Vízum nélkül, új statútummal

Dr. Varga László és Pásztor Bálint köztársasági parlamenti képviselő nyilatkozik lapunknak a vízumliberalizációról, illetve a vajdasági statútumról

Varga László a vízumliberlaizációról:

- Az Európai Unió bel- és igazságügy-miniszterei november 30-án hoztak döntést a Szerbiával, Montenegróval és Macedóniával szemben majdnem két évtizede fennálló vízumkényszer megszüntetéséről. Miután a döntés december 19-én életbe lép, az érintett országok állampolgárai 29 európai államba utazhatnak vízummentesen. A vízummentesség az Európai Unió tagállamain kívül kiterjed Svájcra, Norvégiára, Izlandra és Liechtensteinre is, ugyanakkor Nagy-Britannia és Írország területére, amely uniós tagállamok nem részei a schengeni térségnek, továbbra is csak vízummal léphetünk be.

Szerbia esetében a vízummentesség kizárólag azokra az állampolgárokra vonatkozik, akiknek új biometrikus útlevelük van. Ugyanakkor azonban érvényes vízum birtokában 2010. végéig a régi, kék útlevéllel is utazhatunk a schengeni övezet országaiba.
   
A vízumkényszer megszüntetéséről szóló döntés értelmében félévente 90 napnál nem hosszabb időtartamig tartózkodhatunk a schengeni rendszerhez tartozó országokban. A vízumliberalizáció azonban nem jelent sem munkavállalási, sem tartózkodási engedélyhez kötött tanulási célú tartózkodási jogosultságot.
   
Az Európai Unió másfél éve adta át Belgrádnak azt a csaknem száz pontból álló feltételrendszert, amelyet Szerbiának teljesítenie kellett ahhoz, hogy megszülethessen a vízumkényszer feloldásáról szóló döntés. Az elmúlt 18 hónap eseményei két dolgot kétségkívül bebizonyítottak. Egyrészt megbizonyosodhattunk arról, hogy amennyiben az ország intézményrendszere, elsősorban kormánya és parlamentje egy cél megvalósításához kellő felelőséggel áll hozzá, abban az esetben a siker sem marad el. Ugyanakkor a vízumliberalizáció folyamata azt is világossá tette Szerbia politikusai számára, hogy az európai integráció útján való haladás üteme kizárólag attól függ, hogy az ország milyen lendülettel képes és kész teljesíteni a megfogalmazott csatlakozási feltételrendszert. Ha ez utóbbi tanulságot a Szerbiával szembeni vízumkényszer feloldása óta tapasztalható diadalittas hangulat szemszögéből vizsgáljuk, akkor sajnos nagy biztonsággal állapíthatjuk meg, hogy az Európai Unióhoz való csatlakozás folyamata hosszú éveket vesz majd igénybe. Ahelyett, hogy a belgrádi politikai elit az ország előtt álló, szerfölött bonyolult és sok elemből álló kritériumrendszer teljesítésére koncentrálna, a köztársasági elnöktől kezdve az integrációs kormányalelnökön át a külügy- és belügyminiszterig mind azon versengenek, hogy kinek az érdeme a vízumkényszer feloldása.
   
Pásztor Bálint a statútumról:

- A tartomány jogállása szempontjából nagyon jelentős lépésről van szó. Természetesen nem lehetünk maradéktalanul elégedettek, de figyelembe kell venni azt, hogy Szerbiában sajnos a decentralizáció tekintetében nem tapasztalható nagyobb fogékonyság. Ebben sajnos nincs különbség a jobboldali ellenzéki pártok és a hatalmi koalíció tagjai között sem. Azt is figyelembe kell venni, hogy a jelenlegi szerb alkotmány sem teszi lehetővé, hogy a tartománynak magasabb fokú önállósága legyen. Az elmúlt tizenhárom hónap arról szólt, hogy az alkotmány adta maximális lehetőségeket sikerül-e kihasználni, illetve ezt megvédeni attól, hogy a parlamenti vita során esetleg kivegyék belőle a jelentős rendelkezéseket, miként ez 2002-ben történt az omnibusztörvény esetében. Jelenleg és a jelen helyzetben tehát ez volt a maximum.
   
A vajdasági magyarság politikai érdekérvényesítését nagyban növeli a statútum. Nemcsak azért, mert a dolgok természetéből kifolyólag a számarányunk itt jóval nagyobb, mint a szerbiai színtéren, hanem azért is, mert az új 153 hatáskör között szép számmal vannak a kisebbségi egyéni és kollektív jogok szempontjából is fontosak. Példaként említeném azt, hogy januártól a tartomány lesz az általános iskolák alapítója. Ezáltal a tartomány hatáskörébe fog tartozni a kihelyezett tagozatok jóváhagyása is. Ezzel olyan gondok oldódhatnak meg, amelyek az elmúlt két évtizedben jelen voltak a köztudatban, elég, ha csak a magyar iskolák gondjaira utalok a szórványban. Szintén ilyen fontos az, hogy a tartományi hatáskörök egy része átruházható a Nemzeti Tanácsokra, s ezáltal a nemzeti tanácsok, a róluk megfogalmazott törvényben körülírt hatvan hatáskörön túlmenően újabbakhoz juthatnak. Hozzátenném viszont, hogy a tartomány szempontjából kiemelt jelentőségű lesz, amikor a szerb parlament a közeljövőben elfogadja a közvagyonról szóló törvényt, mely révén mind a tartomány, mind az önkormányzatok visszakapnák vagyonukat. Pillanatnyilag Szerbia az egyetlen olyan európai állam, amelyben a tartományoknak és az önkormányzatoknak nincs saját vagyonuk.

din

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása