Növekedés és erősödés

Vajdasági Magyar Szövetség belgrádi városi szervezete megünnepelte fennállásának hetedik évfordulóját

Az díszülésen többek között részt vett Pásztor István, a VMSZ elnöke, Pásztor Bálint köztársasági képviselő, a VMSZ elnökségi tagja, Juhász Attila, mezőgazdasági államtitkár, Erdély Lenke az újvidéki szervezetének elnöke, Szász Krisztián, Magyarország belgrádi nagykövetségének második titkára, Szentgyörgyi Klára, a Collegium Hungaricum magyar művelődési központ vezetője, valamint Marija Obradović köztársasági képviselő, a Szerb Haladó Párt alelnöke is. Az ülésen többek között szó esett a helyi szervezet eddigi munkájáról, valamint a VMSZ politikai és nemzetmegtartó törekvéseiről, céljairól is.

A VMSZ belgrádi városi szervezete 2011. november 30-án 11 taggal meg alakult meg, emlékeztetett Nebojša Marjanović, a VMSZ belgrádi városi szervezetének elnöke, majd hozzátette, azon túl hogy az elmúlt hét évben megsokszorozódott a tagságuk, tevékenyen részt vesznek a VMSZ működésében, nagy erőbefektetéssel munkálkodnak a szerb–magyar barátság megerősítésén és a két nemzet egymás közötti megértésén, valamint részt vesznek a városi képviselő-testület munkájában.

– Ebben az időszakban közel száz különféle tribünt szerveztünk meg, több eseményt székhelyünkön kívül szerveztünk meg, emellett konferenciákon, kerekasztal-beszélgetéseken, tanácskozásokon vettünk részt. A hetedik évben pedig azzal is dicsekedhetünk, hogy egy tagunk bejutott a belgrádi Városi Képviselő-testületbe – mondta a helyi szervezet elnöke.

A helyi szervezet céljaival kapcsolatban elmondta, hogy tovább szeretnék növelni a tagság létszámát, sőt a közeljövőben további két alapszervezetet nyitnak meg, folytatják a VMSZ programjának népszerűsítését, a tevékenyen részt vesznek a belgrádi problémák megoldásában és fáradhatatlanul dolgoznak tovább a szerb–magyar barátság megerősítésén.

Pásztor István kiemelte, hogy a városi szervezet elmúlt időszaka igen gazdag hét esztendő volt nemcsak a programok tekintetében, hanem a szervezet fejlődése szempontjából is.

– Egy szervezettel indultunk és hét év alatt egy városi szervezetünk van, amelynek öt alapszervezete van, a tizenegy alapítótagtól pedig eljutottunk a 318 párttagig. Ez egy igen impozáns fejlődés. Úgy látom, hogy az utóbbi években növekszik a belgrádi magyarok részvétele a VMSZ helyi szervezeteinek működésében – mondta a párt elnöke, majd hozzátette, hogy információik szerint megközelítőleg 3-4000 magyar ember él a szerb fővárosban.

– Ha úgy nézzük akkor tíz százalékuk a Vajdasági Magyar Szövetség tagja. Persze nem mindannyian magyarok, vannak szerb tagjaink is, ezért az üléseink túlnyomó hányadát Belgrádban szerb nyelven tartjuk meg. Az aki közösséget, értékközösséget vállal velünk, az számunkra függetlenül attól hogy milyen nyelven beszél, elfogadható számunkra. Büszke vagyok erre a szervezetre, annak ellenére is, hogy egyesek számára a VMSZ belgrádi szervezete szálka a szemében, de úgy gondolom azok, akik az egész szervezetüket nem tudják olyan szintre felhozni, mint amilyen a belgrádi szervezetünk, foglalkozzanak inkább saját magukkal – mondta a párt elnöke.

A helyi önkormányzati, a tartományi és a köztársasági választások is megmutatták, hogy a VMSZ és a Szerb Haladó Párt közös fellépése összegyűjti a választókat, hangsúlyozta Marija Obradović, a SZHP alelnöke.

– Szerbia polgárai hisznek abban, hogy ez a partnerség jó eredményeket hoz, és függetlenül attól, mely nemzethez tartoznak javíthat is az életükön – mondta az alelnök.

Szavai szerint a világban egyre erősebbek a nacionalista törekvések, sőt az Európai Unió országainak parlamentjeiben is egyre többször hallani, hogy ki milyen nemzetiséghez tartozik.

– Ez a fajta patriotizmus társadalomromboló és éppen ezért minden nap ki kell hangsúlyoznunk a különbözőség előnyeit, vitathatatlan értékeit. Világossá kel tennünk, hogy Szerbia jövője nem a romboló magatartásban rejlik – vélekedett Marija Obradović, aki szerint a VMSZ ünnepi ülése is azt bizonyítja, hogy az emberek pozitív példákat szeretnek látni és a olyan csapatba akarnak tartozni, amely pozitív eredményeket érnek el. A rendezvény végén köszönőleveleket osztottak ki azon személyek számára, akik tevékenységükkel nagymértékben hozzájárultak a VMSZ belgrádi helyi szervezetének működéséhez.

dió

2026. március 31.

09,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

18,00 - Újvidék - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Petőfi Sándor MMK-ban

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​