Tavasszal helyezik üzembe Szabadkán a kettes számú víztisztítót

A Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat kedden átvette a szabadkai kettes számú víztisztító üzemet a kivitelezőtől. A víztisztító üzem kiépítése 2017-ben vette kezdetét, a munkálatok befejezésének határidejét többször is megváltoztatták. Az üzem a tervek szerint a jövő év tavaszán lép működésbe, aminek köszönhetően az Újváros helyi közösség, valamint Nagyradanovác és Palics lakosai is tiszta vezetékes ivóvízhez jutnak.

A kettes számú vízgyárat kedden ünnepélyes keretek között, több tisztségviselő jelenlétében vette át a Vízművek és Csatornázási Kommunális Közvállalat, amivel a projekt megvalósítása újabb szakaszába lépett. A projektről Sugár György, a közvállalat igazgatója nyilatkozott.

– A kettes számú víztisztító üzem telepének kiépítése 2017 őszén kezdődött. A kivitelező a belgrádi Sade, a franciaországi Veolia Water, valamint az újvidéki Graditelj cégekből álló konzorcium volt. A beruházás értéke megközelítőleg 5,5 millió eurót tett ki. A munkálatok befejezésének és az üzem üzembe helyezésének határidejét meg kellett hosszabbítani. Ennek okai a munkálatok megkezdése előtt szükséges engedélyek beszerzésének hosszadalmas eljárása, valamint a rendkívüli állapot alatt tapasztalt nehezebb munkakörülmények voltak. Az üzem legfontosabb eleme a víz kezelésére szolgáló szűrőállomás, amely másodpercenként 80 literes kapacitású, a két és fél ezer köbméteres, a vízfogyasztás kiegyenlítésére szolgáló tartály, a nagy nyomású, másodpercenként 200 literes teljesítménnyel bíró szivattyúállomás, illetve a nyers vízből származó iszap kezelésére szolgáló létesítmény – fogalmazott Sugár György, aki azt is elmondta, hogy a folyamatos megfigyelések és mérések nyomán az illetékes bizottságok azt a döntést hozták meg, hogy a közvállalat átveheti az üzemet. A jótállási időszak a munkálatok átvételéről szóló dokumentum aláírásától számított egy év.

– A mai nap fordulópontot jelent a projekt realizálásában, mivel a befektető jogot és kötelezettséget szerez az új létesítmény üzemeltetéséhez. A befektető arra számít, hogy 2021 tavaszára a tiszta ivóvíz el fog jutni minden nagyradanováci és palicsi háztartásig – tette hozzá az igazgató.

Az eseményen, annak apropóján, hogy a projekt megvalósítását nagyrészt az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank, vagyis az EBRD adta hitel tette lehetővé, jelen volt Hargitai Zsuzsanna, a bank nyugat-balkáni regionális igazgatója.

– Egy bankár két pillanatot ünnepel. Először, amikor aláírja a hitelszerződést, másodszor pedig, amikor megünnepelheti az eredményeket. Ma azért vagyunk itt, hogy megünnepeljük azt, hogy Szabadkán egy új vízmű került átadásra, amelyik az embereknek sokkal jobb minőségű vizet ad. Természetesen a közvállalat nem tud hatékonyan működni, ha az emberek nem csatlakoznak a hálózathoz, éppen ezért folytatjuk a párbeszédet annak érdekében, hogy a csatlakozások számának emelkedésében is segítsük a várost és a közvállalatot – mondta Hargitai Zsuzsanna.

Dr. Pásztor Bálint, a városi képviselő-testület elnökeként elmondta, hogy egy ilyen nagy volumenű projektum csak hitelből tud megvalósulni.

– Egy olyan projektről van szó, amellyel kapcsolatban sok kérdés merült fel az elmúlt években. Sokan kérdezték, hogy miért kell a vízműveknek hitelt felvennie, miért kell eladósítani a közvállalatot, a várost, a polgárokat. Azért, mert az ilyen nagy projektek csak hitelből, illetve donációk segítségével tudnak megvalósulni. Az EBRD 11 millió eurós hitelt adott, emellett a Nyugat-Balkáni Alap két és fél millió eurós beruházása járult hozzá a megvalósításhoz. A beruházás egyrészt infrastrukturális, másrészt a lakosság életminőségének javítása szempontjából fontos, nem utolsósorban pedig az idegenforgalom fejlesztése tekintetében is jelentős, különösen Palics esetében – fogalmazott Pásztor Bálint, akitől azt is megtudtuk, hogy a projekt részeként bővült az ivóvízvezeték- és a szennyvízcsatorna-hálózat is.

Kern Imre, Szabadka alpolgármestere egy hosszabb folyamat részeként tekint a víztisztító átadására.

– A városnak az EBRD-vel való kapcsolata 19 évre tekint vissza. 2001-ben kezdődtek meg velük a tárgyalások, amikor egy másik projekt keretén belül meghatároztuk az új szennyvíztisztító kiépítésének fontosságát. Ma már azt tudjuk mondani, hogy befejeződött a beruházás, és törlesztettük az adósságot. Ennek hála újabb kölcsönlehetőség adódott a banknál, és ez az újabb projekt is nagyon közel áll a befejezéséhez, gyakorlatilag készen áll – mondta az alpolgármester, aki emellett kiemelte annak fontosságát, hogy minél többen csatlakozzanak a rendszerhez.

B.EM

2024. december 21.

15,00 - Zenta - A Zentai Birkózó Egyesület fennállása 100. évfordulójának megünneplése

2024. december 23.

11,30 - Magyarkanizsa - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

2024. december 27.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban 2025. január 3-án, 17,20 órakor)

10,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Kispiac - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2024. december 28.

10,00 - Szabadka - A VMSZ elnökének évzáró fogadása

19,00 - Szabadka - Újévi hangverseny a zsinagógában

2025. január 7.

12,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! c. műsorában – felvétel (adásban január 8-án, 06-09,00 óra között)

2025. január 13.

10,00 - Budapest - A Magyar Nemzeti Bank Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjának ünnepélyes átvétele

2025. január 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. január 16.

15,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2025. január 17.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozásáról

2025. január 20.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. január 21.

16,00 - Szabadka - Szakmai konferencia a budapesti Bethesda Gyermekkórház szakembereinek közreműködésével a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának külhoni magyar gyermekpszichológusok képzési programja keretében

16,30 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

18,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja negyedik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2025. január 22.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával

2025. január 24.

15,30 - Zenta - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2025. január 28.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. január 31.

15,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány 9. születésnapja

18,00 - Újvidék - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2025. február 7.

10,00 - Szabadka - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

12,45 - Velebit és Törökkanizsa - Beszélgetés a polgárokkal, Aleksandar Vučić köztársasági elnökkel

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 18. évfordulójára szervezett ünnepség

2025. február 8.

17,00 - Budapest - Részvétel előadóként panelbeszélgetésen a Magyar Ifjúsági Konferencia Egyesület 25. évfordulója ünnepségén

2025. február 10.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának tervezetéről

2025. február 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

17,00 - Újvidék - A Várady kiválósági ösztöndíjszerződések és az MNT diplomahonosítás költségtámogatási szerződések ünnepélyes aláírása

2025. február 13.

16,00 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

2025. február 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. február 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó Bagi Barnával, a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület elnökével, a Fidelitas operatív alelnökével és munkatársaival

2025. február 22.

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2025. február 24.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. február 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,15 - Hajdújárás - Szűkkörű egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,05 - Hajdújárás - Családlátogatás, házpályázók projektjének megtekintése Magyar Levente miniszterhelyettessel  

10,45 - Csantavér - Balassa farm, kiemelt jelentőségű, nagy léptékű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása Magyar Levente miniszterhelyettessel

12,10 - Szabadka - Találkozó Magyar Levente miniszterhelyettessel a vajdasági magyar fiatalokkal, a budapesti Magyar Diplomáciai Akadémia (MDA) diplomataképző programja ösztöndíjasaival és Pacsay-Tomassich Orsolya elnökkel

2025. február 26.

12,00 - Szabadka - Találkozó Alexov Lyubomirral, a Magyar Országgyűlés Nemzetiségek Bizottságának alelnökével, szerb nemzetiségi szószólóval és Rusz Milánnal, a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. február 28.

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

2025. március 1.

10,00 - Kishegyes - A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség tisztújító közgyűlése

2025. március 4.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 5.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,00 - Belgrád - Az RT Balkan „Relativizacija sa Ljiljanom Smajlović" c. műsorának felvétele (adásban: március 6-án, 21,00 órakor)

2025. március 6.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

15,00 - Belgrád - Parlament – szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2025. március 7.

09,45 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság c. műsorában – felvétel (adásban március 9-én 06,00-08,25 óra között)

10,45 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak 

15,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2025. március 10.

10,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának vezetőivel

2025. március 11.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 12.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Pravi ugao c. műsorában 

2025. március 13.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2025. március 15.

15,00 - Bácskossuthfalva - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Találkozó dr. Panyi Miklóssal, a Miniszterelnökség parlamenti és stratégiai államtitkárával 

18,00 - Szabadka - A Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2025. március 17.

18,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában (élő)

2025. március 18.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. március 19.

10,00 - Belgrád - Parlament – a szavazás folytatása (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

16,15 - Ludas - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

2025. március 20.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. március 22.

17,00 - Bezdán - A felújított színház ünnepélyes átadója

2025. március 25.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)