Idénynyitó elé
Kedden kezdődik az új parlamenti idény. Október 5. másnapján. Szinte pontosan a 2000-ben bekövetkezett, egyesek szerint forradalom vagy rendszerváltás, mások szerint csak félfordulat évfordulóján. Majdnem napra pontosan 9 évvel azután, hogy az akkor még szövetségi parlamenti épületet kicsit fölgyújtották és megszabadították néhány festménytől, szobortól, könyvtől.
Azóta a szövetségi parlamentből köztársasági lett. Koštunicának a valamikori 75%-os népszerűségét sikerült kb. 6-7%-osra letornáznia. A szocialista párt megbízható koalíciós partnerré vált, akik saját bevallásuk szerint, ideológiailag a Demokrata Pártot érzik magukhoz legközelebbinek. A radikálisok maradtak olyanok, amilyenek voltak, csak kisebb létszámmal. Létrejött a Szerb Haladó Párt, a Liberális Demokrata Párt és a G17 Plusz. A VMSZ újra benn van a Parlamentben, az Európai Néppárt (EPP) tagjává vált, a legjelentősebb kisebbségi (és talán regionális) párt az országban.
Kb. így jellemezhető a pártpaletta alakulása október 5. óta. Ezek érdekes adatok politikai elemzőknek és javíthatatlan nosztalgiázóknak, de igazából nem fontosak.
Az embereket az érdekli, hogy mi valósult meg a 9 évvel ezelőtti ígéretekből. Jobbak lettek-e az életkörülmények, „közelebb vagyunk-e Európához”.
Vannak fizetett optimisták és legyintő pesszimisták. Az előbbiek azt mondják, hogy emlékezzünk vissza: 9 évvel ezelőtt nem volt áram, benzin és jogbiztonság, bármikor kezdődhetett egy újabb háború, fizetnünk kellett az országból történő kilépésért. Azóta mennyi minden jó történt és egyébként is karnyújtásnyira vagyunk az EU-tól.
Az utóbbiak meg olyanok, mint Balašević Namćora, akinek mindenről az jut eszébe: „Ne volem!”. Szerintük nem változott semmi, esetleg a kormányban ülők személye.
Kétségtelen, az európai, autonóm Vajdaság, a vagyon-visszaszármaztatás, a valós decentralizáció mind olyan hangzatos ígéret, amiből semmi se valósult meg. A mostani kormány is úgy szeretne az EU-hoz csatlakozni, hogy előtte esze ágában sincs nehéznek tűnő lépéseket meghúzni, az európai értékrend meghonosítása érdekében. Olyanokat, amelyek rövid távon talán népszerűségvesztést eredményeznek.
Ezt alátámasztandó, álljon itt néhány illusztráció az utóbbi 1-2 nap szerb sajtóterméséből. Azt mondja az államfő, hogy az erőszak elleni küzdelem fontosabb az európai integrációnál is. Mintha az egyik kizárná a másikat. A külügyminiszter sokadszor ismételte meg: amennyiben Koszovó és az EU között kell választani, akkor mi Koszovót választjuk. A védelmi miniszter pedig azt nyilatkozta, hogy nem aktuális az a kérdés, hogy csatlakoznunk kell-e a NATO-hoz, ugyanis az Észak-atlanti Szövetség még nem hívott meg bennünket soraiba. (?!) No comment!
Ennek ellenére talán az október 6-án kezdődő őszi parlamenti ülésszakon sikerül néhány, éveken át szőnyeg alá söpört problémát megoldani. Bebizonyosodhatna végre, hogy nem igazak azok a cinikus megjegyzések, amelyek szerint a szerbiai naptárakban nem szerepel október 6.
