Szavazás ősszel?

A kormány nem tudja biztosítani a többséget a tájékoztatási törvény elfogadásához

A Szerbiai Képviselőházban tegnap befejezték a napirenden lévő utolsó két pont vitáját is. A képviselők 3 különböző banktól történő kölcsönfelvételről, valamint az Európai Befektetési Bankkal megkötendő pénzügyi szerződésről tárgyaltak. Lapzártánkkor Slavica Đukić-Dejanović képviselőházi elnök még nem tudta megmondani, mikor esedékes a törvénytervezetekről szóló szavazás.

Rendkívüli ülés keretében kezdett el vitázni július 16-án a Szerbiai Képviselőház mintegy 24 napirenden lévő törvénytervezetről. Tegnap befejezték a vitát az Alpha Bank Szerbia, a Vajdasági Bank és a Piraeus Banktól történő 90 millió eurós kölcsönfelvételről az állam számára, valamint az Európai Befektetési Bank és a Szerb Nemzeti Bank közötti pénzügyi szerződés megerősítéséről szóló törvénytervezetek módosítási indítványait. A pénzügyi szerződés értelmében 250 millió euró értékben biztosítanának hiteleket kis- és közepes vállalkozások számára. Végül megvitatták a Nemzetközi Felújítási és Fejlesztési Bank, illetve az állam közötti szerződésről a szerbiai egészségügy plusz pénzeléséről.

Annak ellenére, hogy a Szerbiai Képviselőházban nagy sietség közepette fejezték be a napirendi pontokról szóló vitákat – még hétvégenként is üléseztek – a képviselők feltehetőleg nem fognak szavazni a törvénytervezetekről. Slavica Đukić-Dejanović képviselőházi elnök ugyanis azt nyilatkozta, a szavazás időpontjáról a közeljövőben fog dönteni, de elképzelhető, hogy csak szeptemberben kerül sor a törvénytervezetekről szóló döntésekre. A parlamenti ellenzék szerint ez csakis azért történhet meg, mert a szerb kormány nem tudja biztosítani a döntő többséget a tájékoztatási törvény elfogadásához.

– Idejekorán és pótlólagosan fogom értesíteni önöket, hogy miként döntöttem a szavazás időpontjáról, illetve kívánom, hogy e ténylegesen kimerítő és nehéz munka után mindannyian kipihenjük magunkat – zárta le a képviselőház elnöke a többhetes ülést.

A bejelentésután Đukić-Dejanović összehívta a frakcióvezetőket, hogy megtárgyalják, miként dolgozzon tovább a képviselőház. A sajtóhírrel kapcsolatban felkerestük Pásztor Bálintot, a kisebbségi frakciócsoport vezetőjét, hogy mire jutottak a megbeszélésen.

– Igen, a nap folyamán felkeresett Slavica Đukić-Dejanović házelnök és elmondta, rövid időn belül értesíteni fog minket, hogy pénteken vagy szeptember elején fog megtörténni a szavazás a szóban forgó 24 törvénytervezetről. A beszélgetés során elmondtam a képviselőház elnökének, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvény miatt ragaszkodunk ahhoz, hogy pénteken történjen meg a szavazás. Ugyanis túl sokat vártunk arra, hogy egy újabb halasztás következzen be. Az azonban egyértelmű, hogy nem a nemzeti tanácsokról szóló törvény miatt esedékes a halasztás – fejtette ki a kisebbségi frakciócsoport vezetője.

Mindezek mellett Pásztor Bálint bízik abban, hogy pénteken kerül sor a szavazása, hiszen mint megjegyezte, a nemzeti tanácsokról szóló törvény mellett több olyan törvény is elfogadásra vár, amely nem tűr halasztást. Ilyen például a két oktatási törvény, amelynek szeptember elsejétől mindenképpen hatályba kellene lépnie, ahhoz pedig legkésőbb augusztus 20-án el kellene fogadni őket. Ugyanakkor nagyon fontos a nemzetközi hitelszerződés becikkelyezése, amely útépítésre irányoz elő több millió eurót.

dió

2024. január 11.

15,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

2024. április 4.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése