Dr. Pásztor Bálint Szent István-napi ünnepi beszéde
„Hol vagy, István király? Téged magyar kíván…”
Egy évvel ezelőtt minden erejét összeszedve állt itt. A nyilvánosság akkor szembesült Pásztor István állapotával. De nem törődött azzal, hogy betegségtől elgyengülve mutatkozik. Számára mindennél fontosabb volt, hogy együtt legyen közösségünkkel, legnagyobb ünnepünkön, hogy összegezze az elmúlt egy évet, mint minden ilyen alkalommal tette, és elmondja jövőbe tekintő, biztató gondolatait.
Arról beszélt, hogy semmi nem akadályozza meg közösségünket abban, hogy tovább küzdjünk és fejlődjünk. Tudta, hogy ez így volt, így van, és így is lesz, mert lesz, aki folytassa.
A célt és az irányt megmutatta, ráállított bennünket az útra, nekünk azon kell tartanunk magunkat, és még gyorsabban haladni rajta, mert az iránymutatásokat és veszélyjelzéseket arra nekünk felfestette.
Hatalmas fájdalmai voltak, gondolatai mégis előre tekintők voltak, a valóságot bölcs derűvel ecsetelve minket biztatott. Tette ezt egészségi állapotán felülkerekedve úgy, mint aki az elkövetkező legalább 30 évre tervez, mert úgy tartotta, hogy a VMSZ élén lenni kiváltságos, megtisztelő feladat, idézem - „a legnagyobb kegy”, az ünnepi pillanatokban ezért osztozni fog velünk, a végzetes kór testi-lelki kínjaival pedig senkit nem terhel.
„Mi, vajdasági magyarok minden évben Vajdaság-szerte megemlékezünk államalapító királyunkról, ünneplésünk alapját a szentmise jelenti, tiszteletünket pedig azzal fejezzük ki, hogy jövőt építünk a szülőföldünkön, éppen úgy, ahogyan azt államalapító királyunk tervezte, amikor letelepedett az itt élők közé: együttműködésben, magunkból és lehetőség szerint a velünk együtt élőkből is a legtöbbet, a legjobbat kihozva.”
Pásztor István tavalyi Szent István napi beszédéből idéztem, aki a Vajdasági Magyar Szövetség elnökeként 2007 óta osztotta meg ünnepi gondolatait, augusztus 20-a alkalmából a Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi ünnepségén.
Tisztelt Miniszter Úr, tisztelt Ünneplő Közösség!
Ma először állok itt Szent István napján, mégis mennyi akadályt legyűrtünk már október 30-a óta. Küzdelmes hónapok vannak mögöttünk, de talpon maradtunk, mert tudtuk „mi a magyar dolga, hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.”
Pásztor István munkásságát folytatni feladatunk, mert az rólunk szól, megmaradásunkról és méltó fejlődésünkről. Olyan politikai örökséget hagyott ránk, amit továbbra is bölcs döntések mentén, olykor embert próbáló erőfeszítésekkel is, kitartóan és tisztességesen folytatnunk kell. Ebben nem ismerek kompromisszumot.
Vezetésével megőriztük a közösséget és elértük, amit az európai országok többsége még mindig nem: a történelmi megbékélést, a hosszú évekig ellenséges hangulatban élő két nép közötti, párbeszéden alapuló partnerséget, amely mára magas fokú stratégiai együttműködésben nyilvánul meg.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim, tisztelt Ünneplő Közösség!
Szent István napja egyszerre állami, nemzeti és egyházi ünnep. Mindent jelképez, ami egy nemzetet azzá tesz: az országot, a szuverenitást, az önazonosságot, a hitet - nemzetünk létezésének pilléreit.
Kisebbségi létben ezekre a pillérekre még nagyobb súly nehezedik. A Vajdasági Magyar Szövetség 1994-ben alakult meg, és 1995-ben már - igaz, sokkal szerényebb körülmények között, mint ma - ünnepséget szervezett augusztus 20-a tiszteletére. Mert ez az ünnep kapcsolódást és kapaszkodót jelent egyszerre.
Közel három évtizeddel ezelőtt, amikor létünket a háborús körülmények, a gyűlöletkeltés, a nemzeti türelmetlenség szítása, a másság el nem fogadása is veszélyeztette, az ünnepséget valami egészen kivételes hangulat jellemezte.
Büszkeséggel, vagy még inkább, dacos önérzettel énekeltük a Himnuszt, és az új búzából sütött cipók egy-egy darabjával a kezünkben, tekintetünkkel a bennünket figyelő, a rendőrségi dossziéinkat töltögető, „éppen arra sétálókat” számoltuk.
Abban az időszakban bátorság és elszántság kellett ahhoz, hogy nemzeti ünnepeinket nyilvánosan megtartsuk. Mindenki tisztában volt azzal, hogy következményekkel is járhat, mégis együtt akartunk lenni a legnagyobb ünnepünkön, és nem csak csendben, otthon, szűk családi körben és a templomaink falai között. Ezeréves történelmünk, hőseink cselekedetei, az ártatlan áldozatok emléke, elődeink kitartása a legnehezebb és nem ritkán embertelen körülmények közepette is, olyan örökség, melyre bármi áron is csak büszkék lehetünk!
Sok, nagyon sok alkalma lehetett volna ideszakadt közösségünknek, ahogyan a szétszaggatott ország minden kisebbségi létbe taszított nemzetrészének is, a teljes önfeladásra, hitének elhagyására. De mégsem ez történt, pedig a csapások igazán próbára tettek bennünket. Nem eltűntünk, hanem megacélosodtunk.
Ma már nem kell bátorság és elszántság ahhoz, hogy nemzeti ünnepeinket nyilvánosan megtartsuk. Sőt, a Kárpát-medencében nálunk egyedül, állami és tartományi védelmet élvez augusztus 20-a a magyar nemzeti közösség ünnepeként, a piros-fehér-zöld címeres lobogónk pedig a vajdasági magyar közösség hivatalos jelképeként. Vajon ez bekövetkezhetett volna-e a most 30 éves Vajdasági Magyar Szövetség és egyik legfontosabb eredményünk, az idén 25 éves Magyar Nemzeti Tanács nélkül? Nem ez-e sok más eredmény mellett az érdekérvényesítés, az egyenrangú felek partnerségére épített politikai szerepvállalás megkérdőjelezhetetlenségének és sikerességének az egyértelmű fokmérője?
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Szent István királyunk szentté avatásának 941. évfordulója alkalmából, a Vajdasági Magyar Szövetség központi rendezvényén az én megtisztelő feladatom önökhöz szólni. Az elmúlt egy évet összegezve szinte nem is tudom, vajon az eredmények felsorolásával, az azokat megelőző kihívások és nehézségek listázásával, vagy a jövőnkre vonatkozó határozott elképzeléseimmel kezdjem…
Marad hát a vázlatos leltár:
Két nappal az országos és tartományi választások kiírása előtt elvesztettük elnökünket, mi pedig gyászolni sem tudtunk, mert azonnal cselekednünk kellett. Összezártuk sorainkat, és csak az vezérelt bennünket, most vannak a választások, és azok eredménye mindig létkérdés!
Fennmaradás vagy pusztulás? Ekkora a tét minden esetben! Nem a párt, hanem a közösség fennmaradása vagy pusztulása politikai értelemben, hiszen erős magyar érdekképviselet nélkül a nemzetrészünk védtelenné válna.
Önálló listákkal indultunk, hogy a támogatást önállóan szolgáljuk meg, és csak utána építsünk partnerséget. A vajdasági magyar közösség tudja, mi az, ami megilleti, és arról nem mond le: fejlődés a szülőföldön, több az alapvető kisebbségi jogoknál!
Ehhez a szerbiai belpolitikai élet szubjektumának és nem objektumának kell lennünk, hogy ott legyünk, ahol a rólunk és az életkörülményeink javításáról szóló döntések születnek!
Nem a túlerővel foglalkoztunk, hanem egymást biztatva, erősítve, csapatként a közösséggel és a közösségért léptünk pályára, amelyről tudtuk, hogy lejteni fog. Lejtett is, de álltuk a sarat, talpon maradtunk, ugyanis: „ebből tudhatod már, mi a magyar dolga, hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna”.
Köszönöm szépen még egyszer ezt a kiállást a Vajdasági Magyar Szövetség és a közösség minden tagjának!
Hat köztársasági, kilenc tartományi, 157 önkormányzati képviselővel, három polgármesterrel küzdünk a vajdasági magyar közösség minden tagjáért, és európai parlamenti képviselőnk is van. Nyolc államtitkár, tartományi képviselőházi elnök és kormányalelnök, sok más tisztségviselő szolgálja a nemzet és a szülőföld ügyét.
A Vajdasági Magyar Szövetség sikerességének mérhető bizonyítéka a közösségi elfogadottsága. Kettő megmérettetésre, négy választásra került sor decemberben, majd júniusban.
Közel 65 ezren támogatnak bennünket, az elmúlt 12 év második legjobb eredményét értük el ilyen körülmények között, de ezzel csupán egyetlen jogot és privilégiumot szereztünk. Annak jogát és privilégiumát, hogy alázatosan, kitartóan küzdhessünk a közösségünk minden tagja, a szülőföldünk érdekében.
Jogot, felhatalmazást vívtunk ki arra, hogy továbbra is mindent megtegyünk a szülőföldön történő boldogulásért, azért, hogy azok, akik elmentek, hazajöhessenek, akik ingáznak, tehessék ezt emberhez méltó körülmények között, tovább erősítsük a magyar-szerb viszonyt, fenntartsuk intézményeinket, sikerre vigyük önkormányzataink fejlesztési elképzeléseit.
Hogy a Vajdasági Magyar Szövetség sokéves kitartó munkájának eredményeként az utcáinkról tavaly októberben eltűnő migránsok ne térhessenek vissza, hogy a három év szünet után tavaly ősszel újabb lélegzethez jutó gazdaságfejlesztési program újabb győztesekkel bővüljön, hogy a Szabadka-Palics-Hajdújárás- Királyhalom-Horgos-Szeged, a Belgrád-Újvidék-Szabadka-Budapest vasútvonalhoz hasonló léptékű célok valósuljanak meg a jövőben is, lendületet adva szülőföldünk fejlődésének, az itt maradás életszerűségének.
Mindezek érdekében, a decemberi és a júniusi eredmények kivívását követően megerősítettük a szövetséget a Fidesszel és a Szerb Haladó Párttal.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Felemelő, különös érzés államalapító királyunk ünnepén mindezekről a sikerekről beszámolni és jövőképet felvázolni. Egy évezred után a folytonosságról beszélni annak tudatában, hogy, ahogyan Pásztor István mondaná „rendben vagyunk!” Legyünk nagyon büszkék arra, amit együtt elértünk! Hogy itt vagyunk, egyértelmű támogatottsággal szolgálhatjuk a közösséget, amely tagjainak van kihez fordulnia. Sokan eltűntek, letűntek, megsemmisültek, szétforgácsolódtak, felemésztették magukat, lehúzták a rolót, vagy csak kedvüket szegték a politikai szerepvállalással járó nehézségek és feladták. Lett jobb dolguk, vagy legalábbis jobb soruk. Mi itt vagyunk, a közösség számíthat ránk és számít is ránk.
Szélesebb kitekintésben, Magyarország Kormánya határok feletti egységes nemzetpolitikájának köszönhetően az egész Kárpát-medencei magyarság újra egyesült. Így tisztelgünk több mint egy évezredes múltunk előtt. Cselekvő nemzettudattal, értékmentő és értékteremtő munkával fordulunk a jövő felé.
Ezzel a múlttal pedig azért rendelkezhetünk, mert a megmaradás vagy pusztulás, vagyis a keresztény, modern Európához csatlakozás, vagy a nomád népek sorsa közötti válaszúton István király Magyarországot a keresztény Európa részévé tette. Politikai, társadalmi és vallási szempontból is ő alapozta meg az államot!
Uralkodásának közel 42 éve alatt a nemzet jövőjét határozta meg örökre. Ehhez bölcsnek kellett lennie, körültekintőnek, kitartónak és megfontoltnak. A népe érdekeit szolgáló céloknak ellenszegülőkkel pedig határozottnak, és ha kellett, kíméletlennek. Mert semmi és senki nem veszélyeztethette azokat a helyes és még ezer év távlatából is elismerést kiváltó döntéseit, melyekkel egy ország és egy nemzet megmaradását kellett megalapoznia, és a jövő tekintetében, hogy modern kifejezéssel éljek, fenntarthatóvá tennie. A tét - az ország függetlensége és a magyarok megmaradása - túl nagy volt ahhoz, hogy az ellenszegülőkkel ne bánjon kellő szigorral. Így kell ennek lennie ma is!
Életművének megvalósításához azonban kellett még egy tulajdonság, ez pedig az alázat. Az a kiváló embereket jellemző erény, amely a közösség érdekeit a személyes érdekek fölé helyezi.
Történelmünk későbbi fordulópontjai mind arról tanúskodnak, a nemzet érdekében alázat és áldozatos munka nélkül cselekedni hiteltelen. Nem az ügyet szolgálja. Nem nyeri el az emberek támogatását. Eleve kudarcra van ítélve.
Több mint ezer éves folytonosságunkat ünnepeljük első királyunkra emlékezve, aki bölcsességével és határozottságával ezt a folytonosságot nemzetünknek megteremtette. Törvényeinek és intelmeinek lényege egy évezred után sem vesztett jelentőségéből.
A szervezettség, a fegyelem, a mérlegelésen alapuló hosszú távú gondolkodás, a szövetségesek meglelése és az együttműködés, a komoly, felelősségteljes politizálás elemeit képezik és képezték akkor is és ma is.
Tisztelt Ünneplő Közösség!
Túlélésből a magyar nemzet az eltelt évszázadok során sokszor vizsgázott már, az elmúlt 104 évben pedig számtalanszor teljesítettünk jelesre.
A próbatételeknek azonban egyáltalán nincs vége. Európa, amelybe államalapító királyunk meggyőződéssel vezetett be bennünket, azon értékei ellen fordult, amelyek hajdanán naggyá tették. Az országok és a nemzetek legnagyobb vívmányai: az önállóság, a függetlenség, a nemzeti identitás, a keresztény értékrend, a kultúra kerültek veszélybe.
Ez ügyben sem kell mást tennünk, mint amit eddig, támogatva Magyarország Kormányának emberfeletti erőfeszítéseit: ragaszkodni értékeinkhez, kultúránkhoz, nyelvünkhöz, hagyományainkhoz – „tudva, mi a magyar dolga”.
És mert, ahogy Max Planck - Nobel-díjas fizikus fogalmazott: ”Azé a nemzedéké és népé a jövő, amelynek lesz e jövőhöz akarata és tettereje.”
Nekünk lesz. Közös gondolkodással, közös akarattal, közös vállalással menni fog. Erősebbek mindig voltak, vannak és lesznek. De együtt mi is erősek vagyunk.
Mit tanulhattunk Szent István, de Pásztor István életművéből is? Céltudatosságot, állhatatosságot, szívósságot és azt, hogy a jövőbe vetett hit egyéni és közösségi hajtóerőt képez.
„Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga, hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.”
Nem meggondolatlan vakmerőség ez, nem is öncélú harciasság, hanem az a magyar virtusként közismert elszántság, amely a közösségi összefogásban a kitartás és küzdelem eszközeként megnemesülve érvényesül.
Köszönöm Dr. Hankó Balázs miniszter úr megtisztelő jelenlétét és bátorító szavait, Önöknek azt, hogy minden évben Vajdaság egész területéről itt vannak, hogy együtt ünnepeljünk Palicson, valamint azt, hogy az idén Vajdaság-szerte 25 településen tesszük ugyanezt, magyarságunk büszke megélésének közösségi élményeiként, amelyekből erőt merítünk, hogy folytassuk vállalásainkat.
Folytatjuk!
Isten éltesse a magyar nemzetet! Isten éltesse a vajdasági magyar közösséget!
