdőjelezhetetlen. Soha senkinek közülünk nem jutna eszébe, hogy valamiféle alku vagy kereskedelem tárgyává tegyük Szabadka irányításának kérdését. Szeretném világossá tenni, hogy a választások után nagy valószínűség szerint a polgármester vagy Bogdan Laban lesz, vagy pedig én, erről pedig a szabadkaiak fognak dönteni. Ugyanakkor semmiféle alkuról nem lehet szó, győzni szeretnénk Zentán, Magyarkanizsán, Topolyán és persze Szabadkán is.

A VMSZ szabadkai listavezetője azt is elmondta, hogy egy lokálpatrióta programmal szállnak síkra a normális Szabadkáért, és nemet mondanak arra, hogy Belgrádból ideküldött zsoldosok irányítsák akár a közvállalatokat, akár a közintézményeket, vagy akár magas rangú beosztásban legyenek a városházán. Hozzátette: egy 150 000-es városban lehet olyan szabadkaiakat találni, akik be tudnák tölteni ezeket a tisztségeket.

KARTALI RÓBERT

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 21.

12,00 - Budapest - Vendégszereplés Zsigmond Barna Pál, a Fidesz országgyűlési képviselője és az Európai Uniós Ügyek Minisztériumának miniszterhelyettese podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színházépület ünnepélyes átadója

2025. március 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. március 26.

11,45 - Budapest - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. március 27.

10,00 - Szabadka - Találkozó Pálinkás Gáborral, Magyarország szerbiai nagykövetségének első beosztottjával

17,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. április 1.

17,30 - Szabadka - Találkozó Semjén Zsolttal, Magyarország miniszterelnök-helyettesével

2025. április 2.

09,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

17,00 - Szabadka - Ösztöndíjszerződések ünnepélyes aláírása az orvos- és fogorvostan, valamint közgazdász hallgatókkal a Magyar Nemzeti Tanács szervezésében

2025. április 3.

10,30 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak 

14,00 - Szabadka - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusa - a magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. április 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 8.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 10.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)