Szabadka: Elkészült a Mélykúti úti felüljáró

Elkészült a Szabadkát megkerülő Y-elágazásnál a Mélykúti úti felüljáró. Az objektumot szerdán megtekintette dr. Pásztor Bálit, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke és Kern Imre alpolgármester. A társaságukban volt Lálity Urbán Emese infrastruktúra-fejlesztési államtitkár is.

Pásztor Bálint emlékeztetett, hogy 2019 végén került átadásra a szabadkai kerülőút, az Y-elágazás. A mezőgazdasági termelők már akkor azt kérték, hogy épüljön két felüljáró is annak érdekében, hogy könnyebben megközelíthessék a túloldalon lévő földjeiket.

- Legutóbb december 11-én jártunk itt, amikor megtekintettük a Y-elágazás Mélykúti úti felüljárójának építési munkálatait. Ma örömmel nyugtáztuk, hogy a felüljáró határidőn belül elkészült és már használatba is vették a polgárok. Idén, a tavalyihoz hasonló módon, 250 millió dinárt biztosítottunk a köztársasági költségvetésből a másik, a Pacséri úton épülő felüljáró megépítéséhez, ami az idei évben el fog készülni – mondta Pásztor Bálint, aki köszönetet mondott Lálity Urbán Emese infrastruktúra-fejlesztési államtitkár asszonynak és elődjének, Kern Imre, jelenlegi szabadkai alpolgármesternek, akik az egész projektet, a tervezési szakasztól egészen a kivitelezési munkálatok befejezéséig felügyelték. Nélkülük ez a projektum sose valósult volna meg, jelentette ki a VKT elnöke.

Elmondta azt is, hogy még néhány projektet terveznek az idei évben. Út épül Csantavér és Orom között, illetve felújítanak több útszakaszt, Szabadka és Zombor, Topolya és Bajmok, valamint Kispiac és Ludas között.

Kern Imre arról beszélt, hogy a felüljáró két oldalán mintegy 650 méter lehajtó is megépült. A hídon keresztül kerékpárút is vezet, ami megkönnyíti a biciklisek és gyalogosok számára is a közlekedést.

NÉMETH ERNŐ

2025. április 15.

10,00 - Belgrád - A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - Napirenden: a Kormány megválasztása

13,00 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban 18,00 órakor)

2025. április 16.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

16,30 - Belgrád - Szavazás (A Parlament második alkalmi ülése a XIV. ciklusban - a Kormány megválasztása)

2025. április 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. április 28.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú a Dnevnik napilapnak  

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. április 30.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

2025. május 6.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Szabadka - Találkozó Igor Velimirovićtyel, a Szabadkai Rendőrfőkapitányság Főparancsnokával

2025. május 10.

10,00 - Doroszló - II. Délvidéki Médiatalálkozó (konferencia)

2025. május 12.

10,00 - Szentendre (Magyarország) - Üdvözlő beszéd a Civil Kavalkádon (kárpát-medencei civil egyesületek találkozója)

2025. május 14.

19,00 - Csantavér -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 15.

18,00 - Zenta - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

19,00 - Magyarkanizsa -  A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 21.

17,00 - Temerin - A Temerini Iparosok és Vállalkozók Magyar Egyesülete felújítás előtt álló épületének megtekintése

18,00 - Temerin - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. május 22.

17,00 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

2025. május 24.

09,30 - Palics - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

10,00 - Palics - A Palicsi Olimpiai Játékok és Vermes Lajos-emléknapok második napja - Vermes Lajos szobrának koszorúzása

12,00 - Szabadka – A Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

16,30 - Szabadka - Pásztor István emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője és díjátadó

2025. május 26.

11,00 - Szabadka - Találkozó De Blasio Anonioval, az Egészséges Városok Kárpát-medencei Egyesületének elnökével

2025. május 27.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. május 28.

10,00 - Palics - Ünnepélyes szerződéskötés az MNT pályázatainak nyertes egyesületeivel és intézményeivel

2025. május 29.

09,00 - Budapest - Részvétel a negyedik CPAC Hungary - nemzetközi Konzervatív Politikai Akció Konferencián

2025. május 30.

16,00 - Újvidék - Az Európa Kollégium 10 éves jubileumi ünnepsége

2025. június 3.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,00 - Szabadka - A VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2025. június 4.

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2025. június 5.

09,00 - Budapest - A Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fórumának (KMKF) plenáris ülése

2025. június 17.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ 30. évfordulója alkalmából készülő könyv szerzőivel

2025. június 23.

09,45 - Szabadka - A Pannon TV Híradó Plusz c. műsorának felvétele (adásban a 17,30 és 20,00 órai híradók után)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. június 25.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. június 26.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ Vajdasági Magyar Közösségek Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiája új változatának kidolgozását koordináló csapattal

2025. június 27.

09,00 - Újvidék - Részvétel a FUEN és a VMSZ által szervezett Európai Kisebbségi Régiók Fórumán

10,15 - Újvidék - Találkozó Vincze Lóránttal, az RMDSZ európai parlamenti képviselőjével, a FUEN elnökével

2025. június 30.

09,00 - Topolya - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

09,30 - Topolya - Az EM Commerce Kft. kiemelt jelentőségű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,00 - Belgrád - A DLC Kft. kiemelt jelentőségű nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

12,40 - 13,00 - Belgrád – Sajtónyilatkozatok

13,20 - Belgrád - A Hunyadi emlékkő megkoszorúzása

2025. július 1.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2025. július 2.

11,00 - Szabadka - Interjú a Hír FM Magyar Hangok c. műsorában - felvétel (adásban szombat, 2025.07.12.)

2025. július 3.

10,00 - Kishegyes - A XXII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel

2025. július 4.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány sajtótájékoztatója

19,00 - Magyarkanizsa - Kanizsa Feszt, beszélgetés  Forró Lajossal „A közélet mögött“ címmel

2025. július 5.

15,30 - Sátoraljaújhely - Rákóczi Szabadegyetem – Szabadság, Közösség, Cselekvés – közéleti tábor a fiatalok számára, részvétel A nemzeti megújulás programja, Erősödő nemzeti képviselet a Kárpát-medencében című beszélgetésen

2025. július 10.

10,00 - Nagykikinda - Az Egység Művelődési Egyesület épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

12,00 - Temerin - A felújítás alatt álló Iparos Otthon épületének megtekintése Nagy János Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkárral

2025. július 11.

13,00 - Szabadka - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

17,00 - Palics - Nyárhangoló Fesztivál, részvétel A rendszerváltás óta hova jutott a Kárpát-medencei magyarság? c. közéleti panelbeszélgetésen Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

2025. július 15.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)