Dr. Pásztor Bálint, március 15-i ünnepi beszéde
Tisztelt miniszter úr! Tisztelt hölgyeim és uraim!
Mindenekelőtt szeretném megköszönni Gulyás Gergely miniszter úrnak, hogy bennünket választott, elfogadta meghívásunkat, és velünk együtt ünnepel, minket erősít nemzeti ünnepünk alkalmából.
Szeretném megköszönni azt is Gulyás miniszter úrnak, hogy velünk volt a Vajdasági Magyar Szövetség 30. születésnapján is 2024 decemberében. Akkor is, ahogy ma is, Magyarország nemzeti kormányának üzenetét hozta el, megerősítve bennünket.
Szeretném megköszönni Bordás Gábor államtitkár úrnak is, hogy Magyarország kormányának üzenetét tolmácsolta Bácskossuthfalván, azon a településen, ahonnan felmenői származnak.
Ma utoljára tartjuk itt, a Jadran színpadon a Vajdasági Magyar Szövetség március 15-i rendezvényét, lévén hogy bő egy héttel ezelőtt átadásra került a régi-új színház, úgyhogy legközelebb már egy ennél nagyobb termet fogunk megtölteni.
De rengeteg csatába indultunk ebből a teremből az elmúlt évtizedekben. Rengeteg szép pillanat köt bennünket ehhez a teremhez. Rengeteg nemzeti ünnepünket ültük meg éppen itt, aztán legközelebb már ott, ahol ennek igazán a helye van.
Tisztelt hölgyeim és uraim, tisztelt ünneplő közösség!
1848 hősei a törvény és az igazságosság alapján működő rendért küzdöttek, a polgári átalakulás és a nemzeti önbecsülés mellett döntöttek, küzdelmükkel a nemzet méltóságát teremtették meg újra. Petőfi Sándor Nemzeti dala fogalmazta meg legtisztábban az ifjak felelősségét a magyar nemzet iránt.
– Hí a haza!
Határozott, de békés üzenet hazaszeretetről, nemzethűségről, patriotizmusról.
Az 1848. április 11-én szentesített áprilisi törvények a magyar történelem egyik fordulópontját jelentették, megteremtették a modern, polgári Magyarország jogi alapjait. Programot jelentettek mindezek a következő évtizedekre.
A '48-as hősök bátorsága nélkül, a magyar szabadságharc vívmányai nélkül most nem létezne, és nem létezhetne a mai értelemben vett magyar nemzet, de a gazdasági és kulturális fellendülést eredményező kiegyezés sem jött volna létre.
Időnként erőt kell mutatni ahhoz, hogy tiszteljék a nemzetet, és ha nem is azonnal, de a bátor kiállás meghozza gyümölcsét.
És ez nemcsak Budapesten volt így, és nemcsak a mai Magyarországon, hanem a mi vidékünkön is, hiszen az összes településünk, az összes városunk Vajdaság-szerte abban az időben nyerte el mai formáját.
Minden, amit óvunk, őrzünk, amire büszkék vagyunk – az épített örökség – a kiegyezést követő évtizedek következménye. Annak a gazdasági, kulturális fellendülésnek a hozadéka, amely nem jöhetett volna létre a '48-as hősök bátorsága nélkül.
1848. március 15-én a félelem és a bizonytalanság terheinek dacára a nemzet mégis megmozdult. A 12 pont kimondása bátor történelmi pillanat volt, a cselekvő és felelős hazafiság példája.
Mindezek miatt tekintjük március 15-ét egyik legjelentősebb, legszentebb nemzeti ünnepünknek, és ezért emlékezünk a hősökre ezekben a napokban Vajdaság-szerte, 56 településen. A mai csak az egyik helyszín az 56 közül.
Tisztelt hölgyeim és uraim!
A magyar nemzet azért sikeres a történelem folyamán, mert esetünkben a szabadság eszméjét mindig a józanság tartotta egyensúlyban.
Ki mást idézhetnék ez alkalomból, mint a 150 évvel ezelőtt elhunyt Deák Ferencet, a haza bölcsét, akinek politikai öröksége a közélet tisztasága és a jogrend védelme.
1835-ben, a pozsonyi országgyűlésen a sajtószabadság tárgyában a következőket mondta, idézem:
„A szabad szólás oly kétségtelen és elidegeníthetetlen jussa minden embernek.”
A közösség joga ma is beszélni a saját sorsáról, a közösség joga vitázni, de a kötelessége döntéseket is hozni: józanul, bátran, de felelősséggel. Az intézményekben, nem pedig a partvonalról bekiabálva – vagy hogy egészen aktuális legyek: nem is a partvonalról bekiabálva, hanem közleményeket pötyögve.
Szécsányban először van magyar képviselőnk, Kúlán is lesz kettő. Útirányjelző táblákat sikerült kihelyezni az elmúlt hónapokban három önkormányzat területén is, és hamarosan öt másik önkormányzatban is kétnyelvű útirányjelző táblák lesznek – közel 40 évet követően, amikor ezek egynyelvűek voltak.
Magyar alkotmánybírót is választott újra a szerbiai parlament. A magyar szempontokat maradéktalanul tiszteletben tartó tankönyvtörvényt sikerült elfogadni a belgrádi törvényhozásban. Bőven a törvényes minimum alatti létszámmal jönnek létre magyar osztályok a közoktatásban. Tartományi és köztársasági forrásokból beruházások tízei valósulnak meg Vajdaság-szerte.
Ez csupán néhány eredmény az elmúlt hónapokból. Mindezek a Vajdasági Magyar Szövetség intézményekben folytatott napi harcainak eredményei.
A teljes beszédemet a következő linken olvashatja el: https://www.vmsz.org.rs/hirek/tortenesek/dr-pasztor-balint-marcius-15-i-unnepi-beszede





















