Interjúk hete

A nem magyar közvélemény ingerküszöbét úgy tűnik a hét elejére lépték át a VMSZ 1-2 hónappal ezelőtti javaslatai, kezdeményezései. Ezzel magyarázom azt, hogy a héten (időrendi sorrendben) interjút adtam a Hrvatska riječ hetilapnak, a Novi magazinnak, a Tanjug Hírügynökségnek, voltam Danica Vučenić Jedan na jedan című műsorának vendége a Vajdasági Televízióban, meg Nikowitz Oszkár nagykövettel és Slobodan Homen államtitkárral együtt Ljubica Gojgićnál az Između dve vatreban a B92 TV-ben. A szereplési lehetőségből nem csak nekem jutott ki, hiszen Varga Laci az RTS Oko című, meg az Avala TV politikai beszélgetős műsorában volt a héten. Mindez szerdán estig zajlott le.

Azt hiszem kezd mindenki számára világos lenni, hogy miért szavaztunk a vagyonvisszaszármaztatási törvény ellen, miért ragaszkodtunk a pótköltségvetésre benyújtott módosítási indítványunk elfogadásához, de itt-ott a vasúti, meg a köztulajdonról szóló törvény is szóba került.

Nem állunk rosszul. Gyors leltárt csinálva megállapíthatjuk, hogy a kedden elfogadott pótköltségvetés tartalmazza azt, hogy a köztársaság 3 egyenlő részletben december 1-jéig kifizeti a tartományi nagyberuházási projektumokra betervezett eszközöket. Ennek eredményeként folyatódhat az újvidéki Európa Kollégium, a Klinikai Központ, a horgosi Művelődési Ház és sok más objektum (újra)építése.

A bányászati törvény tegnapi vitájában Oliver Dulić miniszter Kovács Elvira felszólalását követően elismerte, hogy az új törvény javaslata megfeledkezett arról, hogy pl. a kőolajjáradékból befolyt összegből Vajdaságnak is jár. Ezt a mi módosítási indítványunk elfogadásával lehet korrigálni. Zárójelben jegyzem meg, hogy a ligáéval azért nem lehet, mert újra elaludtak és nem nyújtottak be semmit.

Viszont szorgalmasan plakátoltak. Pl. Bácskossuthfalván azt hirdetik plakátjaik, hogy a VMSZ a fasisztákat akarja rehabilitáltatni. Ennél alacsonyabbra már nem nagyon lehet süllyedni.

Persze azért folyamatban van a VMSZ mások általi befeketítése is. Slobodan Vučetić, az Alkotmánybíróság korábbi elnöke a mai Blicben azt írja, hogy „a VMSZ több hónapon át gyakorolt nyomást és zsarolta a Kormányt a Köztulajdonról szóló, a Vasúti és a Vagyonvisszaszármaztatási törvény meghozatalának folyamatában”. Szerinte a követeléseink „túlzóak voltak”, a restitúció esetében pedig „teljesen logikus, hogy a megszálló erők tagjainak örököseit kizárják a kárpótlásból”. Így az AB korábbi elnöke.

Mindennél viszont sokkal fontosabb az, hogy a VMSZ és a Demokrata Párt (Szerbia?) elnökeinek hétfői találkozóját követően, körvonalazódik a megoldás a vagyonvisszaszármaztatási/rehabilitálásról szóló törvényre vonatkozóan. Szerdán délután Varga Lacival Slobodan Homen államtitkárral tárgyaltunk. Lehet, hogy majd ennek a beszélgetésnek a részleteit is megírom egyszer, de biztosan nem mostanában. Egyelőre legyen elég annyi, hogy közel 5 éves képviselői munkám egyik legnagyobb élménye volt.

Nem szeretném elkiabálni, de most úgy néz ki, hogy november derekára megoldódik az ügy. A megoldás olyan lesz, amelyben egy fél deka elvtelen kompromisszum sem lesz. Azok kerülnek majd ki a restitúció folyamatából, akik valóban követtek el háborús bűnöket. A kollektív bűnösség elve alapján elítélteket pedig nagyon leegyszerűsített eljárásban fogják rehabilitálni. Homen az első szerbiai tisztségviselő, aki (egyébként éppen a blogbejegyzés elején említett B92-műsorban) nyilvánosan kimondta: a II. VH végén teljes falvakat - beleértve a gyerekeket és a nőket is - nyílvánították háborús bűnössé.

Ez a hét az interjúk hete volt. A jövő hét remélem a végérvényes megoldás hete lesz. Mindazt amiről megállapodtunk, a Kormány törvényjavaslatában is szeretnénk látni.

comments powered by Disqus

2020. február 25.

18,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. február 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

10,15 - Belgrád - Interjú az RTS Oko Magazin. c. műsorának

10,30 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

 

2020. február 27.

09,00 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (XXVII. rendkívüli ülés)

11,10 - Belgrád - Parlament - szavazás (XXVII. rendkívüli ülés)

2020. február 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2020. február 29.

09,00 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

09,30 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (XXVI. rendkívüli ülés)

2020. március 2.

09,00 - Szabadka - a VMSZ Tömb Önkormányzati Fórumának ülése

10,00 - Szabadka - Sajtótákoztató a Szabadkai Félmaratonnal kapcsolatban

13,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

 

2020. március 3.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2020. március 4.

09,45 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,15 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

18,30 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének ülése

19,30 - Hajdújárás - a VMSZ Tanácsának ülése

2020. március 7.

14,00 - Bajmoknál - 1848/49-es szabadságharc és forradalom alatt lezajlott kaponyai csata tiszteletére rendezett megemlékezés

2020. március 9.

11,00 - Belgrád - a VMSZ választási listájának átadása

2020. március 10.

11,45 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

 

2020. március 12.

18,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének ülése

20,30 - Hajdújárás - a VMSZ Tanácsának ülése

2020. március 13.

12,00 - Óbecse - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

2020. március 15.

10,00 - Szabadka - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett koszorúzás

15,00 - Bácskossuthfalva - az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulója tiszteletére szervezett ünnepség

2020. március 16.

18,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

 

2020. március 17.

17,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

2020. március 18.

18,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Elnökségének ülése

2020. március 23.

15,00 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban ma 20 órakor)

 

2020. április 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (I. ülés a rendkívüli állapot ideje alatt)

 

2020. április 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

20,05 - Belgrád - Parlament - szavazás (I. ülés a rendkívüli állapot ideje alatt)

2020. május 4.

17,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

 

2020. május 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (II. ülés a rendkívüli állapot ideje alatt)

20,45 - Belgrád - Parlament - szavazás (II. ülés a rendkívüli állapot ideje alatt)

2020. május 8.

09,15 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

09,30 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

10,00 - Belgrád -  Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

13,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének, alelnökeinek és Intéző Bizottságának egyeztetése

2020. május 10.

09,30 - Belgrád - A Parlament Alkotmányügyi és Jogalkotási Bizottságának ülése

09,45 - Belgrád – A Parlament Igazságügyi, Közigazgatási és Helyi Önkormányzati Bizottságának ülése

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,30 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2020. május 12.

17,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének ülése

19,30 - Hajdújárás - a VMSZ Tanácsának ülése

2020. május 14.

17,00 - Csóka - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 15.

17,00 - Topolya - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 16.

09,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Elnökségének ülése

10,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

 

2020. május 18.

13,00 - Szabadka - a VMSZ városi választási listájának átadása

17,00 - Zenta - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 19.

15,15 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

17,00 - Kisorosz - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 20.

17,00 - Bácsfeketehegy - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 21.

17,00 - Horgos - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 22.

17,00 - Magyarkanizsa - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 23.

09,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Elnökségének ülése

10,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2020. május 25.

17,00 - Óbecse - Találkozó a VMSZ aktivistáival

2020. május 26.

17,00 - Bácskertes - Találkozó a VMSZ aktivistáival