Megnyílt a XVI. Vajdasági Szabadegyetem: Potápi példaértékűnek nevezte a vajdasági magyar közösség tettrekészségét

Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár és Pásztor Bálint parlamenti képviselő nyitotta meg a XVI. Vajdasági Szabadegyetemet a kishegyesi Kátai tanyán. Potápi példaértékűnek nevezte a vajdasági magyar közösség tettrekészségét. Kiemelte, hogy az utóbbi években a Magyar Kormány a vajdasági politikai vezetéssel közösen indított kezdeményezései között vannak azok a gazdaságfejlesztési programok, amelyek révén a vajdasági magyarok páratlan lehetőséget kaptak vállalkozásaik fejlesztésére, a térség felvirágoztatására.

Potápi emlékeztetett rá, hogy a nemzetpolitikai táboroknak sora a vajdasági Kishegyesen kezdődik de ezen a napon kezdődik a Martfeszt is, a felvidéki Martoson, ahol szintén jelen lesz a megnyitón majd. Július 5-től a kárpátaljai Felsőszinevéren, július 16-tól a felvidéki Gombaszögön várják a magyar fiatalokat határon innen és túlról, majd a fesztiválok sorát a július 24-én kezdődő Tusnáfrüdői szabadegyetem zárja, melyen Orbán Viktor miniszterelnök is beszédet fog mondani.

Az ilyen jellegű rendezvények azért jelentősek, mert olyan fiatalok és nem fiatalok találkozhatnak, akiket érdekel a nemzetpolitika, a közélet és mindaz, ami ezzel összefügg, mondta az államtitkár. Az államtitkárság 2018-at a Külhoni magyar családok évének hirdette. Ezzel lényegében az anyaországi Családok évéhez kapcsolódnak. Bizonyos szinten összegzése is ez az eddigi tematikus éveknek, hiszen a családokon keresztül minden réteghez el lehet jutni. Potápi emlékeztetett rá, 500 millió forint keretösszeggel pályázatot hirdettek. Az előző évekhez hasonlóan a vállalkozókat célozzák meg. Most azonban olyan vállalkozókat támogatnak, akik vállalják, hogy családbaráttá teszik vállalkozásukat, illetve máris családbarát szolgáltatásokat nyújtanak. Eddig több száz pályázat érkezett be, melyek feldolgozása és értékelése jelenleg még tart. Ehhez kapcsolódik, hogy július 29. és augusztus 4. között 50 külhoni magyar nagycsaládnak biztosítanak lehetőséget a magyarországi Kolompos-táborban való részvételre. Az ősz folyamán pedig az államtitkárság kezdőcsomagot biztosít majd azoknak a külhoni magyar családoknak, akik igényelték a 2018. január 1-e óta már a határon túl élőknek is elérhető anyasági támogatást.

A Kőrösi Csoma Sándor Program és Petőfi Sándor Program 2017/2018-as szakaszáról is szólt. Elmondta, hogy mindkét program megemelt létszámmal folytatódik. A két program jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy a magyar nemzet közösségei távol Magyarországtól is meg tudják őrizni identitásukat, kultúrájuk és hagyományaik ápolása területén is eredményeket tudtak elérni. Elmondta, hogy a programot új helyszínekre is kiterjesztik: Isztambulba, Kijevbe, Bukarestbe, Ostravába, Banja Lukába és Fiumébe is ösztöndíjast küldenek.

Potápi szerint a nemzetpolitika nem titkolt célja, hogy több gyermek szülessen a magyar családokban a határon túl is, akik aztán felnőve a szülőföldjükön váljanak a magyar nemzet sikeres tagjává. Kulcsfontosságúnak ítélte meg a gazdasági megerősödést, hiszen csak az tudja helyben tartani a vidéki lakosságot, ha vannak munkahelyek. - Egy új kormányzati ciklus kezdetén vagyunk. Sok tervünk van, de az eddigi programok sem állnak le. Folytatódik a Kárpát-medencei gazdaságfejlesztés és a nemzet közjogi egyesítése – fogalmazott Potápi Kishegyesen. A Nemzetpolitikai Államtitkárság az Emberi Erőforrások Minisztériuma által indított családok évével párhuzamosan indította el a külhoni magyar családok évét, amelynek keretében családokat segítő programokat valósítanak meg. Az idei évtől már a külhoni magyar édesanyák számára is elérhető az anyasági támogatás és a babakötvény, azon családok számára pedig, akik ezt igénylik, a Nemzetpolitikai Államtitkárság az ősszel kezdőcsomagot biztosít.

Pásztor Bálint, a VMSZ parlamenti képviselője ara hívta fel a fiatalok figyelmét, hogy ne üljenek fel arra a „hullámvasútra”, melyen azt szajkózzák, hogy minden reménytelen, nincs perspektíva, el kell menni innen. A gondok ellenére vannak lehetőségek és az utóbbi időszak eredményeit kiemelve a gazdasági alapok megerősítése mellett a részarányos foglalkoztatás és az intézményfejlesztés terén elért eredményeket emelte ki. Ez utóbbi esetében hangsúlyozta az MNT szerepét, mely valóban harcol minden iskoláért, minden megnyíló magyar tagozatért.

A szervezők nevében Berkó Szilárd és Csikós Tibor elmondta, hogy mintegy 100 fiatal résztvevője van az idei szabadegyetemnek, a Kárpát-medence egész területéről érkeztek a fiatalok. Idén először a Vajdasági Ifjúsági Fórum, vagy, ahogy a legtöbben ismerik a VÍFÓ egyedül szervezi meg a rendezvényt a kishegyesi Kátai tanyán. Csikós elmondta, ebben az évben a két szervezet operatív együttműködése egy évre stratégiai kapcsolatra redukálódik, vagyis nem szerveznek közösen programokat, de a kooperáció más szinteken továbbra is megmarad. Reményeik szerint ez csak javítani fog a két szervezet jövőbeni együttműködésén. A szabadegyetemre a beköltözés és az ismerkedés már kedden, a hivatalos megnyitó előtt meg is történt, amikor meghallgatták az első előadót is, Tóth Dániel pszichológust. A megnyitót követően Nyíri Zoltán közgazdász, üzleti író, kommunikációs tréner tartott előadást Közösségi csapdák, önismereti és kommunikációs problémák a közösségi hálók használata során a személyiségtípusok türkében címmel, majd délután, Molnár Balázs politológus értekezik, Pályaválasztás és karrier a digitális korban: hogyan (nem) segíti a szakmai céljainkat a virtuális jelenlétünk? címmel. Ezt műhelymunka és csapatjátékok követik. Csütörtökön 9.30-tól Zeitler Ádám közgazdász, oktatási szakértő Merre tart az oktatás, mit hoz a jövő? című előadására kerül sor, 11.30-tól dr. Csernus Imre pszichiáter előadásában majd azt taglalja, hogy miért nem találunk otthon megértő fülekre, 14.30-kor pedig Tari Annamária klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, pszichoanalitikus Online érzelmek és az életünk című előadására kerül sor.

TÓTH PÉTER

2025. július 23.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. július 25.

08,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, nemzetpolitikai kerekasztal, előadás megtartása

12,30 - Tusnádfürdő, Erdély - Részvétel Orbán Viktor miniszterelnök által tartott munkaebéden

2025. július 26.

09,30 - Tusnádfürdő, Erdély - 34. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor, Orbán Viktor miniszterelnök beszéde

2025. július 27.

18,00 - Rendezvény az aracsi pusztatemplom emléknapja alkalmából

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)