Rajtunk múlhat a szerb EU-tagság

Egyre nő a magyar és a szerb kormány közti ellentét a vitatott szerb restitúciós törvény kapcsán. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes Szerbia EU-tagjelölti státuszának megakadályozásával fenyegette meg Belgrádot, ha a szerb parlament a jelenlegi formájában elfogadja a restitúciós törvényt.

A magyar tiltakozások ellenére a törvényt hétfő este Borisz Tadics államfő is aláírta, és a tervek szerint október 6-án hatályba is lép. A jogszabály a második világháború után jogtalanul elkobzott vagyont juttatná vissza a tulajdonosokhoz, és épp az Európai Unió nyomására született. Ám kizárja a kárpótlásból mindazokat, akik 1941 és 1945 között „a megszállók kötelékében” szolgáltak, sőt, még azok leszármazottait is. - Mivel a Vajdaság ebben az időszakban Magyarországhoz tartozott, a magyar hadseregbe behívott katonák  állampolgári kötelességüket teljesítették. Többségük még harci cselekményekben sem vett részt, nemhogy háborús bűnöket követett volna el - mondta lapunknak korábban Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) országgyűlési képviselője. A kárpótlásról szóló törvény a kollektív bűnösség elve alapján az egész vajdasági magyarságot - miképp a bánáti németeket is - kizárja a kárpótlásból.

Semjén Zsolt nem a magánvéleményét hangoztatta, amikor az EU-s csatlakozás megakadályozásával fenyegetőzött,  hanem a hivatalos magyar álláspontot közölte. Nyilatkozata összhangban áll a magyar állásponttal - tudatta lapunkkal a külügyminisztérium. Az Európai Bizottság október 12-én adja ki a szerb országjelentést,  és ebben javaslatot tehet a tagállamoknak, hogy Szerbia kapja meg a tagjelölti státuszt.  Ennek megadásáról a tagállamok vezetői a decemberi uniós csúcson dönthetnek, konszenzussal - áll a közleményben. Érdemes emlékeztetni rá, hogy az ország nagyságától függetlenül itt  minden szavazatnak egyforma súlya van, vagyis bárki blokkolhatja a folyamatot.  Az esetleges magyar vétónak Brüsszel - és a többi tagállam - vélhetően nem nagyon örülne, mert minden ilyen döntés évek munkáját vetheti vissza, de ma már valószínűleg senkit sem lepné meg különösebben, ha a magyarok ismét különutat választanának.

A vétó azonban kétélű fegyver lehet, hiszen a vajdasági magyarok alapvető érdeke, hogy hazájuk mielőbb az EU tagja legyen. Ezzel a magyar diplomácia is tisztában van: Magyarország nem kívánja megakadályozni Szerbia EU-integrációját, sőt, annak egyik legaktívabb támogatója. Azon az állásponton van, hogy az EU bővítését a Nyugat-Balkán irányába folytatni kell - így a külügyi állásfoglalás. A szerbiai vagyon-visszaszármaztatási törvény megnehezíti Szerbia támogatását, de a magyar kormány természetesen nyitott a további tárgyalásokra.

Berlin feláldozza a kisebbségi érdekeket


Kérdés, mit lehet most tenni. Pásztor Bálint, a VMSZ képviselője lapunknak arról beszélt, hogy ők igyekeznek kimeríteni az összes szerb jogorvoslati lehetőséget, és az alkotmánybírósághoz fordulnak. Ez azonban hosszú harcnak ígérkezik. Ami a magyarországi álláspontot illeti, Pásztor úgy véli, Budapestnek december elejéig lehetősége van érvényesíteni az érdekeit, és odahatni, hogy Szerbia vizsgálja felül a törvényt. - A jogszabálynak csupán egy mondatával van gondunk, azt kellene módosítani - fogalmaz Pásztor. Nem a háborús bűnösöket akarják védeni, hanem azt a több tízezer magyart, aki így kikerül a törvény hatálya alól. Emlékeztet arra is,  hogy a volt Jugoszlávia területén is élnek háborús bűnösök, és sem őket, sem családjukat nem fosztották meg a vagyonuktól.  - Szerbiában úgy tűnik, nem ért még véget a második világháború - teszi hozzá. Arra a kérdésre, hogy nem túl nagy ár  a vajdasági magyarok számára Szerbia EU-s csatlakozásának akadályozása, Pásztor Bálint úgy vélekedett: a kárpótlás olyan markáns kérdés, amit még a tárgyalások megkezdése előtt rendezni kell. Utána már kezelhetetlen. - Szerbia belépésére reálisan tíz év múlva kerülhet sor. Addigra véget ér a vagyonvisszaadás, utána már nem lehet jogorvoslért szaladgálni – vélekedett a vajdasági magyar politikus.

Az újvidéki Magyar Szónak nyilatkozott a vajdasági német kisebbség vezetője is. A törvény őket is hátrányosan érinti, ám ez nem jelenti azt, hogy Magyarország ebben az ügyben számíthatna Németország támogatására. Weiss Rudolf sajnálkozva ismerte el: a német politika jelenleg a koszovói rendezést tartja a legfontosabbnak a térségben, és a német kisebbség érdekeit feláldozta az európai stratégia érdekében. „Ám a  kifizetetlen számla mindig kifizetetlen marad. Megtanultuk, hogy a német politikum óvatos, de nem feledkezik meg a nyitott kérdésekről„– összegezte Weiss. Emlékeztetett rá: annak idején stratégiai érdek volt a közép-európai Csehországot bevonni a NATO-ba, a németek emiatt hallgattak a Benes-dekrétumokról és a szudétanémetek ügyéről. Szerbia azonban nincs Csehországhoz vagy Lengyelországhoz hasonló stratégiai helyzetben. „Tévednek azok, akik az országot fontos geostratégiai övezetnek látják” - állítja Weiss.

INOTAI EDIT

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

​10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

​15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben

2026. szeptember 24.

09,30 - Palics - A 4. Conect+Grow megnyitója

16,15 - Zentagunaras - A vízvezeték fejlesztéseinek megtekintése és utcafórum

16,55 - Topolya - Látogatás Szakály József atyánál

17,15 - Topolya - A park és a Vénusz uszoda fejlesztéseinek megtekintése

17,40 - Topolya - Beszélgetés a Topolyai-tó helyzetéről

18,00 - Topolya - A VMSZ lakossági fóruma
 

2026. szeptember 25.

11,00 - Szabadka - A Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézet 5. születésnapja