Megújul a gazdaságfejlesztési program

Rangos kitüntetést vehetett át Budapesten a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke

A Magyar Nemzeti Bank az idén dr. Pásztor Bálintnak, a Vajdasági Magyar Szövetség elnökének adományozta a Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjat. A hírről a politikus Facebook-oldalán is beszámolt. A díj a nemzeti összetartozást erősítő, országhatáron átívelő pénzügyi-gazdasági célú tudományos ismeretterjesztésben, valamint korábban nem alkalmazott, innovatív gazdasági kutatások és szakmai együttműködések megvalósításában kimagasló teljesítményért ítélhető oda – magyarázta.

– Beszédemben megköszöntem Matolcsy Györgynek, amit országgyűlési képviselőként, gazdasági miniszterként, majd a jegybank elnökeként a teljes magyar nemzet gazdasági és szellemi felemelkedéséért tett az elmúlt évtizedek során – értékelte bejegyzésében dr. Pásztor Bálint, hozzátéve; Orbán Viktor miniszterelnök úr támogatása nélkül, Szijjártó Péter miniszter és Magyar Levente miniszterhelyettes operatív segítsége nélkül nem kelt volna életre a VMSZ Gazdaságfejlesztési Terve, aminek köszönhetően kilenc év alatt Délvidéken immár mintegy 92 milliárd forintnyi fejlesztés valósult meg, több mint 16 ezer sikeres pályázó esetében. Mindez Pásztor István víziója volt, de a programnak az elmúlt egy évben sikerült újabb lendületet adni – írta bejegyzésében a pártelnök, és hozzátette, Radetzky Jenőnek, a Fejér Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara elnökének tartozik köszönettel a felterjesztéséért.

– A 2021-ben állami díjként újraalapított Wekerle Sándor Kárpát-medencei Gazdasági Nagydíjat eddig Matolcsy Györgytől Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Csák János kulturális miniszter, Lezsák Sándor, az Országgyűlés alelnöke, ma pedig prof. dr. Cséfalvay Zoltán, az MCC Technológiai Jövők Műhelyének vezetője vehette át. A Wekerle Junior Díját az idén Menyhért Kristóf kapta – részletezte dr. Pásztor Bálint.

A Wekerle Sándor Kárpát-medencei Innovációs Különdíjat először tavaly januárban ítélték oda: akkor Potápi Árpád János néhai államtitkárnak. Megtisztelő, hogy a díj újraalapítása óta az első határon túli Wekerle-díjas lehetek, jegyezte meg. Bejegyzése lezárásaként közölte, Wekerle Sándor (1848–1921) mindannyiunk számára példakép.

– Jogászként lett pénzügyminiszter, majd Magyarország első polgári származású miniszterelnöke és abban is az első, hogy háromszor alakíthatott kormányt. Magyarország fiskális és monetáris politikáját, szociális ellátórendszerét új alapokra helyezte, Európa-szerte elismert közgazdász volt – fejtette ki.

TÍZ ÉV UTÁN FRISSÍTÉS

Dr. Pásztor Bálint tegnap reggel vendége volt a Szabadkai Magyar Rádió műsorának, ebben szintén szó esett gazdaságfejlesztésről és egyéb aktuális kérdésekről. Hamarosan elkezdik a gazdaságfejlesztési terv ráncfelvarrását, rámutatva, az idén tíz éve, hogy a Prosperitati Alapítvány kiírta az első gazdaságfejlesztési pályázatokat, ezért van szükség a stratégia újabb változatára, a régi aktualizálására. Ez nem lehet fércmunka, vagyis több hónapig is eltarthat. A héten kezdik az egyeztetést – számolt be.

– Egyetemi tanárokkal, gyakorlati és elméleti szakemberekkel kidolgozzuk a következő ilyen gazdaságfejlesztési tervet, amely az új kihívásokra adna választ, és nagyon komoly terveink vannak a tekintetben is, hogy azokat, akik elmentek Vajdaságból, megszólítsuk és haza hívjuk, és valamilyen lehetőséget biztosítsunk számukra a hazatéréshez. Természetesen azok, akik itthon vannak, továbbra is a prioritások prioritásának számítanak – mutatott rá.

NEM TÉRNEK VISSZA A KILENCVENES ÉVEK

Kitért arra, hogy az idén több, a VMSZ által kezdeményezett infrastrukturális beruházás is megvalósulhat a Szerb Haladó Párttal kötött koalíciós szerződés értelmében. Az egyik ilyen Szabadkán, a Majsai úti körforgalom megépítése, melyet kizárólag a VMSZ szorgalmazott. Azzal kapcsolatban, hogy Miloš Vučević miniszterelnök bejelentette, tavasszal kormányátalakítás várható, dr. Pásztor Bálint közölte, ez elsősorban azokat érinti, akik miniszteri tisztséget töltenek be, a VMSZ államtitkári pozíciói nem kerülhetnek veszélybe. Annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok szankciókat vezetett be a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen, azt mondta, fontosnak tartja, hogy az állami szervek azonnal reagáltak, keresik a megoldást, és folyamatban van az egyeztetés az amerikaiakkal és az oroszokkal.

– Mindenkit szeretnék megnyugtatni, habár nem gondolom, hogy különösebb pánik tört volna ki, hogy ez sem az üzemanyagárra vonatkozóan, sem más módon nem fogja a mi hétköznapi életünket befolyásolni, nem térnek vissza a kilencvenes évek, nem műanyagflakonból fogunk tankolni.

V-ÁR

2026. április 1.

09,00 - Szabadka - Találkozó Soltész Miklóssal, Magyarország Miniszterelnöksége egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkárával

10,00 - Szabadka - Egyeztetés msgr. Fazekas Ferenc szabadkai megyéspüspökkel

10,35 - Szabadka - Családlátogatás Soltész Miklós államtitkárral

11,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Blaha Lujza Cukrászdában

17,00 - Bácskertes - A József Attila Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

18,00 - Zombor - A VMSZ regionális lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. április 2.

10,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

17,00 - Ludas - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​