Az év legnehezebb ülése
Vasárnap koradélután derült ki, hogy hétfőn délben újra Koszovóról tárgyal a Parlament. A Képviselőház honlapjáról letöltöttem a dokumenum-javaslatot és megkezdődött az egyeztetés. Aznap este összeült a VMSZ Elnöksége, kialakítottuk az álláspontot, ami később még kicsit finomodott, hétfőn pedig következhetett az újabb „történelmi” ülés.
Már az ötödik. Koszovóval kezdődött a parlamenti képviselői pályafutásom is. A 2007. február 14-i ülés előtt még közösen írtuk Varga Lacival a felszólalás szövegét, majd pénzt dobtunk föl, hogy ki mondja el. Akkor Laci győzött/vesztett (nézőpont kérdése), így ő olvasta föl. Aztán azév júliusában, majd decemberében mindketten fölszólaltunk, meg 2008 februárjában is napirenden volt egy Koszovó-határozat.
Nagyon különleges hangulatúak a koszovói ülésnapok. Általában későestig (mások szerint hajnalig) tartanak, ott ül a kormány (esetleg néhány miniszter kivételével), a köztársasági elnök, sokkal több újságíró van mint általában, az üléstermeben pedig hallani lehet a csöndet. Meg vágni a feszültséget. Volt olyan is az eddigi 5 között, amely a lincshangulattól se volt mentes.
Nem lettem hát felhőtlenül boldog, amikor kiderült, mi lesz a hétfői program. Azt nem mondhatom, hogy meglepődtem, mert ugyan a képviselőházi folyosón néhány nappal korábban folytatott beszégetésekből az következett, hogy nem fog a Kormány rendkívüli koszovóügyi ülést kezdeményezni, mégis csodaszámba ment volna, ha ez valóban így alakul azt követően, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság közzétette (egyes - szerbiai kormánykörökhöz közel álló - szakértők szerint is: kijózanító) tanácsadói véleményét. Azért nem tartoznak a kedvenceim közé a koszovói - tudom, hogy sok a szóismétlés, de szerintem nem létezik rokonértelmű szó Koszovóra. Legalábbis olyan biztosan nincs, amely megfelel a jelenlegi állapotoknak - ülések, mert egyszerre kell őszintének, megértőnek, óvatosnak és tényszerűnek lenni. Szóval, vannak ennél egyszerűbben megoldható képviselői feladatok is.
Apró kerekítéssel, déltől éjfélig tartott az ülés. Sokban különbözött az eddigiektől. Nyíltabb, őszintébb, önkritikusabb felszólalásokat lehetett hallani, mint eddig bármikor. Vonatkozik ez a köztársasági elnökre, a miniszterekre és a képviselőkre is. Persze nem történt gyökeres hozzáállásbeli változás, de azért voltak olyan félmondatok, amelyek kimondása szerb politikus szájából korábban elképzelhetetlen volt. Főleg kormánypártiéból. A realitásról, arról, hogy Szerbia próbálta már Koszovót katonailag is, politikai és diplomáciai eszközökkel is, meg jogiakkal is megőrizni, de minden módszer kudarcot vallott... Az elfogadott módosítási indítványok pedig egyébként (a korábbi gyakorlattal ellentétesen) enyhébbé tették a határozatjavaslat szöveget.
Én arról beszéltem és úgy amiről, meg ahogy eddig is. Egy új momentum volt csak. Úgy gondoltuk, eljött már annak az ideje, hogy a szerbiai Parlamentben is kimondásra kerüljön: mi tudjuk milyen nehéz helyzetben van a szerb nemzet és együttérzünk velük. A trianoni döntés után 3,3 millió magyar nemzetiségű ember ébredt föl másik országban. Az ilyen sebek begyógyulására 90 év se elég. Már ha egyáltalán begyógyulhatnak. A DSS padsoraiból bekiabálták, hogy: „no de, ti agresszorok voltatok!”, ezt leszámítva azonban jó volt a fogadtatás. A parlamentben egy „trianoni replika” se volt, a közvéleményben pedig kizárólag pozitív kritikát kapott a beszéd. Erre a B92 honlapján megtalálható 3 hozzászólás a legegyértelműbb bizonyíték (1., 2., 3.), meg az ezen a honlapon, a Pitanja-Odgovori rovatban, július 26. dátum alatt elolvasható 2 kérdés.
Azt hiszem az emberek reálisabban látják már a világot. Remélem a kormány se a konfrontáció irányában indul el. Az első hírek viszont sajnos nem erről tanúskodnak. Sok bölcsességre lesz még szükség a következő hetekben.
(A Parlament tegnap befejezte rendkívüli ülésszakát. Néhány ülésmentes hét jön. Addig a blog is szünetel. Kellemes nyarat mindenkinek!).
