Nem csak magyarokat soroztak - interjú Pásztor Bálinttal

Megint elárulták a magyarokat

Tegnap lépett életbe Szerbiában a „vagyonvisszaszármaztatásról és köztulajdonról szóló” (restitúciós) törvény, amely kimondja, hogy „a megszálló erők kötelékeiben katonai szolgálatot teljesítők és azok örökösei kizárásra kerülnek a vagyonvisszaszármaztatás folyamatából,” azaz – mások mellett – az 1941 és 45 között besorozott vajdasági magyarok és utódaik sem jutnak kárpótláshoz a háború után államosított magántulajdonuk után. A törvényről és hatásairól Pásztor Bálintot, a VMSZ parlamenti képviselőjét, a Kisebbségi Frakció vezetőjét, a szerbiai parlament Külügyi Bizottságának tagját kérdeztük.

- Hány magyart érint a szerb kormánynak a restitúciós törvénybe beépített kitétele, miszerint a „megszálló erők hadseregiben” szolgált polgárok, és azok felmenői ne kaphassák vissza a vagyonukat? 

- Nem tudok pontos számot mondani. Nem érint minden egyes magyar családot, ugyanakkor érint számos nem-magyar családot is. Akiket érint, azoknak is lehetőségük van egyénileg kérni a rehabilitásukat egy 2005-ben elfogadott törvény értelmében. A fő problémát számunkra a mondat üzenete, a kollektív bűnösség kimondása okozza. Elvi kérdésként tekintünk erre az ügyre.

- Hogyan juthatott eszébe egy mégiscsak demokratikus kormánynak ilyen kitételt szerkesztenie a törvénybe?

 - Elsősorban belpolitikai okai vannak. Az „antifasizmus” olyan téma, amire érzékeny a közvélemény. Évtizedekkel a második világháború után is működik ez a hívószó a szerb politikában. A törvényben lényegében párhuzamot vontak a fasiszták, a háborús bűnösök és az idegen hadseregben szolgált polgárok között. Pedig annyi történt, hogy 1941-től 45-ig a magyar állam gyakorolta a szuverenitást a Vajdaság területén. Akit a Magyar Honvédség besorozott, annak be kellett vonulnia. Nemcsak magyarokat soroztak, hanem minden vajdasági polgárt, horvátokat, szerbeket is. Ami meg a háborús bűnösséget illeti: a besorozottak egyszerű honvédok voltak, maguk is inkább áldozatok, ágyútöltelékek, gyakran egyébként a Vajdaságtól messze teljesítettek szolgálatot. Ha valakinek ismernie kell ezt az érzést, az éppen maga Nenad Čanak, akinek a pártja a leghangosabban érvelt a mi álláspontunk ellen. Čanakot a kilencvenes évek elején besorozták az akkori jugoszláv hadseregbe és a horvátországi frontra hurcolták.

- Érdekes, hogy éppen Čanak pártja, a Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) és a kormánykoalícióban nem is szereplő belgrádi Liberális Demokrata Párt (LDP) kritizálta a leghangosabban a VMSZ véleményét. Vajon miért?

 - Az LSV álláspontján tulajdonképpen nem vagyunk meglepve. Országos szinten kis pártról van szó, akik választás előtti koalícióban működnek együtt a DS-szel, hiszen másképp nem lenne esélyük bekerülni a Parlamentbe. A vajdasági magyarok szavazataira is hajtó DS nem akart nyíltan konfrontálódni az ügyben, maga elé engedte a politikailag kiszolgáltott LSV-t. Mondjuk az érdekelne, hogy a DS-ben politizáló magyarok – sokan vannak ilyenek – vajon mit gondolnak erről a törvényről. A liberális demokrata párt szereplése a vitában már érdekesebb. Furcsa, hogy ebben az ügyben szembe mentek a liberális alapvetésekkel, és az egyéni megítélés helyett a kollektív bűnösség mellett kardoskodtak. A fasizmust hozzák fel, és nem veszik észre, hogy az általuk képviselt nézet, a népek, nemzetek kollektív alapon történő megbélyegzése éppen a fasizmus egyik jellemzője.

- Magyarország hivatalos álláspontja, hogy nem támogatja Szerbia EU tagfelvételi kérelmét, amíg ez a törvény a jelenlegi formájában érvényben van. A magyar kormány erős reakciója hogyan érintette a szerbeket?

 - Az EU tagfelvételi kérelem pozitív elbírálása létfontosságú a DS-vezette kormány számára. Ez volt az az ambiciózus ígéretük a négy évvel ezelőtti kampányban, aminek teljesülésére egyelőre jó esély van – de ha a magyar kormány, amely egyébként eddig a szerb EU-folyamat egyik leglelkesebb támogatója volt, megváltoztatja hozzáállását, akkor az fájhat. Martonyi János szeptemberi belgrádi látogatása után tartott sajtótájékoztatóján nagy hangsúlyt helyezett a magyar álláspont kifejtésére a restitúciós törvénnyel kapcsolatban. A DS határozatlanságát jelzi egyébként, hogy kezdetben együttműködőek voltak. Volt olyan VMSZ-es törvénymódosító javaslat, amit beépítettek a törvénybe, például hogy az államkötvények értékét ne dínárban, hanem euróban tartsuk nyilván. A „megszálló erőkben” szolgálatot teljesítőket és utódaikat kizáró mondat megváltoztatására irányuló javaslatunkat nem fogadták el, de maga a kormány nyújtott be egy módosító javaslatot, ami tartalmában igen hasonló volt a miénkhez, el tudtuk volna fogadni. Csakhogy az utolsó pillanatban visszavonták. Meggyőződésünk, hogy 2011-ben nem létezhet a kollektív bűnösséget tartalmazó jogszabály Szerbiában. A magyar kormány álláspontja egybeesik az európai értékrenddel.

- Mit lehet tenni ebben a helyzetben?


- Boris Tadic államfő megakadályozhatta volna a törvény hatályba lépését azzal, hogy nem írja alá a törvényt. Aláírta. Nem adjuk fel a küzdelmet, az Alkotmánybírósághoz fordulunk, miközben sajnos jól tudjuk, hogy akár 2-3 év is eltelhet, mire az Alkotmánybíróság érdemben foglalkozni fog az üggyel. Ennek ellenére minden szerbiai jogrend által biztosított lehetőséget ki fogunk használni annak érdekében, hogy a törvény ne tartalmazza a kollektív bűnösség elvét.

- Az utóbbi időkben újra magyarellenes atrocitásokról szolnak a hírek a Vajdaságból. Temerinből már szabályszerű összecsapásokról is hallani. Lehet összefüggés ezek között és a törvény között?

- Megfigyelhető, hogy amikor a VMSZ észrevéteti magát az országos politikában, több atrocitás történik. Ellentétben a néhány évvel korábbi helyzettel, mostanában a rendőrség komolyan veszi ezeket az ügyeket, és gyakran meg is találják a tettest. Az más kérdés, hogy többnyire egyszerű szabálysértési eljárással végződnek az ügyek, a kisebbségek elleni izgatást, gyűlöletkeltést nem tudják bizonyítani a hatóságok. A mostani temerini események egy kicsit mások, ott most a magyarországi 64 Vármegye Ifjúsági Mozgalom és a szerbiai szélsőjobbosok, az Obraz tagjai keltik a feszültséget. Bíztató, hogy megerősítették a rendőri készültséget.

SZEKERES W. ISTVÁN

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából