Dr. Pásztor Bálint, a VMSZ elnökének Szent István-napi ünnepi beszéde

Tisztelt Ünneplő Közösség!

„Légy erős, légy törhetetlen…” – a 200 éve született Jókai Mór örök érvényű gondolata kísérjen minket az idei ünnepen és maradjon velünk az előttünk álló időszakban. Ez a mondat foglalja össze mindazt, amit vajdasági magyarként az elmúlt három évtized alatt átéltünk, elértünk, és amire büszkék lehetünk.

29 évvel ezelőtt, 1996-ban rendeztük meg az első palicsi Szent István-napi ünnepséget. A Vajdasági Magyar Szövetség párttá alakulása után alig egy évvel már méltó módon ünnepeltük meg augusztus 20-át, a legrégebbi magyar nemzeti ünnepet, I. István király szentté avatásának napját. Akkoriban még bizonytalan, viharos időket éltünk, amikor komoly elszántság kellett ahhoz, hogy nyilvánosan megéljük magyarságunkat, kiálljunk értékeink mellett, és hitet tegyünk nemzeti összetartozásunk mellett. Büszkeséggel és dacos önérzettel álltunk ki, nemcsak Palicson, hanem Vajdaság-szerte, és tettük ezt akkor is, amikor ez nemcsak kockázattal, hanem következményekkel is járhatott.

Azóta sok minden megváltozott. Megerősödtünk, közösségünk összefogása, céltudatos munkája meghozta gyümölcsét. Bizonyítottuk, hogy valóban „erősek és törhetetlenek” vagyunk, mert megtanultuk, hogy semmi és senki nem veheti el tőlünk azokat az értékeket, amelyek minket magyarrá tesznek. Tavaly 25, az idén, első királyunk szentté avatásának 942. évfordulóján, pedig már 32 településen ünnepeljük Vajdaság-szerte, államiságunkat, keresztény országunkat, nemzetünk “törhetetlenségét”.

Államalapító királyunk, Szent István több mint ezer éve, bölcsességgel, keresztényi alázattal és határozottsággal teremtette meg nemzeti szuverenitásunk alapjait. Egy olyan korban, amilyen a mai is. Egy olyan korban, amikor Európa keleti és nyugati hatalmai között kellett egyensúlyoznia, államalapító királyunk nem kötelezte el magát egyik irány mellett sem feltétel nélkül, hanem kizárólag a magyar érdek szerint hozott döntéseket. Ez az állhatatosság és előre tekintés lett számunkra az öröksége. Olyan örökség, amely az egyetemleges nemzetet és annak részeként minket, vajdasági magyarokat is megmaradásra, önállóságra, saját jövőképünk megvalósítására kötelez.

Ma, amikor Európa ismét bizonytalan idők elé néz, amikor kontinensünk értékválsággal küzd, amikor az illegális migráció, a rosszul értelmezett, önmagából kiforgatott szabadság és a háború továbbra is súlyos kihívást jelent, Szent István példája iránytű számunkra. Megmutatja, hogy egy közösség csak akkor maradhat “erős és törhetetlen”, ha világosan és határozottan áll ki saját érdekei, értékei és döntései mellett. Ezt tettük az elmúlt három évtizedben, és ezt tesszük ma is.

Legyen ez az ünnep tehát nem pusztán a múltra való emlékezés alkalma, hanem a jövő felé való elköteleződés megerősítése is. Mert ez a mi dolgunk: megmaradni, erősnek lenni, és törhetetlen hittel építeni vajdasági magyar közösségünk jövőjét.

Tisztelt Miniszter Úr, Tisztelt Hölgyeim és Uraim!

A nemzeti szuverenitás számunkra nem jogi szakszó vagy elvont eszmény, hanem olyan mindennapi gyakorlat, amely áthatja életünket, döntéseinket, egész közösségünk létét. Ez az elv biztosítja számunkra, hogy mi, vajdasági magyarok kisebbségi helyzetünk ellenére is valódi önállósággal rendelkezzünk, és döntéseink meghozatalakor mindig a saját közösségünk érdekét helyezzük az első helyre.

Csubela Ferenc, későbbi első elnökünk, parlamenti képviselőként még 1992-ben jogosan tette fel a kérdést: „Mikor leszünk végre önmagunk urai?” A válasz azóta megszületett. Ők maguk adták meg a választ, amikor megalapították a Vajdasági Magyar Szövetség közösségét 1994. június 18-án, majd párttá is alakították egy évvel később.

Közösségünk ütőképes politikai pártjának alapítói bátran kiálltak és nem hunyászkodtak meg. Ahogyan mi sem, azóta se és a jövőben sem. Ezért van az, hogy 1996 óta a VMSZ folyamatosan elnyeri a közösségünk döntő többségének bizalmát és támogatását a szinte kétévente megtartott választásokon. Mi pedig tesszük a dolgunk, a tőlük kapott felhatalmazással élve, önállóan, határozottan és elvszerűen. Ahogyan a tavalyi ünnepségünk mottója hirdette, Babits Mihály szavaival: “Ebből tudhatod már, mi a magyar dolga, hogy az erős előtt meg ne hunyászkodna.”

Vajdasági magyarként pontosan tudjuk, hogy a szuverenitás egyik legfőbb feltétele a szilárd intézményrendszer megléte. Intézmények nélkül nincs valódi állam, de közösségi autonómia sem. Ezért a Vajdasági Magyar Szövetség az elmúlt három évtized során olyan intézményi hálózatot épített ki, amely lehetővé teszi, hogy saját magunk alakítsuk sorsunkat, és közösségünk jövője valóban a mi kezünkben legyen.

Harmincegy éve, amikor a Vajdasági Magyar Szövetség megalakult, világosan meghatároztuk, hogy közösségünk szuverenitása érdekében mik azok a feladatok, amelyeket végre kell hajtanunk. Ennek első lépéseként kivívtuk, majd megerősítettük parlamenti, tartományi és önkormányzati jelenlétünket, hiszen csakis erős képviselettel tudjuk érdekeinket maradéktalanul érvényesíteni. Ennek eredményeként ma nemcsak jelen vagyunk ezekben a testületekben, hanem valódi, döntéseket befolyásoló politikai erőként működünk. Nem kívülről szemléljük az eseményeket, de nem is duzzogunk vagy próbálunk valakihez dörgölőzve kikönyörögni egy parlamenti helyecskét, hanem a vajdasági magyarok felhatalmazásának hála a döntések aktív alakítói vagyunk.

Ennek egyik utolsó bizonyítéka például az, hogy amikor a kormány a tankönyvtörvény módosításába kezdett, még a parlamenti szakasz előtt elértük azt, hogy a tankönyveinkről továbbra is mi, magyarok döntsünk és azok egyenrangúak legyenek a szerb tankönyvekkel.

Intézményrendszerünk fontos pillére a Magyar Nemzeti Tanács is, amely közösségünk autonómiájának megtestesülése. Az MNT több mint két és fél évtizedes történelme alatt olyan stabilitást, szakmaiságot és tekintélyt épített ki, amely példaként szolgál a többi kárpát-medencei nemzetrészünk, de más nemzeti kisebbségek számára is itthon és Európa-szerte.

Ugyanilyen fontosak számunkra önkormányzataink is. Ezek az önkormányzatok nap mint nap bizonyítják, hogy képesek vagyunk saját településeink életét önállóan, a lakosság valós igényei szerint irányítani. Legyen szó akár kulturális fejlesztésekről, oktatásról, gazdasági és infrastrukturális beruházásokról vagy közösségi összefogásról, hiszen csak erős helyi közösségekből épülhet fel a valódi autonómia. Ha a tisztelt választók például, nemzeti hovatartozástól függetlenül, Szabadka város területén több lokálpatrióta döntést szeretnének, nagyobb arányban kell szavazniuk a VMSZ-re. Ez a módja. Az egyetlen módja.

A teljes ünnepi beszédemet a következő linken olvashatja el: https://www.vmsz.org.rs/hirek/dr-pasztor-balint-vmsz-elnokenek-szent-istvan-napi-rendezvenyen-elmondott-beszede

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. március 4.

17,30 -  Újvidék - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Újvidék - Mága Zoltán koncertje a Szerb Nemzeti Színházban

2026. március 5.

12,00 - Szabadka – A Szabadkai Népszínház felújított épületének megtekintése

17,30 -  Zenta - Találkozó Mága Zoltán világhírű hegedűművésszel

18,00 - Zenta - Mága Zoltán koncertje a Sportcsarnokban

2026. március 6.

10,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. március 11.

17,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) Állandó Bizottságának ülése

2026. március 12.

08,15 - Budapest - Orbán Viktor Magyarország miniszterelnökének fogadása határontúli vezetők részére

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2026. március 13.

14,00 - Zenta - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

14,50 - Zenta - A Surányi gazdaság savanyítóüzeme - kiemelt jelentőségű nagyléptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

16,15 - Topolya - A WYALP kft. kiemelt jelentőségű szolgáltatóipari fejlesztés ünnepélyes átadása

19,00 - Topolya - A Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ ünnepi műsora

2026. március 15.

14,40 - Bácskossuthfalva -  A Kossuth-szoba átadása

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó Gulyás Gergellyel, Miniszterelnökséget vezető miniszterrel

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2026. március 16.

18,45 - Szabadka - Találkozó Rúzsa Magdolnával és Balázs Jánossal

19,00 - Szabadka - Rúzsa Magdolna és Balázs János közös fellépése a Zsinagógában

2026. március 17.

09,00 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

2026. március 18.

10,00 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak

15,30 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

18,00 - Szabadka - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Sportcsarnokban

2026. március 19.

09,30 - Topolya - A TSC Labdarugó Akadémia megtekintése Zsigmond Barna Pállal

12,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

12,30 - Szabadka - A VMSZ kampánystábjának ülése

18,00 - Bácsfeketehegy - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Kultúrotthonban

2026. március 24.

15,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ regionális lakossági fóruma a CNESA Oktatási és Művelődési Intézményben

2026. március 30.

18,00 - Nagykikinda - A VMSZ regionális lakossági fóruma az Egység Művelődési Egyesületben

2026. március 31.

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban