Kis- és nagy értékű lopások

A hét első felében a nagy értékű lopásokkal és a hazugságok cáfolásával, tegnap pedig az úgynevezett kis értékűekkel, valamint a bírósági hálózattal foglalkoztunk. Nem tudom ki lehet az a 215.666 ember az országban, aki még hisz Mlađan Dinkićnek és természetesen nem is szeretném megkérdőjelezni jogukat, hogy az URS-ra szavazzanak köztársasági szinten, de az biztos, hogy ezek a polgárok javíthatatlan álmodozók lehetnek. Ez a megszerzett szavazatszám mindenesetre elegendő lett arra, hogy Mlađo a következő néhány évben (is) a pénzügyek és a gazdaság mindenható ura legyen.

A Kormány megalakulása óta még két hónap sem telt el, máris sikerült összecsattanni vele a Vajdaságnak jár pénz kapcsán. Mert hát mi sem természetesebb, mint, hogy az 1000 eurós igéretet elfelejtő miniszter, aki az utóbbi pár évben a regionalizáció és a decentralizáció élharcosa képében tetszeleg, szivesen venne ki (újabb) néhány milliárd dinárt a vajdaságiak zsebéből?

Nagyon úgy tűnik, hogy mi vajdaságiak rosszminőségű számológépekkel rendelkezünk, mert Mlađo digitronja az összeadás műveletének elvégzése után más értéket mutat. Folyik a mellébeszélés és a már megszokott hazudozás. Jövőre a tartomány több pénzt fog kapni, mert a héten elfogadott költségvetési rendszerről szóló törvény módosításai értelmében 2013-ban nagyobb lesz a 7% elszámolási alapja – állítja Dinkić.

A tények meg mást mondanak. A következő évtől alkotmányellenes módon éppen szűkülni fog. Nemcsak a szójáték kedvéért írom, hogy mi meg szűkölni. Ahogy tettük az elmúlt 6 évben is, miközben többnyire a Demokrata Párt által irányított Kormány rabolta ki a Tartományt. Éppen ezért képmutató és gyomorforgató az, ahogy most a DS parlamenti képviselői és vajdasági vezetői küzdenek a 7%-ért. Amíg a főnökeik lovon voltak Belgrádban, hallgattak, mint a leforrázottak.

Mindenesetre jó, hogy már nem vagyunk egyedül. Habár olyan nagy segítségre se számíthatunk, mert a Képviselőházban a DS frakciója szétvert hadseregre se hasonlít. Még arra se. A Ligáról sajnos nem is beszélve. A demokraták közül hatan-heten ülnek általában a teremben (az 51-ből) és 2-3 ember van, aki időnként hozzászól a témákhoz. Megdöbbentő volt, amikor a szavazási napon odajött hozzánk az egyik ismertebb arc közülük és arra kért, szóljunk majd, amikor a VMSZ módosítási indítványáról kell dönteni, mert ők is megszavazzák. Mondtam, hogy integettünk mi nekik az elmúlt 4 évben is, hogy támogatni kéne a módosítóinkat, de nem igazán találtunk megértésre. Erre nem volt válasz, viszont mind az öt (!) teremben ülő demokrata  „igennel” szavazott.

Ettől csak az volt jobb, amikor tegnap (amikor már Mlađo nagyban kiabálta bele a világba, hogy az ő számítása a jó és a Tartományi Parlament elnöke hogy megsértette őt) a G17 egyik ismertebb képviselője (nem említem a nevét, mert nem szeretnék neki gondot okozni) azt mondta nekem a folyosón, hogy mindenben igazunk van. Csak hát nincs pénz. Ennyit a nagy értékű lopásokról, amelyekről Danica Vučenić műsorában is volt alkalmam részletesen beszélni.

A kis összegűekkel kapcsolatban meg az a helyzet, hogy talán kezdünk megértésre találni. Tegnap kérdést intéztem az igazságügyminiszterhez azzal kapcsolatban, hogy normálisnak tartja-e, hogy 15 ezer dinárig évek óta gyakorlatilag szabadon lehet lopni egy olyan országban, amelyben több millió embernek egyáltalán nincs vagy ettől kevesebb a bevétele.

A képviselői kérdés akkor jó, ha a válasz is kielégítő. Most ez a szerencsés helyzet állt be, mert Selaković elmondta, október derekára elkészül a Büntető törvénykönyv módosításának munkaváltozata és ennek a gondnak a megoldásán is dolgoznak. Szóba hoztam a bíróságok visszaállításának szükségességét is. Ennek a törvénynek a módosítása is készül. Az már biztos, hogy a zentai bíróság január 1-jétől visszaáll. A zentai mellett számunkra a topolyai és az óbecsei visszaállítása a minimum minimuma.

Most újrakezdődik a 3 évvel ezelőtti küzdelem. A következő hetekben a bíróságok visszaállítása, valamint a lopások értékhatárának nagy mértékű csökkentése ügyében is elkezdjük a tárgyalásokat a minisztérium vezetőivel.

comments powered by Disqus

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)