Dr. Pásztor Bálint ünnepi beszéde, az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából
Tisztelt Emlékező Közösség, Tisztelt Államtitkár Úr, Hölgyeim és Uraim!
Tavaly október 23-án nem szerveztünk ünnepséget. Nem a hagyományos módon ünnepeltünk és emlékeztünk az 1956-os forradalom és szabadságharc kitörésének évfordulójára.
A Vajdasági Magyar Szövetség eltért a szokástól, csak koszorúzással tisztelgett 1956 hőseinek palicsi emlékművénél. Pedig nemzetünk jeles évfordulóira mindig nagy hangsúlyt fektettünk.
Kizárólag egy okunk volt erre – akkori elnökünk, Pásztor István egészségi állapota már nem tette lehetővé, hogy kiálljon a közönség elé, és a magyar nemzet dicsőséges történelmi eseményéről beszéljen, és arról, hogy erőt a bátor lázadók, a hősök példájából merítsük.
Egy hétre rá pedig elment.
Eltelt egy év, és mi ismét együtt vagyunk nemzeti ünnepünkön. Ahogy szoktuk. Ahogy kell. Ahogy ő is csinálta és csinálná. 1956 olyan ragyogó eseménye történelmünknek, amely örökre meghatározta a magyar nemzet sorsának alakulását. Az áldozat, amit az elnyomás ellen lázadók hoztak, örökre lekötelez bennünket. Tartozunk nekik és méltónak kell lennünk hozzájuk. A magunk eszközeivel hozzá kell járulnunk azon értékek kiteljesedéséért, amelyekért életüket adták.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy nemzet, egy közösség ereje nem a lélekszámon múlik. Bizonyítja ezt Magyarország és bizonyítják ezt a határon túli magyar közösségek is.
Ereje az összetartásán múlik, a hitén, az elszántságán, a kitartásán és azon, hogy mit hajlandó és képes feláldozni önmagáért. Hogy van-e önbecsülése, eszméje, jövőképe.
A magyar nemzetnek mindig volt és van ma is. 104 éve több országba szakítva is volt és van.
1956 éppen ezt mutatta meg. Az elszántságból, összefogásból eredő erőt, amely fellázadt a zsarnokság ellen, mert, ahogyan Tamási Áron fogalmazott 1956-ban: „A nemzeti függetlenség és a társadalmi rend demokratikus felépítése: ez a magyarság vágya”.
Nem is lehetett legyűrni. Idegen világbirodalom katonáival, fegyveres túlerővel, brutalitással vérbe lehetett fojtani. De a magyarok szabadságszeretete örök. A megfélemlítés, a bosszú, a megtorlás ellenére évszázadokon keresztül őrizzük, átörökítjük és küzdünk a szabadságért, a méltóságért. Rendíthetetlenül.
A magyarok példát mutattak Európának és az egész világnak, hogy többek a manipulálható tömegnél, többek egy kényszerideológia elszenvedőinél és elviselőinél. Hogy nem csak túlélni akarják a mindennapokat, hanem méltó életre érdemesnek tartják magukat. Választhatták volna a kényelmesebb megoldást. Beállni a sorba, nem kérdezni, nem ellenkezni, bólintani és hagyni, hogy megmondják, mikor mit és hogyan szabad gondolni, cselekedni.
Európa közepén egy kicsiny ország lelkes fiataljai és az önkényuralom veszélyét jól ismerő, mégsem a beletörődést választó idősebbek mentek szembe egyként egy egész világhatalommal. Egyedül.
Európa nem segített. Pedig megtehette volna. 1956 szabadságért küzdő Magyarországának voltak szimpatizánsai külföldön, de azok, akik tehettek is volna érte, nem álltak mögé. A szabadságharcosok a szovjet tankokkal és gépfegyverekkel szemben és a saját nemzetük behódoló egyenruhásaival meg árulóival szemben magukra maradtak. Ezt a túlerőt nem lehetett felülmúlni. Mégis ott voltak az utcákon. Nem csak Budapesten. Micsoda erő volt ez, milyen óriási összefogás, minden különbséget elsöprő szabadságvágy! A forradalmak jellemzően a fővárosokban kezdődnek. De 56-ban nem így volt. Az ország városai mind megmozdultak! És mi a határon túlról is segítettünk mindenben, amiben tudtunk, innen vagy a harcok színhelyéről.
`56 hőseire nagy tisztelettel és hálával emlékezik e napokban minden magyar, bárhol is él a világon. Azokra, akik megelégelték az értelmetlen, ostoba ideológia minden igaz emberi értéket megalázó kényszerét és volt bátorságuk azt mondani, hogy: elég! Akik méltó utódai voltak 1848/49 eszméjének és a magyar nemzet minden idegen befolyás elleni küzdelmének. Akik az életüknél is többre becsülték a szabadságot.
„Mi áradt itt meg, mint a tenger?
Miért remegtek világrendek?
Egy nép kiáltott. Aztán csend lett.” - írja 1956-ban Márai Sándor a Mennyből az angyalban.
Mély megrendüléssel tisztelgünk az agyonlőttek, kivégzettek, meghurcoltak, börtönbe vetettek, üldözöttek emléke előtt.
Dicsőség mindannyiuknak!
Tisztelt Emlékező Közösség!
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mindössze 12 napig tartott. Az egész világon csodálattal vegyes tisztelettel beszéltek és beszélnek róla. Nem is értették akkor sem és azóta sem, hiszen a szabadságharcnak nem sok esélye volt a sikerre. Akkor meg minek? - tették fel a kérdést.
Deák Ferencet se értették volna, néhány emberöltővel korábban, aki így vélekedett: „Az igaz ügyért küzdeni még akkor is kötelesség, midőn már sikerhez nincsen remény.”
Ilyenek vagyunk mi, magyarok. Ha nem így jártunk volna el számtalan alkalommal a történelmünk során, mára már nem lennénk. A magyar nyelvet a kihalt nyelvek között tartanák számon, és csak néhány vezetéknév utalna még ránk, meg a történelemkönyvek.
Valóban, mintha kódolva lenne sorsunkban, hogy feladatunk a lehetetlennel vagy legjobb esetben az esélytelennel való próbálkozás.
Embert próbáló feladatból nekünk is kijutott az elmúlt közel 360 napban.
A Vajdasági Magyar Szövetség elvesztette elnökét a kétszintű parlamenti választások kiírása előtt két nappal. A logikus, sokak által valószínűsített és néhányak által titkon áhított következmény a fejetlenség, tanácstalanság, a párt összeomlása, de legalábbis egy jó időre a sorok rendezetlen volta lett volna. És csupán gyászoltuk volna Pásztor Istvánt, ha nem éppen az ő tanítása szerint kellett volna azt tennünk, amit vállaltunk, mindenek felett. A küzdelmet megmaradásunkért, az elért eredményeink megvédéséért.
Egységesebbek és elszántabbak voltunk az elmúlt időszakban, mint valaha! Köszönet érte a közösségnek, köszönet érte nektek, a VMSZ harcosainak!
Biztosítanunk kellett a folytonosságot a közösség érdekképviseletében. Ha egy alkalmat is elmulasztunk, oda minden, amit 30 év alatt elértünk. A sorsunk további alakulása a tét minden egyes választás esetében. A közösség összefogott, a VMSZ pedig teljes erőbevetéssel küzdött a közismerten a legkevésbé sem nekünk kedvező körülmények közepette.
A tavaly decemberi, majd a júniusi választások alkalmával megerősítettük felhatalmazásunkat és jelenlétünket országos, tartományi és önkormányzati szinten is, mind a törvényhozó, mind a végrehajtó hatalomban. És európai parlamenti képviselőnk is van, szavazatainkkal pedig jelentősen járultunk hozzá a Fidesz-KDNP sikeréhez.
Az elmúlt időszakban megerősítettük a belgrádi és a budapesti szövetséget is. Utóbbi eredményeként meghirdethettük gazdaságfejlesztési programunk újabb pályázati fordulóit, a harmadik éve dúló háború okozta gazdasági válság ellenére is. Fél év alatt 1080 támogatottat jelent ez 12,5 millió euró értékben.
Köszönöm Orbán Viktor miniszterelnök úrnak ezt és azt is, hogy a határátlépésre vonatkozó kérésünk ügyében is intézkedett: a Horgos 2 – Röszke 2 közúti határátkelő hosszabbított munkaidővel, 4 és 23 óra között üzemel az ingázók kérésére és kormányhatározatok születtek a határátkelők határrendészeti állományának bővítéséről, meg a szükséges technikai ezközök biztosításáról.
Az egységes nemzetpolitikai intézkedésekről folyamatosan egyeztetünk Magyarország Kormányával. A Magyar Nemzeti Tanács közreműködésével a támogatási rendszer az oktatás, a kultúra, a média, az örökségvédelem területén biztosított és rendszerszintű. Ennek eredményei minden településünkön kézzel foghatók, óvodák, iskolák, művelődési házak, templomok újulnak meg és folyamatban van a vajdasági magyar közösség kiemelt intézménye, a 80 éves Magyar Szó épületének felújítása és új tartalmakkal történő gazdagítása.
Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel szintén megerősítettük, hogy folytatjuk az együttműködést minden hatalmi szinten. A Szerb Haladó Párttal szeptember 13-án immár a negyedik koalíciós szerződést írtuk alá, ami azt jelenti, hogy a VMSZ prioritásai a Szerb Köztársaság kormányprogramjának részét képezik. Azóta már több beruházás megvalósítása folyamatban is van!
A Szabadka – Szeged közötti vasúti forgalmat újraindítottuk, a Belgrád – Budapest gyorsvasút Szerbiai szakasza november 24-én kerül átadásra és további vasúti és közúti infrastrukturális beruházások szerepelnek a megállapodásban. Mindez átalakítja a szülőföldünk által kínált lehetőségrendszert.
Elértük, hogy 15-nél alacsonyabb létszám esetén is megnyílik a magyar tagozat az iskolákban és évről évre fejlesztjük közoktatási intézményeinket az épületek felújításával és az oktatási feltételek korszerűsítésével.
A vajdasági felsőoktatási intézményekkel, ahol magyar nyelven vagy magyar nyelven is megvalósul a hallgatók képzése, tárgyalásokat folytatunk a versenyképes tudás megszerzésének színvonalas biztosításáról.
A magyarországi egyetemek vezetésével pedig az ott tanuló fiataljaink itthoni munkavállalását segítő lehetőségekről egyeztettünk, valamint kihelyezett és közös szerbiai akkreditált képzések megszervezéséről.
A vajdasági magyar fiatalok szülőföldön maradása vagy hazatérése a vajdasági magyar közösség életképességének feltétele. Minden, ami ennek érdekében megtehető, az a Vajdasági Magyar Szövetség számára a prioritások prioritása!
Céljaink eléréséhez szövetségeseket kellett keresnünk. Önállóan indultunk a választásokon, és az elért eredményeinkkel egyenrangú tárgyaló felek lehettünk. A közösség bizalmának köszönhetően, ismét.
A VMSZ kezdeményezte és megkerülhetetlen szerepe volt a szerb – magyar történelmi megbékélés elérésében és a Szerb Köztársaság és Magyarország közötti jószomszédi viszonyok kialakításában. Rendbe tettük a múltat. Éppen 10 éve helyezte hatályon kívül a kollektív bűnösség bélyegét jelentő jogi aktusokat az Aleksandar Vučić által irányított kormány. A két ország együttműködése mindössze tíz év alatt stratégiai partnerséggé fejlődött.
Ha az esélyeket latolgattuk volna, vagy csak a saját kényelmünk érdekelt volna bennünket, vagy elődeink így álltak volna hozzá a nemzet sorskérdéseihez, nyilván be kellet volna látnunk: inkább hagyjuk! De, mert kódolva van bennünk magyarokban a túlélés, a küzdelem, a büszkeség és a mélységes tisztelet nemzetünk nagyjai és minden hős áldozata iránt, nem legyintettünk, meddőn kritizáltunk, jogászkodtunk vagy okoskodtunk, hanem cselekedtünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Egy jogot vagy előnyt sem kínáltak a közösségnek tálcán. Mi értük el őket.
Nem hitegetünk, nem ígérgetünk. Reális alapokon tervezünk és ebből programot fogalmazunk meg, amely nyilvános és nyomon követhető, majd sokan és sokat dolgozunk az eredményekért, minden nap. Sikeresen óvjuk önállóságunk és egyenrangú felekként építünk szövetségesi viszonyrendszert.
Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint az, hogy az itteni magyar és szerb liberális elvtársak, egymás kezébe adva a billentyűzetet vagy extrém esetben a mikrofont, izzadtságszagú közlemények és nyilatkozatok formájában, minden felületen hiperaktívvá váltak az utóbbi hetekben. Meglepetésként érte őket, hogy, amit rólunk terjeszteni próbáltak és ők már el is hitték, az nem igaz. Elszántak vagyunk és bizony egy koalíción belül is előfordulhat, hogy nem mindenről gondoljuk ugyanazt, és, bizony ez nem okoz válságot. Hiába „aggódnak értünk”. Kedves aggódó elvtársak, mi, akik nem bolsevista szellemben teljesítünk feladatot, saját véleménnyel rendelkezünk és hangot is szoktunk adni neki. Erre kaptunk felhatalmazást az elmúlt egy évben többször is a közösség tagjaitól.
Nincsen válság és nem is lesz, meg leleplezés sincs, van viszont továbbra is becsületes, szívós érdekérvényesítés.
Ezért nem tűntünk el nálunk sokkal nagyobb pártokkal ellentétben a hazai politikai porond süllyesztőjében.
Tisztelt Emlékező Közösség!
Miért is ne lennénk továbbra is bizakodók, miért is ne a reményt és a küzdeni akarást erősítenénk meg minden alkalommal egymásban? Küzdeni megtanultunk, erre vagyunk rendeltetve mindannyian, akik ide születtünk, ezt tanultuk elődeinktől.
Összefogtunk és jól szervezettek vagyunk és szövetségeseink is vannak. Mert nélkülük nem menne. Az anyaország 2010 óta megvalósuló nemzetpolitikája és a szerbiai belpolitikában kivívott helyünk a vajdasági magyar közösség sikerének feltételei.
1956 szabadságszerető Magyarországának nem volt szövetségese. Csak azoknak, akik ellen a szabadságharcosok fellázadtak. Nekünk vannak. Egyiküket a napokban sajnos elveszítettük: Potápi Árpád János államtitkár úr volt az, akihez minden elképzelésünkkel fordulhattunk, aki velünk együtt küzdött azok megvalósításáért és az anyaországot képviselve bátorított és segített bennünket. Őszinte barátunkat, harcostársunkat gyászoljuk. Köszönünk, Államtitkár úr mindent, amit értünk és a Kárpát-medencei magyarság érdekében tettél!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Ismét a magyar szabadság a tét, mint 1956-ban. A magyarok elve mindenhol a világban: a nemzeti érdekek tiszteletben tartása mindenek felett! Ragaszkodunk a nyelvünkhöz, hagyományainkhoz, szokásainkhoz, kultúránkhoz. Őseink hagyatékához. Legyen az épített vagy szellemi kulturális örökség.
56-ban a kommunizmus torzszülöttje sanyargatta a nemzetet: helyettünk dönteni, az önállóságot kiiktatni, a szabadságot elvenni volt a cél. Most a nemzettelenség sablonját próbálja Európa ránk erőltetni. Nemcsak a magyarokra, de a magyarokra is.
Orbán Viktor miniszterelnök úr és a Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselő most Brüsszelben küzdenek Magyarország függetlenségéért, méltóságáért, békés eszközökkel. Magyarázni kényszerülnek azt, hogy miért fontos a magyar nemzetnek az önazonosság, miért élvez elsőbbséget az ország és a nemzet érdeke a globális lázálmok helyett. Az egész létünket, a fennmaradásunkat, a kultúránkat, a hagyományainkat, a történelmünket tipró intézkedésekkel kell szembenéznünk.
Európában, amely újra nemcsak, hogy nem segít, de még akadályozza és bünteti is Magyarországot, mert nem bólogat a számunkra elfogadhatatlan nemzetek feletti ideológiának, az illegális migráció támogatásának és az európai kultúrát lebontó elveknek és azok kiszolgálóinak. Mivel hát, ma is vannak pufajkások.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
A jeles évfordulók megünneplésén és a megemlékezéseken mindig kiemeljük, legyünk méltók hőseink áldozatvállalásához.
Azt mondom, méltók vagyunk, mert nem csak emlékezünk rájuk, de folytatjuk küzdelmüket. Köszönöm ezt közösségünk minden tagjának!
A mai rendezvény is, mint minden közösségi eseményünk, az összetartozás, a megerősödés alkalma, ahonnan újult erővel és emelt fővel térünk haza és folytatjuk a mindennapok küzdelmeit. A beszédek után következő műsor pedig reményeim szerint ráerősít minderre, a művészet eszközeivel. A fellépők személye talán bizonyítja: az általam meghirdetett nyitás nem szólam. Köszönöm Ralbovszki Csaba rendezőnek és minden ma fellépő művésznek!
A közösség érdekének mindannyiunk egyéni érdeke felett kell állnia! Éljen a magyar szabadság!
Köszönöm, hogy meghallgattak!
