100 éves a Gunarasi Önkéntes Tűzoltó Testület

Fennállásának 100. évfordulóját ünnepli a Gunarasi Önkéntes Tűzoltó Testület. A Topolya községben fekvő faluban egész napos ünnepséggel emlékeztek a jeles évfordulóra, melyen mások mellett részt vett dr. Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, Juhász Bálint, a Tartományi Képviselőház elnöke és Kelemen Zsolt, a Magyar Tűzoltó Szövetség alelnöke, a Budapesti Tűzoltó Szövetség elnöke is.

A Gunarasi Önkéntes Tűzoltó Testület 1924-ben a moholi tűzoltó alakulat kihelyezett részlegeként alakult meg.

— 100 év rengeteg idő egy egyesület életében, hiszen több generáció is váltotta egymást ez idő alatt. Őseim is tűzoltók voltak, én pedig nyomdokaikba léptem, és már 50 éve tűzoltó vagyok. Maga a tűzoltás volt a fő területem, az emberek és az anyagi javaik mentésében való részvétel, később azonban úgy hozta a sors, hogy bekerültem a vezetőségbe, ahol a fiatalok és a felnőttek képzésével foglalkoztam. Régóta járunk versenyekre, ahol nagyon nagy sikereket értünk el. Erős utánpótlással rendelkezünk, és a környező falvak emelt fővel tekintenek ránk, hiszen hatékonyan tudunk tüzet oltani. A helyi és a környékbeli lakosságnak nagy szüksége van ránk, ugyanis a legközelebbi hivatásos állomány tőlünk 20-25 kilométerre található. Ez nem hiábavaló munka, csak szívvel-lélekkel lehet csinálni — mondta Vida Róbert, a Gunarasi Önkéntes Tűzoltó Testület parancsnoka.

Az 50 felnőtt mellett szintén 50 hét és tizenhat év közötti fiatal tagja a testületnek. A legidősebb gunarasi tűzoltó több mint kilencvenéves.

— Az 1980-as évektől kezdve több alkalommal megnyertük az országos bajnokságot, és kijutottunk a Nemzetközi Tűzoltó Olimpiára. Óriási teljesítmény, hogy egy ilyen kicsi, magyarok által lakott falu képviselte az országot a legrangosabb tűzoltó versenyen. A legutóbbi alkalommal Celjében két csapattal vettünk részt, egy női A és egy férfi B csapattal — mondta Sinkovics Dóra, a Gunarasi Önkéntes Tűzoltó Testület titkára.

Elmondták, hogy a hatékonyságot gátolja a tűzoltókocsi elöregedése, ezt nagyon szeretnék kicserélni egy korszerűbbre, hatékonyabbra, mellyel még gyorsabban kiérhetnének a helyszínre. Az egyesületből 9 fiatal sikeresen letette a szerbiai törvények szerint szükséges vizsgákat, hiszen tűzeset alkalmával az önkéntesek csak akkor vethetőek be, ha sikeresen teljesítik a meghatározott felmérőket.

A jubileumi ünnepségen először Kovács Viktor, Gunaras Helyi Közössége tanácsadója szólt az egybegyűltekhez. Kiemelte, nagy öröm számára, hogy a tűzoltó testület már 100 éve védelmezi a falut, illetve annak lakosságát, és bízik benne, hogy még sokáig szolgálják a közösséget.

Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke köszöntőbeszédében elmondta, hogy önkéntes tűzoltónak lenni nem hobbi, hanem hivatás, az önkéntes tűzoltóság pedig közösségformáló, közösségépítő és közösségvédelmező erő.

— Gunaras legalább öt település tűzvédelmi központja, ahol ápolják a tűzoltóhagyományokat. A tűzoltóság hasonló módon hivatás és hasonló módon közösségépítő erő, Gunarason a legnagyobb civil szervezet is egyben, mint a cserkészet. A gyerekeket felelősségtudatra és fegyelemre tanítják, rendre nevelik. Azt gondolom, hogy vajdasági szintű mozgalomról van szó, ezek a szervezetek kiállták az évtizedek, az évszázad kihívásait, és mindenhol, ahol közösségünk tagjai élnek, léteznek önkéntes tűzoltó testületek, akik segítik a professzionális tűzoltók munkáját — mondta Juhász Bálint, majd megköszönte a gunarasi és a többi önkéntes tűzoltó munkáját, hogy a hét minden napján, a nap minden órájában készenlétben állnak, és óvnak bennünket.

Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke elmondta, gyönyörű az a nap, amely ilyen seregszemlével, ilyen kerek jubileumi évfordulóval indul.

— Nagyon jó látni, hogy köreinkben élnek olyan emberek, akik saját szabadidejüket feláldozva, önkéntesen, a közösség érdekei mentésével, védésével foglalkoznak. A 100. évforduló mindig arról tanúskodik, hogy ez nem néhány embernek és egy-két generációnak a hirtelen fellángolása volt, hanem egy olyan hagyomány, mely generációról generációra öröklődik tovább. Biztos vagyok abban, hogy lesz 150., 200. és még több száz évfordulója a Gunarasi Önkéntes Tűzoltó Testületnek. Tegnap Szajánban találkoztunk az ottani önkéntes tűzoltókkal, két hét múlva a bezdániakhoz látogatok, tehát ez egy olyan specifikum, mely környezetünkben ránk, vajdaságiakra jellemző. Szerbia más részein nagyon sokan nem is értik, hogy lehet az, hogy valakik szabadidejüket feláldozva önként tesznek a közösség érdekében. Az önkéntes tűzoltó testület nemcsak a személyek és a vagyon védelméről szól, hanem közösségépítő jellege is van. Gunarason és máshol is számos rendezvény, faluszépítési akció és egyéb más elképzelés megvalósítása köthető az Önök nevéhez, ezért a Vajdasági Magyar Szövetség nevében szeretnék köszönetet mondani. Remélem, hogy a géppark felújítása a közeljövőben megvalósul. Azon leszünk, hogy a példás és példaértékű személyi állomány mellett a géppark is olyan legyen, amely megfelel annak az erőfeszítésnek, mely az Önök munkáját jellemzi — mondta Pásztor Bálint, majd megnyitotta a rendezvényt.

A jelenlévőkhöz Kelemen Zsolt, a Magyar Tűzoltó Szövetség alelnöke, a Budapesti Tűzoltó Szövetség elnöke és Zorica Rankov, a Községi Tűzoltó Szövetség elnöke is szólt, majd a helyi futballpályán két tűzoltó-bemutatót tekinthetett meg a közönség.

Délután a szentmisén zászlót szentelnek, megtekintik a felújított tűzoltógarázst, a jubileumi ünnepség pedig művelődési műsorral zárul a falu központjában lévő téren.

TÓTH TIBOR

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​