Most befejeződő és új projektekről tárgyalt Magyarkanizsán az önkormányzati miniszter

Aleksandar Martinović államigazgatási és önkormányzati miniszter kedden Magyarkanizsára látogatott. A városházán találkozott Fejsztámer Róbert polgármesterrel, ahol megtekintette az új berendezésekkel felszerelt ügyfélfogadó irodát, majd a Fehér Ferenc utca aszfaltozási munkálatait nézte meg, végül a Tisacoop és a Tisamed cégekbe is ellátogatott. A miniszteri látogatás kapcsán ugyancsak Magyarkanizsa vendége volt dr. Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője.

Az önkormányzat sikerrel végrehajtotta az azon projektek keretében tervezett tevékenységeket, amelyek megvalósításához az államigazgatási és önkormányzati minisztérium járult hozzá, hangzott el a látogatás kapcsán megtartott sajtótájékoztatón. Az első projekt realizálásában a minisztériumi részvétel értéke 5 millió dinár volt, és az önkormányzati saját eszközök felhasználásával együtt 409 méter hosszúságú aszfaltút épült, amely hozzájárul a stabil és biztonságos közlekedéshez a Fehér Ferenc utcában Magyarkanizsán, egyúttal ösztönzőleg hat az abban a városrészben működő vállalkozások fejlődéséhez, üzleti tevékenységéhez. Emellett a Városháza épületében található Ügyfélfogadó Központ korszerűsítéséhez a minisztérium a teljes igényelt összeget, azaz másfél millió dinárt biztosított és ezzel hozzájárult az elavult tűzvédelmi és riasztórendszer, valamint az elektromos elosztószekrények cseréjéhez, ezen túl pedig 8 számítógép, 8 monitor, 8 szünetmentes-tápegység készülék, 1 darab laptop, 2 szkenner és 1 fénymásoló beszerzéséhez – mindezt a polgárok gyorsabb és hatékonyabb kiszolgálása érdekében.

Aleksandar Martinović elmondta, hogy a most megvalósuló beruházások mellett újabbakról is tárgyaltak, ez pedig a magyarkanizsai városháza épületének a felújítása. Az önkormányzat már végzett a műemléknek számító épületen állagmegóvó munkálatokat, de nagyobb beruházásokra is szüksége lenne, például a tetőszerkezet cseréjére. Megvizsgálják, hogy jövőre a minisztérium hogyan tudna erre a célra pénzt biztosítani.

"Nagyon hálás vagyok, hogy az önkormányzati miniszter látogatást tett itt Magyarkanizsán, s nem jött üres kézzel, mindamellett, hogy két projektumot nyert az önkormányzat az önkormányzati minisztériumnál", mondta Fejsztámer Róbert polgármester. "Az egyik projekt az ügyfélfogadó iroda modernizációja volt, és ott egy másfél millió dináros eszközfejlesztést és helységfelújítást nyertünk. Plusz nyertünk egy ötmilliós támogatást is útépítésre, ami ezért fontos, mert ez az út az ipari zónához vezet. El tudtunk arról is beszélgetni, hogy a jövőben milyen fejlesztési elképzelései vannak az önkormányzatnak és miben tudná a minisztérium az önkormányzatot támogatni, hiszen saját önkormányzati költségvetésből, saját eszközökből nagyon nehezen tudnánk fejleszteni, de így, hogy az önkormányzatnak csak az önrészt kell biztosítania, így sokkal hatékonyabban tudunk működni."

Fejsztámer Róbert polgármester kiemelte, hogy a sikeres magyarkanizsai pályázatokért nagy köszönet illeti Pásztor Bálint köztársasági képviselőt is, hiszen az ő közreműködésével és az ő háttérmunkájával tud az önkormányzat sokkal gyümölcsözőbben pályázni.

- Magának a pályázatnak az elkészítését, megírását, beadását Magyarkanizsán egy technikai és adminisztratív folyamatnak tekintjük, viszont azt, hogy tudjanak Magyarkanizsáról, halljanak egyáltalán Magyarkanizsáról Belgrádban, nagyon fontosnak gondoljuk. Az, hogy most itt van nálunk a miniszter, hogy tájékozódjon, meglássa, hova is mennek ezek a pályázati pénzek, az hatalmas előnyt tud jelenteni a pályázás során az önkormányzatoknak.

A kérdésre, hogy milyen projekteket terveznek az elkövetkező időszakban, a polgármester ezt mondta:

- Mivel a fejlesztés szempontjait tekintve az önkormányzat továbbra is a mezőgazdasági és az idegenforgalmi vonalon halad, s mivel a mezőgazdasági rész arányaiban nagyobb, tehát 90 százalékban inkább a vállalkozókhoz és a mezőgazdászokhoz kötött, ezért általában az idegenforgalomhoz kapcsolódó projektekkel pályázunk. Szó volt a fürdőfejlesztésekről is, szó volt a parkoknak és egyáltalán az idegenforgalmi területeinknek a fejlesztéséről, de ugyanígy szó volt a városházának a felújításáról is, amit szintén idegenforgalmi köntösbe próbálunk becsomagolni, hiszen az épület felújítása egy olyan hatalmas kiadás, ami hosszú éveken keresztül nem tudna önerőből megvalósulni.

Pásztor Bálint elmondta, a parlamenti képviselőknek nem csak az a feladatuk, hogy felszólaljanak a képviselőházban, hogy bizonyos kérdésekről beszéljenek, fölhívják az országos közvélemény figyelmét ezekre a dolgokra vagy módosítási indítványokat nyújtsanak be, hanem az is a feladatuk, hogy a magyarok által lakott önkormányzatok fejlesztési elképzeléseinek a megvalósításáért lobbizzanak.

- Emlékszünk még azokra az időkre nagyjából tíz évvel ezelőttig, amikor egyetlenegy dinár sem érkezett a köztársasági költségvetésből Magyarkanizsa községbe, de ugyanez elmondható volt Zentáról vagy Kishegyesről, vagy más önkormányzatokról is. Most dr. Aleksandar Martinović miniszter nyitottságának köszönhetően ezek az önkormányzatok is sikeresen pályáztak a minisztérium pályázati kiírásain. Valamikor februárban tárgyaltunk arról, hogy a mi önkormányzataink is járjanak sikerrel, lévén, hogy az itt élő polgárok is adófizető polgárok, s ezt meg is érdemlik. Három héttel ezelőtt voltunk Zentán, ahol két sikeres projektumot adtunk át, ma itt Magyarkanizsán szintén kettőt és hamarosan megyünk Kishegyesre is. Sokan mondják, hogy ez a nép pénze és nem kell dicsekedni. Nem dicsekszünk, de fontos azt kiemelni és elmondani, hogy 174 önkormányzata van Szerbiának. 30 nyert mindösszesen ezen a pályázati kiíráson, és Magyarkanizsa, Zenta és Kishegyes ezek közé tartozik, úgyhogy azt gondolom, hogy ilyen szempontból ez elismerést érdemel.

Milyen projektek vannak, amelyeket majd szeretnének az elkövetkező időszakban lobbizni? - kérdeztük Pásztor Bálinttól.

- Ez mindig úgy működik, hogy az önkormányzatok fogalmazzák meg a fejlesztési elképzeléseiket. Ez így zajlott az idei év elején is, tehát a polgármesterek, az önkormányzati vezetők határozták meg azokat a projektumokat, amelyeknek a megvalósulásáért mi Belgrádban lobbiztunk. Most itt elhangzott a magyarkanizsai városháza tetőszerkezetének a felújítása, amennyiben az önkormányzat azt gondolja, akkor jövőre ebbe az irányba fogunk lobbizni, hogyha az önkormányzat másképp gondolja, akkor meg valamilyen más projektum érdekében fogunk közbenjárni - ígérte Pásztor Bálint.

NÉMETH ERNŐ

2025. december 1.

10,00 - Szabadka - Találkozó Latorcai Csabával Magyarország közigazgatási és területfejlesztési miniszterhelyettesével

17,00 - Óbecse - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2025. december 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2025. december 3.

12,00 - Felsőhegy - Sajtótájékoztató a kétnyelvű - magyar-szerb útirányjelző táblák kihelyezésével kapcsolatban

2025. december 4.

13,00 - Szabadka - Találkozó Zsigmond Barna Pál EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

15,30 - Szabadka - A Városháza történetének bemutatása és jövőbeni fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Szabadka - A Városi Könyvtár megvalósult fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma

2025. december 5.

16,00 - Bácsfeketehegy - Sárközi István emlékest

2025. december 8.

10,00 - Topolya - Találkozó Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

10,40 - Topolya - Az A24 Assistance Kft. új logisztikai központjának átadása Magyar Leventével

11,40 - Krivaja - A Brindza Pincészet fejlesztéseinek átadása Magyar Leventével

13,00 - Szabadka - Sajtótájékoztató Magyar Leventével, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának miniszterhelyettesével

13,30 - Szabadka - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján 

2025. december 9.

17, 00 - Zombor - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 10.

18,00 - Szabadka - A VMSZ szabadkai Bajnáti-Harcosok Sorakozója helyi szervezete, gyermekműsor és karácsonyi csomagosztás

2025. december 11.

11,25 - Újvidék - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,30 - Újvidék - A Magyar Szó sajtó- és nyomdamúzeumának átadása Nacsa Lőrinccel

12,00 - Újvidék - A Magyar Szó 81. születésnapjának megünneplése

2025. december 12.

13,30 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, a Fidesz alelnökével, kormánybiztossal, országgyűlési képviselővel, a Magyar Birkózó Szövetség elnökével

16,30 - Gunaras - A topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított fiókintézményének átadása

17,10 - Gunaras - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. december 16.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,30 - Zenta - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 20. születésnapjának megünneplése

2025. december 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2025. december 19.

09,00 - Szabadka - Interjú felvétele a Hír FM Magyar Hangok c. műsorába (adásban szombaton 8 órakor)

2025. december 20.

11,00 - Szeged - Részvétel a Digitális Polgári Körök 2025-ös év legnagyobb rendezvényén

2025. december 22.

11,00 - Szaján - A Rákóczi Szövetség és az MNT ünnepélyes gyermekajándék átadója

14,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik az ünnepi számban, december 24-én)

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2025. december 23.

08,15 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

12,50 - Belgrád - Szavazás (A Rendes Őszi Ülésszak IV. ülése)

2025. december 29.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

12,00 - Szabadka - Interjú az MTI-nek

17,00 - Topolya - A VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2025. december 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

2026. január 10.

13,00 - Budapest - A Fidesz kongresszusa

2026. január 13.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele (adásban január 18-án)

2026. január 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (VI. rendkívüli ülés)

14,00 - Belgrád - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

2026. január 16.

17,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Vajdasági Magyar Közösség II. Terület- és Gazdaságfejlesztési stratégia tervezetének közvitáján

2026. január 19.

13,00 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2026. január 20.

18,00 - Nosza - Részvétel Jánosi Elvira, egykori ultramaraton-futó életútját bemutató beszélgetésen

2026. január 21.

10,00 - Szabadka - Találkozó  a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium vezetésével

12,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnöki megbízottjával

18,00 - Szabadka - Mága Zoltán koncertje a Zsinagógában

2026. január 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

18,00 - Topolya - A Magyar menyegző c. film vetítése

2026. január 23.

11,00 - Dunaszerdahely (Szlovákia) - Részvétel a „Velünk élő kollektív bűnösség” című, a Beneš-dekrétumok alkalmazásáról szóló konferencián

16,00 - Zenta - A Magyar Kultúra Napjának délvidéki központi ünnepsége

2026. január 24.

19,00 - Torda - XXIV. Tordai Művelődési Napok nyitó rendezvénye

2026. február 2.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. február 4.

16,00 - Nagybecskerek - Egyeztetés msgr. Mirko Štefković római katolikus megyéspüspökkel

17,00 - Nagybecskerek - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. február 6.

16,30 - Törökkanizsa - A Dositelj Obradović Gimnázium  és Szakiskola felújítási munkálatainak megtekintése

17,15 - Oroszlámos - Családlátogatás, a Prosperitati házpályázók projektjének megtekintése

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 19. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 10.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

09,00 - Szabadka - Interjú a Bosznia-hercegovinai Glas Srpske napilapnak

2026. február 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

14,00 - Zombor - A Szent István Király-templom felújított orgonájának ünnepélyes átadása

17,00 - Palics - A Prosperitati Alapítvány Vajdasági Mentorprogramja ötödik évadának záró- és díjkiosztó gálája

2026. február 12.

11,30 - Szabadka - Találkozó Edward Fergusonnal, az Egyesült Királyság belgrádi nagykövetével

2026. február 13.

17,30 - Budapest - Mozdulatban a nemzet - Előadás megtartása a Határtalanul a Magyar Fiatalokért Egyesület rendezvényén

2026. február 14.

11,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2026. február 19.

11,30 - Szabadka - Találkozó Radetzky Jenő, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökével és vállalkozói delegációval

16,00 - Újvidék - A Várady kiválósági-, valamint orvostan-, fogorvos és közgazdász hallgatók ösztöndíjszerződéseinek ünnepélyes aláírása

2026. február 20.

11,00 - Szabadka - Találkozó Klemm Józseffel és Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

14,00 - Szabadka - Találkozó Csáky Csongorral, a Rákóczi Szövetség elnökével

17,00 - Zenta - A Híd Kulturális Alapítvány felújított székházának ünnepélyes átadója

19,00 - Kúla - A VMSZ helyi szervezete megalakulásának 30. évfordulójára szervezett ünnepség

2026. február 21.

18,00 - Óbecse - Az Ember maradj - az Ákos-sztori c. film vetítése

2026. február 23.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2026. február 24.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) kertészmérnöki képzése 30 éves zentai fennállásának ünnepsége

2026. február 25.

11,00 - Szabadka -  Találkozó a Csantavéri Önkéntes Tűzoltó Testület képviselőivel

11,30 - Szabadka - M1 Kárpát-medence műsorának interjú felvétele 

12,00 - Szabadka - Találkozó Goran Karadžićtyal, a Vajdasági Rádió és Televízió vezérigazgatójával

2026. február 26.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar vezetésével

11,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ regionális vezetőivel

11,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Vajdasági TV Politbiro c. politikai műsorában – felvétel (szerb nyelven, adásban holnap, 2026. február 27-én, 17,20 órakor) 

2026. február 27.

18,00 - Magyarkanizsa - Részvétel a Folyami Polgárnaszád rendezvényén és a Kormorán zenekar koncertje

2026. március 2.

06,40 - Szabadka - Interjú a Kossuth Rádiónak (élő)