Racionális döntést kell hoznunk

Lakossági fórumot tartottak Topolyán a közelgő szerbiai elnökválasztás témájára. A Művelődési Ház zsúfolásig megtelt mozitermében a felszólalók elsősorban arról beszéltek, hogy a Szerb Haladó Párttal az elmúlt időszakban korrekt partnerséget sikerült kialakítani önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten egyaránt.

A vajdasági magyarok számára stratégiailag fontos projektumok folytatása, és a továbbiak megvalósítása pedig csakis egy olyan stabil politikai légkörben valósítható meg, amit a hatalmi koalíció jelöltjének győzelme szavatolhat. A Vajdasági Magyar Szövetség, mint a hatalmi koalíció része, támogatja a jelenlegi miniszterelnök jelölését. Aleksandar Vučić győzelme esetén a VMSZ pozíciói tovább erősödhetnek, azzal pedig az itt élő magyarok érdekérvényesítő képességét lehet javítani. Fremond Árpád parlamenti képviselő, a VMSZ topolyai községi szervezetének elnöke elmondta, a vajdasági magyar közösség számára egyáltalán nem mindegy, mi lesz a választás eredménye. Racionális döntést kell hoznunk, mert a pozícióinkat, a folytonosságot csak így lehet megőrizni. Kitért a topolyai község területén elért eredményekre, amit helyi szinten a Szerb Haladó Párttal a kölcsönös tisztelet és megbecsülés alapján sikerült elérni. A cél, hogy ez a magyar önkormányzat továbbra is megmaradjon magyarnak. Egyben viszont hangsúlyozta, hogy a község valamennyi polgárának érdekeit szem előtt tartják. Nemcsak a városban, a falvakban is folyamatosak a fejlesztések, a kiváló együttműködésnek köszönhetően. 

Kerekes Zoltán, Kishegyes község alpolgármestere hangsúlyozta, hogy ebben az önkormányzatban is hatékonyan működik a VMSZ–SZHP koalíció. A VMSZ-nek nyolc, míg a haladóknak tíz képviselője van a 25 tagú képviselő-testületben, a viszony pedig a kölcsönös megbecsülés alapján kiváló. Nincs alá- és fölérendelő viszony. 

Erdély Lenke, a VMSZ frakcióvezetője a tartományi parlamentben és harmadik felszólalóként elmondta, ezen a szinten korábban a Demokrata Párt volt a VMSZ koalíciós partnere. A haladókkal alig 10 hónapos az együttműködés, de a VMSZ-nek soha nem volt még ennyi tartományi tisztségviselője, mint most. 

Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője a lakossági fórumon elmondta, hogy a vajdasági magyaroknak ezúttal is racionális döntést kell hozniuk. Figyelembe kell venni, hogy nem mi magyarok döntjük el azt, ki élvezi a legnagyobb támogatottságot országos szinten. Ezt elsősorban a többség dönti el, és a többség a legutóbbi választásokon a haladóknak szavazott bizalmat. Egyesek számára talán egyszerűbb leragadni a múltba és ismét feltépni a fájó sebeket, de attól még nem lesznek utak építve, nem javul az egészségügyi ellátás, nem lesz jobb az itt élők élete. A vajdasági magyar közösség pozíciói is megerősödnek azzal, ha Aleksandar Vučić győz az április 2-ai államfőválasztáson. Ezek a szempontok a VMSZ számára rövid-, közép- és hosszú távon is fontosak – mondta Pásztor Bálint. Mindenkinek van múltja, és nekünk is van emlékezetünk! Mégis, most a jelennel és a jövővel kell foglalkozni. A hatalmi koalíció jelöltjét nem a múltja miatt támogatjuk, hanem amit az elmúlt néhány évben bizonyított! – fogalmazott.

TÓTH PÉTER

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​