Nem indokolt a törvénymódosítás kezdeményezése

A VMSZ parlamenti képviselőinek válaszlevele 15 szervezet nyílt felhívására

A Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági parlamenti képviselői ugyancsak nyílt levélben válaszoltak Bozóki Antal levelére, amelyben az Árgus – Vajdasági Magyar Kisebbségjogi Civil Egyesület elnöke 15 vajdasági magyar szervezet nevében arra kérte a parlamenti képviselőket - Pásztor Bálintot, Varga Lászlót, Kovács Elvirát és Fremond Árpádot -, hogy a nemzeti tanácsokról szóló törvénynek a szervezetek által megfogalmazott törvénymódosítási javaslatát kezdeményezzék a szerb törvényhozásban.

A VMSZ köztársasági parlamenti képviselőinek válaszlevelét az alábbiakban ismertetjük.

Tisztelt Bozóki Úr!

A nyílt levél formájában nekünk címzett megkeresésre válaszolva, szilárd meggyőződésünk, hogy jelen pillanatban nem áll fenn egyetlen olyan körülmény sem, amely indokolttá tenné a nemzeti tanácsokról szóló, 2009. augusztus 31-én elfogadott törvény módosításának a kezdeményezését.

Az Önök által, törvényszövegként megfogalmazott javaslatok az alábbi lényegi rendelkezéseket foglalják magukban:

1. szűnjön meg a nemzeti tanácsok elektorok útján történő megválasztásának a lehetősége,
2. kerüljön definiálásra a nemzeti tanácsok általános érdekképviseleti hatásköre,
3. a kisebbségi választói névjegyzék az ún. iniciális névjegyzék alapján kerüljön összeállításra.

Ami az elektori választási szisztéma lehetőségének eltörlésére vonatkozó kezdeményezésüket illeti, ezúton szeretnénk újfent kihangsúlyozni, hogy a közvetett választás lehetősége azért került bele az elfogadott jogszabályba, mivel annak a 20 nemzeti kisebbségnek - amely az új törvény alapján várhatóan megválasztja majd saját nemzeti tanácsát - több mint a fele, az elektori választást tartja kizárólag elfogadhatónak. Pontosan úgy, ahogyan a magyar közösség elsöprő többsége az önálló magyar választói névjegyzék alapján történő választásért száll síkra. A nemzeti tanácsokról szóló törvény valamennyi szerbiai nemzeti közösség törvénye, így figyelembe kell vennie mások igényeit, elvárásait is. Számunkra az a fontos, hogy a törvény lehetővé teszi a vajdasági magyarság igényeinek megvalósítását az önálló magyar választói névjegyzék létrehozatalára vonatkozóan.

A nemzeti tanácsok általános érdekképviseleti hatáskörére vonatkozó módosítási indítványuk, minden bizonnyal, a törvény nem elég alapos áttanulmányozása miatt került az Önök által megfogalmazott javaslatok közé. Az elfogadott törvény 10. szakasza (1) bekezdésének 14) pontja ugyanis szó szerint tartalmazza azt az általános érdekképviseleti hatáskört, amelyet Önök a módosítási javaslatukban megfogalmaztak. A jogszabály 23. szakasza pedig a törvény erejénél fogva semmissé nyilvánít minden olyan jogi aktust, amely a nemzeti tanácsok döntéshozatali, javaslattételi, egyetértési vagy véleménynyilvánítási hatáskörének a megsértésével születik.

Az ún. iniciális névjegyzékre vonatkozó módosítási indítvánnyal kapcsolatban (amelyet az állami szervek készítenének el, és amelyre az elkészültét követően a kisebbségi közösségek rajta nem szereplő tagjai feliratkozhatnának, illetve arról leiratkozhatnának), ezúton (is) szeretnénk Önöket tájékoztatni, hogy a megfogalmazott módosítási indítványukkal megegyező javaslatot nyújtottuk be a Parlamenthez a törvény részletes vitája során. Szerbia Kormánya azzal az indoklással utasította el a kezdeményezésünket, hogy az állami szervek nem rendelkeznek az ország polgárai nemzeti hovatartozás szerinti nyilvántartásával. Ezen állítás valóságtartamát illetően jelentős kételyeink voltak és vannak, azonban az ellenkezőjének a bebizonyítása sajnos nem lehetséges. De nem is kulcsfontosságú.

Mindennél összehasonlíthatatlanul nagyobb jelentőséggel bír az a tény, hogy a törvény lehetőséget biztosít az önálló választói névjegyzék felállítására. Olyan lehetőséget, amelyet kár lenne elszalasztani, még akkor is, ha mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy az iniciális névjegyzék útján könnyebb lett volna a feladat. Így nehezebb, de teljesíthető.

Teljes mértékben tisztában vagyunk azzal is, hogy Szerbia nem arról ismert, hogy az elfogatott jogszabályait maradéktalanul tiszteletben tartja. Nem ritkán tapasztalhattunk a kisebbségi jogokat tartalmazó jogszabályokkal kapcsolatban jogsértést eredményező törvényértelmezést. Amennyiben ilyen jelenséget tapasztalunk, késlekedés nélkül kezdeményezzük majd akár a nemzeti tanácsokról szóló törvény, akár más jogszabályok módosítását.

A VMSZ köztársasági parlamenti képviselői

2009. október 23.

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából