Trócsányi László előadást tartott Szabadkán
SZABADKA - Trócsányi László jogtudós, fideszes EP-képviselő tartott előadást Szabadkán a jogászösztöndíjban részesülő hallgatóknak, valamint az érdeklődőknek.
29 első- és másodéves vajdasági magyar hallgató részesül a Magyar Nemzeti Tanács és Magyarország Igazságügyi Minisztériumának jogászösztöndíjában.
Bognár Emese, másodéves hallgató:
Nagyon sok segítséget jelent a jogászösztöndíj, megkönnyíti a mindennapi életet, ugyanúgy lehetőséget ad arra, hogy szakmailag is továbbfejlesszem magamat, különböző konferenciákra utazzak el, esetleg külföldi továbbképzésen is részt vehessek.
Az évi 1 millió forintnak megfelelő összeg a fiatalok itthon tartásához járul hozzá. Idén harmadik alkalommal hirdetik meg az MNT ösztöndíjprogramjának részeként a joghallgatók támogatását.
Fremond Árpád, elnök, MNT:
Azt látjuk, hogy ez egy hiányszakma, az elkövetkezendő időszakban rengeteg olyan intézményünk van, iskolánk és egyéb más olyan intézmény, amelyben fontos, hogy ilyen szakembereket helyezzünk el. Ennek a programnak ez a célja, most 29 olyan jogászhallgató van, akik első és második évfolyamra járnak. Abban bízunk, hogy ebben az évben is több mint tízen legalább be fognak iratkozni, és ezt a pályát fogják választani.
Azok a fiatalok, akik a jogi pályát választják, a jogászutánpótlást jelentik – emelte ki a rendezvény házigazdája, dr. Pásztor Bálint egyetemi docens. Az anyagi támogatás mellett szakmai előadásokban is részesülnek a hallgatók.
Dr. Pásztor Bálint, egyetemi docens, a jogtudományok doktora:
Közösséggé szeretnénk őket kovácsolni, éppen ezért szervezünk előadásokat a számukra, és az érdeklődő közvélemény számára is. Várady Tibor, Vékás Lajos akadémikusok után Trócsányi László professzor úr tartott nekik előadást. Ezt a sorozatot szeretnénk folytatni a jövőben is.
Dr. Trócsányi László a magyar és az európai jogásztársadalom egyik legnagyobb tekintélyű jogtudósa, Magyarország korábbi igazságügyi minisztere nagyban hozzájárult a vajdasági jogászösztöndíj-program elindításához. Azt mondja, bízik abban, hogy a joghallgatók a vajdasági magyar közösséget szolgálják, valamint tartják a kapcsolatot az anyaországgal.
Dr. Trócsányi László, jogtudós:
Mi ehhez minden támogatást készek vagyunk megadni. Rendkívül fontos, hogy olyan jogászok legyenek itt, a Délvidéken, Vajdaságban, akik magas színvonalon ismerik a jogtudományt és a polgároknak, vállalatoknak valóban hasznos tanácsokat tudnak majd adni az életben.
A szakmai előadást a Magyar Nemzeti Tanács szervezte.