Megtépázott hatáskörök

A tartomány autonómiájával, gazdasági helyzetével kapcsolatos kérdések véleményezésére kértünk fel vajdasági politikusokat

A Tartományi Képviselőház 2004. február 27-én fogadta el a Vajdaság zászlajával kapcsolatos határozatot. Azóta hét év telt el, s ezt a hétéves évfordulót ünnepli most a Vajdasági Szociáldemokrata Liga, nagy eredménynek tartva a vajdasági jelképekről szóló döntések elfogadását. Hogy a vajdasági hatáskörök átvételének területén is csupán jelképes változásokról beszélhetünk-e, vagy a tartomány autonómiája tekintetében valóban jelentős folyamat beindulásáról, arról Maja Sedlarevićet, a VSZL Végrehajtó Bizottságának alelnökét, a tartományi parlament alelnökét, Pásztor Bálintot, a Vajdasági Magyar Szövetség köztársasági képviselőjét és Dušan Elezovićot, a Demokrata Párt tartományi képviselőházi frakcióvezetőjét kérdeztük.

ANYAGI HÁTTÉR NÉLKÜL

– Nem lehetünk teljesen elégedettek azzal, hogy az egyedüli alkotmányos forrása a vajdasági autonómiának éppen a szimbólumokkal kapcsolatos kitétel. A vajdasági zászlóról szóló határozat 2004-ben történt elfogadása, mégis, egy jelképes kezdete a vajdasági autonómia elfogadtatásáról szóló folyamatoknak. Ami a hatáskörök átvételét illeti, a gond az, hogy átruházott hatáskörökről van szó, azaz olyan adminisztratív teendőkről, melyet a köztársasági apparátus a vajdaságinak átengedett. Még ennél is nagyobb problémát jelent, hogy az átvett hatásköröket sem kísérte megfelelő anyagi háttér, azaz nem áll elegendő pénz a tartomány rendelkezésére ahhoz, hogy gond nélkül végezhesse azt, amit ráruháztak – nyilatkozta lapunknak Maja Sedlarević.

DEMAGÓG KONTEXTUSBAN

Szerbiában még mindig hatalmas az ellenállás a decentralizációval kapcsolatban – vélekedik Pásztor Bálint. A képviselő szerint ma is ugyanazok a vádak hangzanak el a tartomány státusával kapcsolatban, mint tíz vagy tizen-egynéhány évvel ezelőtt.

– Kevés olyan párt van, amelyik nem napi politikai szinten, demagóg módon foglalkozik Vajdaság helyzetével. Ennek a jele az is, hogy azzal foglalkozunk, hány éves a vajdasági lobogó, vagy, hogy vannak-e olyan regionalizációs elképzelések, melyek szerint Pancsova és Versec nem tartoznának Vajdasághoz. Nyilvánvaló, hogy ezek nem komoly, s főleg nem a kormány által támogatott elképzelések. Vajdaság határai, az alkotmány értelmében, kizárólag népszavazás útján módosíthatók. Az elmúlt hét év pozitív hozadéka, hogy a statútum és a hatáskörökről szóló törvény elfogadásra került, s ezek úgy jöttek létre, hogy kihasználták az alkotmány által szavatolt lehetőségek maximumát. Más kérdés, hogy milyen a gyakorlati alkalmazása ezeknek a jogszabályoknak – fogalmazott Pásztor.

A brüsszeli iroda megnyitásának elodázása is egy bizonyítéka annak, hogy hatalmas akadályokba ütközik a vajdasági hatáskörök átruházása – tette hozzá a VMSZ képviselője. Míg egyes közép-szerbiai városoknak máris lehet ilyen irodájuk, a vajdaságinak a megnyitása már problémákba ütközik – tette hozzá.

A DEMOKRATÁK ELÉGEDETTEK

A Demokrata Pártnál már elégedettebb hangvétellel beszélnek a hatáskörök átvételéről. Dušan Elezović, a DP tartományi frakcióvezetője lapunknak elmondta, hogy ez a folyamat is, mint mindegyik más, lehetne gyorsabb, de elégedettek lehetünk mindazzal, amit az elmúlt egy év folyamán sikerült elvégezni.

– A tartományi hatáskörök átruházása voltaképpen a vége felé tart, s az év végére minden bizonnyal be is fejeződhet. Ez, persze, nem jelenti azt, hogy nincsenek kisebb-nagyobb fennakadások. Jogosak a vajdasági pártok azon meglátásai, melyek a finanszírozás problémájára utalnak. Ezek azonban, véleményem szerint, nem megoldhatatlan problémák. Ha valaki gyorsan dolgozik, az hibázik is. A tartományi hatáskörök átvételével párhuzamosan el kell készülnie az azoknak megfelelő anyagi hátteret biztosító költségvetési tervezetnek is, s ekképpen, az átruházással párhuzamosan, meg tudjuk majd oldani a finanszírozási gondokat is – mondta el Elezović.

A TARTOMÁNY VAGYONÁRÓL

Az elmúlt hónapokban, a közzétett statisztikai adatok révén is világossá vált, hogy annak az évtizedes „hiedelemnek”, mely szerint Vajdaság Szerbia legfejlettebb régiója, ma már semmilyen alapja sincs. A VMSZ és a liga politikusa egyetértett abban, hogy a tartomány szociális-gazdasági képe nagyban függ az autonómia fokától.

– A tartomány vagyonáról és bevételéről szóló törvény elfogadása pontot tehetne a finanszírozási gondok végére. Nemcsak a tartományi igazgatás és a helyi önkormányzatok pénzelését oldaná meg, hanem önállóbb gazdaságpolitika folytatása révén lehetőséget adna a gazdasági helyzet javítására is – vélekedik Sedlarević.

Az európai uniós tagjelöltstátus megszerzéséhez elengedhetetlen a közvagyonról és bevételekről szóló jogszabályok meghozatala, s mivel az unió október 12-én hozza nyilvánosságra szerbiai jelentését, Pásztor szerint abban lehet reménykedni, hogy még e dátum előtt megszületnek az említett törvények.

A politikusok egybehangzóan meggondolatlannak és károsnak nevezték a Vajdaság elszakadásával kapcsolatos utóbbi időben napvilágot látott újabb kijelentéseket, mert, mint mondták, csupán rontják az autonómia ügyét, s ürüggyel szolgálnak a jobboldali pártoknak arra, hogy szélsőséges törekvésnek tüntessék fel azt a közvélemény előtt.

VIRÁG ÁRPÁD

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​