Zéró tolerancia a cél – még mindig
A Vajdasági Magyar Szövetség folytatja a tárgyalásokat arról, hogy a legkisebb lopást is szigorúan büntessék. Tegnap Pásztor Bálint, a párt köztársasági parlamenti frakcióvezetője Nebojša Stefanović belügyminiszterrel beszélgetett a témáról. A lopások eközben mindennaposak Vajdaságban. Kerékpár, balta, kerti virág. A tolvajok senkit és semmit nem kímélnek.
Az egyik károsult így nyilatkozott: „Mikor kiment a kamrába, meglátta, hogy nincs a két bicikli, a kutya sehol nincs. A teraszon vannak virágok, gondolom, valakinek kellett, a kaktuszokat is elvitték, meg egy másfajta zöld levelű virágot. Két napra rá vettük észre, hogy még a baltát is elvitték.” Ez az eset éppen a szabadkai Zorka Helyi Közösségben történt. De lehetnénk a város bármely pontján. Nem kell sokat kutatnunk, ha hasonló történettel szeretnénk találkozni. Itt sem egyedi esetről van szó. „Pár napja a szomszédunk ugyanúgy reggel négy óra felé felébredt, mert hallott valami mozgást, hogy le akarták neki venni a kaput, a nagykaput” – panaszkodott egy másik lakos.
A város szűk központjában sem érezhetik magukat biztonságban az emberek. Egy az asszonynak fényes nappal a korzóról lopták el a bezárt biciklijét. Csupán néhány percre tértek be kislányával a bankba. „Nagyon sokat jelentett, mert csak az van. Se kocsim, semmim nincsen, csak az volt. Az az egyetlen, amit megsirattam egy hétig.”
Azóta pótolta ellopott kerékpárját. A rendőrséghez nem fordult, ahogy sokan mások sem teszik. Nincs is értelme, hiszen Szerbiában jelenleg ötezer dinárig lehet lopni. Alacsonyabb összeg esetén az ügyészség hivatalból nem indít eljárást. Ezen szeretne változtatni a VMSZ törvénymódosítási javaslata. Célja, hogy a legkisebb összegű lopásoknál is fellépjen a rendőrség az elkövetők ellen. „Erre vonatkozóan a következő napokban is folytatjuk a beszélgetéseket, a tárgyalásokat. Reméljük, hogy sikerül kiharcolnunk a zérótolerancia elvének a megvalósítását” – mondta Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője.
Az úgynevezett kis értékű lopás több személy mindennapjait teszi tönkre, vagy nehezíti meg jelentősen, hiszen mondjuk egy régi, kopott, nyikorgó bicikli sokszor az egyetlen vagyona egy családnak.





















