Megoldott és megoldandó kérdések

Pásztor Bálint: Az elmúlt száz napban magyar szempontból is számos értékelhető, pozitív dolog történt

A Vajdaság pénzeléséről szóló törvény egyike az örökzöld témáknak a tartomány vonatkozásában. A jogszabályt még 2008. december 31-ig meg kellett volna hozni, ez azonban nem történt meg. A Vajdasági Magyar Szövetség egyik kikötése a Szerb Haladó Párttal idén aláírt koalíciós szerződésben az, hogy a jogszabály 2014. végéig elfogadásra kerüljön, azzal a céllal, hogy a jövő évi köztársasági büdzsé és a tartományi költségvetés az új törvény alapján kerülhessen kidolgozásra. Pásztor Bálint, a VMSZ köztársasági parlamenti frakcióvezetője a napokban erre emlékeztette a kormányt, illetve az új pénzügyminisztert. Lapunknak nyilatkozva Pásztor a kormány, valamint a VMSZ száz napos munkáját is értékelte.

ARÁNYOSSÁGOT A PÉNZÜGYEKBEN

A Szerbiai Képviselőház a hét elején választotta meg pénzügyminiszternek Dušan Vujovićot, aki eddig a gazdasági tárca élén állt. A parlamenti vita során Pásztor Bálint, a VMSZ frakcióvezetője a pártnak az új pénzügyminiszter irányában megfogalmazott elvárásait ismertette. Az előző mandátumokban a mindenkori pénzügyminiszter állt annak a munkacsoportnak az élén, amely a Vajdaság pénzeléséről szóló törvényt volt hivatott kidolgozni, magyarázta Pásztor, mondván: annak ellenére, hogy 2008. december 31-én lejárt a határidő a jogszabály elfogadására, ez továbbra sem történt meg. A munkacsoport utoljára tavaly év végén ült össze. Pásztor most arra kérte az új pénzügyminisztert, hogy gyorsítsa fel ezt a folyamatot.

A járulékokról szóló törvény módosításának kidolgozása is a Pénzügyminisztérium hatáskörébe tartozik és a VMSZ azt szeretné, ha a törvény kedvezően módosulna a mezőgazdasági termelők vonatkozásában.

– A lényeg az arányosság megteremtése lenne, mivel jelenleg ez az elv nem érvényesül. Pillanatnyilag a fél hektáron gazdálkodó termelőknek ugyanakkora társadalombiztosítási járulékot kell fizetniük, mint azoknak, akik több száz hektáron gazdálkodnak. Ez éves szinten nagyjából 90 ezer dinár. A felvázolt aránytalanság nem normális. Ezért kellene a szóban forgó jogszabálynak úgy módosulnia, hogy a társadalombiztosítási járulék meghatározásánál egy adott gazda által megművelt földterület nagyságát és az abból származó jövedelmét is figyelembe vennék. Ez ügyben a VMSZ államtitkára a mezőgazdasági minisztériumban, Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium és a Pénzügyminisztérium államtitkárával is tárgyalásokat kezdeményezett. Új pénzügyminiszterként Vujovićnak kellene ennek a folyamatnak az élére állnia – taglalta a VMSZ frakcióvezetője.

A szóban forgó parlamenti ülésen Pásztor elégedettségének adott hangot, hogy az adóeljárási törvény szigorúbbá vált és komoly büntetések kerültek bevezetésre késedelem esetén, ugyanakkor lapunknak nyilatkozva rámutatott: jó lenne, ha az állam mindenkitől elkezdené beszedni az adót. Fel kellene hagyni azzal a gyakorlattal, hogy a kisembereket néhány napos késedelem, vagy néhány ezer dináros tartozás miatt mindenféle kellemetlenségeknek teszik ki, a több százezer, vagy több millió euró adóval tartozók ügyében viszont semmi nem történik, nyomatékosította Pásztor.

TELJESÜL A KOALÍCIÓS SZERZŐDÉS

A kormány száz napos munkájának apropóján a VMSZ frakcióvezetője a pártnak a szóban forgó időszakban jellemző tevékenységét, valamint a magyarság szempontjából fontosabb mozzanatokat foglalta össze. Lényegesnek tartja, hogy a jelenlegi összetételű parlament elsők között a nemzeti tanácsokról szóló törvény módosítását fogadta el. Így már az is biztos, hogy a nemzeti tanácsi választásokat augusztus 20-án írják ki és október 26-án tartják meg, fűzte hozzá Pásztor, mondván: a módosítás a korábbiakhoz képest sokkal pontosabban szabályoz bizonyos kérdéseket a választás lebonyolításával kapcsolatban.

A Vajdasági Statútum elfogadása szintén fontos pillanat volt, értékelte Pásztor, mondván, hogy ez a kérdés is része volt a VMSZ és az SZHP közötti koalíciós megállapodásnak.

– Harmadikként említeném, hogy a médiatörvényeket még azok parlamenti eljárásba való kerülését megelőzően sikerült úgy módosítanunk, hogy a jogszabályok továbbra is biztosítsák a nemzeti tanácsok alapító jogait, valamint a Magyar Szó és a Hét Nap stabil pénzelését a jövőre vonatkozólag is. Az elektronikus, kisebbségi nyelven is tájékoztató médiumok privatizációjának tekintetében pedig komoly garanciákat sikerült beépíttetnünk a törvénybe. Következő lépésünk az lesz, hogy az érintett rádiók és televíziók vezetőivel, illetve alkalmazottaival konzultálva felkutatjuk azokat a megoldásokat, amelyek a legkedvezőbbek lesznek a magánosítás vonatkozásában. A mezőgazdaság témájához kapcsolódóan azt már sikerült elérnünk, hogy a mezőgazdasággal foglalkozó családokban ne minden családtagnak, hanem csak egy személynek kelljen fizetnie a társadalombiztosítási járulékot. A témánál maradva, érdemes megemlíteni, hogy a kapcsolható mezőgazdasági eszközök bejegyzésének problémája is megoldódhat hamarosan. A belügyminiszter a napokban ígéretet tett arra, hogy a Belügyminisztérium augusztus végéig módosítja a szabályzatot, amelynek mentén olyan kapcsolható eszközök bejegyzését várják el a gazdáktól, amelyeket lehetetlen bejegyeztetni – foglalta össze Pásztor.

Ami a közeljövővel kapcsolatos terveket illeti, a VMSZ frakcióvezetője a felsőoktatási törvény módosítási javaslatát említette, amelynek parlamenti elfogadása augusztus végén, szeptember elején várható. A magyarság szempontjából talán az a legfontosabb, hogy a javaslat leegyszerűsíti, felgyorsítja és működőképessé teszi a külföldön szerzett diplomák honosítását, helyezte kilátásba Pásztor.

– Ebben a száz napban kiderült, hogy normális a kommunikáció a kormányon belül, illetve a kormánykoalíciót alkotó pártok között. Ez újszerű tapasztalat a korábbi évekhez és mandátumokhoz képest. Ennek a teljesen normális és konstruktív kommunikációnak az az eredménye, hogy az elmúlt száz napban magyar szempontból is számos értékelhető, pozitív dolog történt – fejtette ki a VMSZ frakcióvezetője.

PESEVSZKI EVELYN

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 7.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​

 

2026. július 9.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

15,00 - Szabadka - Interjú a subotica.com-nak

 

2026. július 14.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 19.

10,30 - Fiume - Kárpát-medencei nemzetpolitikai konferencia​

 

2026. július 24.

09,00 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

13,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor által tartott munkaebéden​

 

 

2026. július 26.

19,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából​

 

2026. július 27.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (IX. rendkívüli ülés)

11,00 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2026. július 28.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​

 

2026. július 29.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

19,55 - Belgrád - Parlament - szavazás (IX. rendkívüli ülés)

 

 

2026. július 30.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​​

 

2026. július 31.

13,15 - Szabadka - Interjú a NIN hetilapnak
 

2026. augusztus 3.

12,00 - Szabadka - Egyeztetés Harangozó Lászlóval, a Szerbiai Református Keresztyén Egyház püspökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 15.

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

 

2026. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából​

 

2026. augusztus 24.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (X. rendkívüli ülés)

 

2026. augusztus 25.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​

 

2026. augusztus 26.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

11,00 - Belgrád - Találkozó Peter Truswellel, Ausztrália belgrádi nagykövetével

 

2026. augusztus 28.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2026. augusztus 30.

08,00 - Szabadka - Részvétel az 9. Szabadkai Félmaratonon
 

2026. augusztus 31.

10,00 - Bajsa - A vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége​

 

2026. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

2026. szeptember 4.

12:30 – Ada – Részvétel a T1 Ada fennállásának 40. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 7.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 8.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​​​

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja​

 

2026. szeptember 9.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

 

2026. szeptember 10.

16:00 – Nagybecskerek – Részvétel a Szathmáry Karolina Kollégium fennállásának 30. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen.

 

2026. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

 

2026. szeptember 12.

14,00 - Palics - Részvétel a 36. Palicsi Szüreti Napokon
 

2026. szeptember 13.

18,00 - Oromhegyes - Részvétel a falunapi programokon
 

2026. szeptember 15.

10,00 - Belgrád - A VMSZ választási listájának átadása

18,00 - Zenta - A VMSZ koordinátorainak, aktivistáinak és jelöltjeinek találkozója

 

2026. szeptember 16.

15,45 - Majdány - A falugondnoki hálózat által segített Szekeres házaspár meglátogatása
16,10 - Majdány - Utcafórum a Művelődési Otthonnál
16,30 - Rábé - Utcafórum
17,05 - Oroszlámos - Márta Zoltán mezőgazdasági termelő gazdaságának megtekintése
17,35 - Törökkanizsa - Családlátogatás a Bálint–Surinya családnál, a Pásztor István Alapítvány támogatottjainál
18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Tiszagyöngye Művelődési Egyesületben

2026. szeptember 17.

15,20 - Horgos - Találkozó Verebélyi Árpád plébánossal

15,40 - Horgos - Utcafórum

16,00 - Horgos - Beszélgetés a Kárász Karolina Általános Iskola fejlesztéseiről az iskola épülete előtt

16,40 - Martonos - Beszélgetés a Szivárvány óvoda fejlesztéseiről az óvoda épülete előtt

16,55 - Martonos - Utcafórum a piactéren

17,40 - Magyarkanizsa - A többfunkciós X-sportpálya megtekintése

18,00 - Magyarkanizsa - A VMSZ lakossági fóruma a Texasban

2026. szeptember 18.

17,00 - Királyhalom - Fodor Ervin, mezőgazdasági termelő meglátogatása
17,25 - Királyhalom - Teleki Lóránt, mezőgazdasági termelő meglátogatása

18,00 - Hajdújárás - Az 58. hajdújárási szüreti napok megnyitása

2026. szeptember 19.

12,00 - Szabadka - 12. Családi Nap a VMSZ szabadkai makkhetesi helyi szervezete rendezésében

15,00 - Szabadka - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése​​

 

2026. szeptember 20.

17,00 - Mohol - XII. Parasztolimpia

2026. szeptember 21.

15,15 - Tornyos - Park Plants faiskola meglátogatása

15,40 - Tornyos - Utcafórum a templomnál

16,15 - Felsőhegy - A falugondnoki hálózat által segített Kolity házaspár meglátogatása

16,40 - Felsőhegy - Utcafórum a művelődési ház előtt

17,05 - Zenta - A Tiszavirág Kajak- és Rekreációs Klub fejlesztéseinek megtekintése

17,35 - Zenta - Beszélgetés a Zentai Közkórház fejlesztéseiről

18,00 - Zenta - A VMSZ lakossági fóruma

2026. szeptember 22.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

16,20 - Bezdán - A vízhálózat fejlesztéseinek megtekintése a Vodovodnál

16,45 - Bezdán - A Bezdáni Önkéntes Tűzoltó Testület járműveinek és otthonának megtekintése

17,00 - Bezdán - 5 órai tea Pásztor Bálinttal a Tűzoltóotthonban

17,35 - Zombor - A S.O.O.S. sürgősségi ellátási projekt bemutatása a Dr. Đorđe Lazić Egészségház előtt

18,00 - Zombor - A VMSZ lakossági fóruma a Magyar Polgári Kaszinóban

2026. szeptember 23.

13,30 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

15,40 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

16,45 - Bajmok - A Bajmoki Önkéntes Tűzoltó-egyesület fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Bajmok - Utcafórum a tűzoltóotthon előtt

17,20 - Bajmok - Hegedűs József állatorvos Vetservis rendelőjének meglátogatása

18,00 - Szabadka - A VMSZ lakossági fóruma a Népkörben