Turisztikai fejlesztés a természet ölelésében

A Prosperitati Alapítvány támogatásával megépített Navigator Apartmanházban 49 vendég üdülhet

Ünnepélyes keretek között tegnap formálisan is átadták rendeltetésének a palicsi Vértó partján a Navigator Apartmanházat, amelynek ablakaiból a Palicsi-tó és az épülő akvapark is látható. Az említett idegenforgalmi fejlesztés Magyarország Kormányának és a Prosperitati Alapítványnak a támogatásával valósult meg. A rendezvényen többek között részt vett Csallóközi Eszter, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának főkonzulja, továbbá Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke, dr. Pásztor Bálint, Szabadka városi képviselő-testületének elnöke, dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgatóbizottságának elnöke és dr. Somogyi Sándor, az igazgatóbizottság elnökhelyettese.

A Navigator Apartmanház az itthon maradás szép példája – emelte ki alkalmi beszédében Pásztor István, ezzel utalva arra, hogy a létesítmény családi vállalkozásként működik, amelynek irányításában a fiatalok is részt vesznek. Rámutatott, ahhoz, hogy egy turisztikai célhely fellendüljön, két elem elengedhetetlen, egyrészről a tartalom, másrészről a közlekedési infrastruktúra.

– Palicson a tartalom adva van. A tartalom mellett persze az is fontos, hogy a vendégek eljussanak egy-egy turisztikai célhelyre. A közlekedési infrastruktúra is adva van, vasút és kerékpárút is rendelkezésre áll – hangsúlyozta Pásztor István.

Mint a VMSZ elnöke később a sajtónak nyilatkozva kiemelte: „Vajdaság, és ezen belül Palics, a turistáknak részben a természeti és az épített örökségét kínálhatja fel, részben pedig azt, amivel ehhez az örökséghez az alkotás folyamatában hozzájárulunk.”

Az, amivel Vajdaság és Palics idegenforgalmi szempontból rendelkezik, nem kevés – hangsúlyozta sajtónyilatkozatában Pásztor István. Mint hozzátette, a turizmus az asztalnál kezdődik és az ágynál végződik, vagyis ki kell építeni azokat a kapacitásokat, amelyek a XXI. század harmadik évtizedében versenyképes módon tudják kielégíteni ezt az igényt.

– Azért fogalmazódott meg a turizmusfejlesztés stratégiája, hogy segítsünk azoknak az embereknek és vállalkozóknak, akik már ezen a területen tevékenykednek, de azoknak is, akik turizmussal kívánnak foglalkozni. Palics előtt szép jövő áll. Remélem, hogy az a generáció, amelyiknek én is a tagja vagyok, olyan körülményeket tud teremteni, amelyek méltóvá teszik Palicsot a múltjához – fejtette ki Pásztor István.

A Turisztikai Stratégia végrehajtásával kapcsolatban a VMSZ elnöke megjegyezte, hogy a meghirdetett pályázatokon az érdeklődés nem volt akkora, mint amekkorára az előzetes, a lehetőség megvalósulása előtt jellemző érdeklődés alapján számítottak. Ugyanakkor a fejlesztés folyamata hosszú, hiszen tekintettel a turisztika jellegzetességeire, ebben az ágazatban lassúbb a növekedés, mint például az iparban – jegyezte meg Pásztor István. A VMSZ elnökének szavai szerint a pályázatokat nem szabad felfüggeszteni, illetve nem szabad feladni a meggyőződést, hogy vannak és lesznek olyanok, akik a turizmus területén próbálnak érvényesülni.

63 MILLIÓ DINÁROS BERUHÁZÁS

A Turisztikai Stratégia, illetve az idegenforgalom fejlesztése kapcsán hasonló szellemiségben nyilatkozott a sajtónak JuhászBálint, a Prosperitati Alapítvány ügyvezetője: „A turizmus területén az eddigi eredmények szerényebbek, mint azt mi szeretnénk. Ezért dolgoztunk ki önálló stratégiát és írtunk ki pályázatokat. Az idén tavasszal már átadtuk a zentai Hotel Royalt. Még sok munka vár ránk Zentán is, ám egy minőségi szálláshely mindenképpen alapja a turizmus fejlődésének. Már nem csak terv, hogy beruházzunk a turizmusba, hiszen nagyjából másfél éve lezártuk a pályázatokat, amelyeknek a megvalósítása most aktuális. Év végéig Újvidéken, Óbecsén és Szabadkán is hotelfejlesztés befejezése esedékes, míg panziófejlesztés Zentán és Szabadkán is zajlik. Ha mindez befejeződik, hatalmas lépést teszünk meg előre annak érdekében, hogy a turisták ne csak idejöjjenek, hanem több napot itt maradjanak.”

A Navigator Apartmanház tekintetében Juhász Bálint elmondta, hogy a fejlesztés két pályázati körben valósult meg. Összesen több mint 63 millió dináros beruházásról van szó, ebből az összegből a Prosperitati Alapítvány 23,5 millió dinárt biztosított vissza nem térítendő támogatásként – mondta Juhász Bálint.

A CSALÁDI VÁLLALKOZÁS ÚJ ÁLLOMÁSA

Dejan Zakić, a Navigator Apartmanház társtulajdonosa az egybegyűltekhez szólva felelevenítette, hogy családja immár 1992 óta magánvállalkozás tulajdonosa, kezdetben üdítőital-töltő üzemet működtetett, majd később kiskereskedelmi üzleteket nyitott. Két évtized után fordultak az idegenforgalom irányába, mivel a család értékelése szerint ennek van a legnagyobb jövője Palicson – emelte ki. Mint hozzátette, a tervek megvalósításának első lépéseként megvásárolták a Vértó partján található telket, a szálláshely kiépítése 2018 végén kezdődött meg és 2021 végén fejeződött be.

– Az elmúlt éveket számos nehézség jellemezte, ezért különösen nagy sikerként éljük meg, hogy elkészült az apartmanház. Minden korábbi fejlesztést önerőből valósítottunk meg. Saját forrásokból az elmúlt évtizedekben több mint egymillió eurót fektettünk be a vállalkozásba. Külső forrásokat korábban nem vettünk igénybe. A Prosperitati Alapítványtól elnyert támogatásnak köszönhetően kiugró fejlődés vette kezdetét. Az épületben összesen 16 apartman található, ezek legtöbbje kétszemélyes, ám a pótágyakkal összesen 49 vendéget tudunk elszállásolni. A magyar kormány és a Prosperitati Alapítvány támogatása nélkül, kizárólag önerőből, legalább még 10 évre lett volna szükség ahhoz, hogy megvalósítsuk a beruházást – taglalta Dejan Zakić.

TÖBBDIMENZIÓS FEJLŐDÉS

A palicsi turizmus szempontjából egy valódi gyöngyszemet sikerült átadni – jegyezte meg NagyImre, akinek szavai szerint az idegenforgalom fejlesztésével a tér és a település ugyancsak fejlődik. E harmonikus fejlődés nélkül nincsen turizmus, nincsen vendégvárási lehetőség – hangsúlyozta. Palicson a szálláskapacitások gyors fejlődése, a szebbnél szebb panziók építése, valamint a fürdőváros rendezése és kulturális rendezvényekkel, azaz idegenforgalmi tartalmakkal való feltöltése egyre színesebbé és tartalmasabbá teszi ezt a turisztikai célhelyet – mutatott rá Nagy Imre. Kiemelte, a Navigator Apartmanház, a többi panzióval együtt, gyakorlatilag tovább gerjeszti a fürdőturizmust, és az azt kiszolgáló infrastruktúrák befejezését, valamint a tartalmi színfoltok változatosságának idevarázslását, hogy az előbb említett két kulcstényező, a szállás és a vonzerő igénye kielégítődjék és magas szintű vendégvárást eredményezzen.

– Palics fejlesztése hosszantartó folyamat lesz, amelyben a tavat vissza kell adni rendeltetésének, azaz a fürdőzőknek, a horgászoknak, a vitorlázóknak és a rendezvényekre idelátogatóknak. Ez jelentős beruházást igényel majd Palicstól, de Szabadkától is. Szükség van a csatornahálózat és a szennyvíztisztítás technológiai fejlesztésére, továbbá a zöldövezetek kialakítására és fejlesztésére, de a rendezvények változatosságának, valamint szezonalitásának a meghosszabbítása is szükségszerű, hiszen a szállásadók erre várnak, ők állandóan nyitva tartanának. A Prosperitati Alapítvány hozzájárult az idegenforgalom fejlesztéséhez, és büszkék vagyunk arra, hogy ennek az apartmanháznak a kialakításában is részt vett – fogalmazott Nagy Imre.

P.E.

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja

14,30 - Belgrád - a Magyar Összefogás jelöltlistájának átadása a nemzeti tanácsi választásokra

2026. szeptember 26.

13,30 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

15,00 - Adorján - Falunapi rendezvény

18,00 - Szenttamás - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 27.

15,30 - Kispiac - Szépkorúak találkozója 

16,30 - Ludas - Látogatás Szalai Géza gazdaságában

17,00 - Ludas - 5órási tea a Kosztolányi-házban

17,30 - Palics - A 33. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitása