Egy keddi napról
Ez a kedd nem volt átlagos. Március 29-én késő délelőtt érkezett meg Štefan Füle, az EU bővítési biztosa a belgrádi Parlamentbe. Ahogy azt a múlt héten is említettem, mostanság meglehetősen gyakoriak a külföldi vendégek a Képviselőházban. A bővítési biztos az orosz miniszterelnök után és a finn köztársasági elnök asszony előtt néhány nappal látogatott el hozzánk.
Füle felszólalt az ülésteremben, majd találkozott a frakcióvezetőkkel és a Parlament elnök asszonyával. Tanulságos volt az előadás. Ebben az esetben az előadás szót több értelemben is használhatom. Egyrészt valóban hasznos volt a bővítési biztos beszéde, mert azok számára is, akik eddig azt gondolták, hogy majd Szerbia tagfelvételi kérelme úgymond méltányosabb elbírálásban részesül, mint annak idején a többi térségünkben levő országé, világossá válhatott, hogy ez nem pont így van. Eleget kell tenni a kritériumoknak. Ezek a feltételek viszont jó régen meghatározásra kerültek, úgyhogy nem kellene sem meglepődni, sem a csodát várni. A következő hónapokban el kell(ene) fogadni pl. a vagyon-visszaszármaztatásról, a közvagyonról, a képviselők megválasztásáról, a pártfinanszírozásról szóló törvényeket, be kellene fejezni az igazságügyi reform felülvizsgálatát, stb. Ezekről félreérthetetlen módon beszélt Štefan Füle.
Az, hogy néhány ellenzéki párt képviselőit leszámítva a teremben ülők hatalmas tapssal jutalmazták a bővítési biztos felszólalását (Tomo Nikolićék is), talán azt jelzi, hogy mégiscsak az Unió felé tart ez az ország. A kormánykoalíció a következő hetekben remélhetőleg majd nemcsak tapssal juttatja kifejezésre egyetértését, hanem pl. azzal is, hogy a Parlament elé terjeszti mondjuk a vagyon-visszaszármaztatási törvény javaslatát.
De a szó másik értelmében is előadás (performance) zajlott a Képviselőház üléstermében kedden késő délelőtt. Hogy hogynem, de jól kivehető módon a Na planini, na Jelici, sastali se svi četnici című mű dallamaira lehettünk figyelmesek, miközben a bővítési biztos a hágai nemzetközi törvényszékkel történő együttműködés fontosságáról beszélt. Be kell vallanom, hogy ennyire azért nem vagyok otthon csetniknóta-témában, de a megfelelő frakció képviselőit kifagattam a „véletlenül” mobiltelefonról felcsendülő dal címéről.
Aznap este még Martonosra mentem. Az elmúlt hónapokban muzulmán vallású koszovói romák néhánytíz főből álló csoportja költözött ebbe a magyarkanizsai faluba. Érthető, hogy ez riadalmat és elégedetlenséget váltott ki a helyi emberekben. A helyi közösség és az önkormányzat vezetőivel úgy döntöttünk, hogy falugyűlést szervezünk. Még nem nagyon láttam olyat az elmúlt tíz évben, hogy az emberek tizesével közelítenek egy lakossági fórum helyszínéhez. A mintegy 1800 lakosú faluban mintegy 260 ember vett részt a gyűlésen. Jelen volt a katolikus és a pravoszláv lelkész, de a helyi őshonos romák vezetője és az újdonsült betelepülők képviselője is.
A fórum nem mindig volt mentes a feszült hangulattól vagy a súlyos szavaktól, de teljesen érthető az emberek félelme. Az Alkotmányra hivatkozva követelnünk kell a lakosság nemzeti összetételének mesterséges megváltozását eredményező intézkedések foganatosításának tilalmát, ugyanakkor tiszteletben kell tartani a polgárok mozgás -és letelepedési szabadságát is. A következő hetekben elvisszük a faluba a szociális ügyi minisztert és ha kell a belügyminisztert is.
A falugyűlésen abban is megállapodtunk, hogy elengedhetetlen a következő időszakban a fokozott rendőri jelenlét, a büntető törvénykönyv módosítása a kisösszegű lopásokra vonatkozóan (amit a VMSZ 2 hete már kezdeményezett), egy alapítvány önkormányzat általi létrehozatala, amely felvásárolná az üresen álló házak egy részét, valamint az, hogy a helyi őshonos lakosság szolidáris legyen egymással és a településével szemben. Mérlegelniük kell kinek adják el házaikat és döntésüknek milyen következményei lehetnek.
