Megkérdeztük: Miben nem teljesítette a kormány az ígéreteit?

Pásztor Bálint: Nekünk az az érdekünk, hogy minél több ügyet a tartományban lehessen elintézni

A VMSZ már egy ideje fontolgatja, hogy megvonja a bizalmat a Demokrata Párt által irányított szerbiai kormánytól. A támogatás felmondása téma volt a nyáron is, majd elfelejtődött az augusztus 31-ei szerb szkupstinai ülés tájékán, amikor számos fontos törvényről szavaztak a képviselők, Pásztor Bálint, a VMSZ szerbiai parlamenti képviselője, a kisebbségi frakció vezetője azonban a minap ismét azt nyilatkozta, hogy nem fogják támogatni azt a kormányt, amely nem tartja tiszteletben az ország alkotmányát és megszegi az ígéreteit.

- A VMSZ irányában miben szegte meg a kormány az ígéreteit? – kérdeztük Pásztor Bálintot.

- Van egy koalíciós szerződésünk a Demokrata Párttal, amelynek sok eleme van, és konkrét dátumokkal pontosítottuk, hogy mik a vállalások. Ebben szerepel természetesen a nemzeti tanácsokról szóló törvény meghozatala és a vajdasági magyarság prioritásai, például a körzethatárok módosítása, a vajdasági statútumnak a meghozatala, a részarányos foglalkoztatás kiharcolása és még nagyon sok minden más. Világos a számunkra, hogy azokat a gondokat, amelyek húsz éve, vagy évtizedek óta jelen vannak és sújtják a vajdasági magyarságot, nem lehet egy-két év alatt megoldani, viszont úgy gondoljuk, most annak köszönhetően, hogy mi ezt a kormányt támogatjuk, és hogy a kormánykoalíció fennmaradásához szükséges a mi négy szavazatunk, sok mindent meg tudunk valósítani, abból, amit az elmúlt években nem sikerült. De azt is hozzá kell tenni, nem jó dolog mindig azzal fenyegetőzni, hogy megbuktatjuk a kormányt.

- Ezt most mégis megtették.

- Vannak olyan helyzetek, amikor világosan ki kell mondani azt, hogy nem vagyunk hajlandóak olyan kormányt támogatni, amely a saját ígéreteit megszegi, és az alkotmányt is.

- De miért történik ez a sokat vitatott és kifogásolt sajtótörvény elfogadása után, amit viszont Önök is támogattak szavazataikkal?

- A bizalmi kérdés folyamatosan jelen van, ezt mi legalább négy hónapja mondogatjuk, hogy felül szeretnénk vizsgálni, van-e értelme ezt a kormányt támogatni. Négy hónappal ezelőtt azt tudtuk mondani, hogy semmi sem valósult meg a koalíciós szerződésből, azóta a nemzeti tanácsokról szóló törvény elfogadása egyértelműen azt jelenti, hogy valami megvalósult. Ezzel a törvénnyel kapcsolatban csak egy mondat erejéig azt szeretném elmondani, hogy az a szöveg, ami törvényjavaslatként megérkezett a parlamentbe, az egyáltalán nem sérült a parlamenti vita során, tehát egyetlen szakaszát sem kellett kihúzni, és semmiféle egészségtelen kompromisszumra nem volt szükség a törvény elfogadásának a folyamatában. Viszont, ami igazán aktuálissá teszi a kormány támogatását, az a vajdasági statútumnak a kérdése. Mi azt mondjuk, nem lehet azt állítani, hogy a statútum szerb-szerb ügy, mi úgy gondoljuk, alapérdeke a vajdasági magyarságnak, hogy Vajdaság autonómiája sokkal nagyobb mértékben legyen jelen, mint az elmúlt években. Ezt nagyon egyszerű bebizonyítani: a vajdasági magyarságnak a tartományban sokkal nagyobb befolyása lehet, mint országos szinten, tehát nekünk az az érdekünk, hogy minél több ügyet tartományi szinten lehessen elintézni.

- Eközben az Önök koalíciós partnerét, a Demokrata Pártot aligha érdekli Vajdaság autonómiája, és úgy tűnik, csak a Vajdasági Szociáldemokrata Liga és a VMSZ harcol most a statútum szerbiai megerősítéséért?

- Ez pontosan így van. Az elmúlt hónapok azt bizonyították, hogy nem igazán voltak partnerek ebben a küzdelemben, a Demokrata Párt egyértelműen (persze, nem formálisan) kettészakadt ennek a kérdésnek az ügyében. Mi azt állítjuk, hogy nem a tartományi szervek találták ki azt, hogy új statútumot kell hozni, hanem ez az ország alkotmányos kötelezettsége. Az alkotmány egy konkrét határidőt is megszab ennek a munkának az elvégzésére, ez 2008. december 31-e, és az az ország, amelyik a saját alkotmányát nem tartja tiszteletben, nem tekinthető európai értelemben vett demokratikus országnak, és semmi keresnivalója az Európai Unióban, ugyanis az unió létének egyik alappillére az alkotmányosság elve. Azzal, hogy a szerb kormány nem hajlandó kilenc hónapja kidolgozni a tartomány hatásköreire vonatkozó törvényt, ellehetetleníti azt, hogy a tartományi statútum-javaslatról vita alakulhasson ki a parlamentben, és ezt a helyzetet szeretnénk mi megszüntetni azzal, hogy azt mondjuk: október 15-ig szeretnénk, ha ez a két dokumentum napirendre kerülne. Ekkor lesz egy éve, hogy a tartományi parlament, tiszteletben tartva saját alkotmányos kötelezettségét, a köztársasági parlamentbe utalta jóváhagyásra a tartományi statútumnak a javaslatát, és úgy gondoljuk, egy év elegendő erre a munkára. Hogyha ez nem történik meg az elkövetkező hetekben – tehát október 15-ig, amit mi szimbolikus dátumnak tekintünk – akkor meg fogjuk azt vizsgálni, van-e reális esély, hogy végre a statútum kérdése pozitív megoldást nyervén lekerüljön a napirendről, vagy pedig erre továbbra sem mutatkozik politikai akarat elsősorban a Demokrata Párt részéről. Ha ez az utóbbi történik meg, felül fogjuk vizsgálni, hogy érdemes-e egy ilyen kormányt támogatni.

- Úgy gondolják, hogy a VMSZ négy képviselőjének a szavazata hiányában megbukik a szerb kormány?

- A dolgok jelenlegi állapota szerint a mi négy szavazatunk szükséges ennek a kormánynak a működéséhez, persze a sajtótörvény és más példák is mutatják - mint például a nekünk személy szerint nagyon fájdalmas, tavaly decemberben elfogadott törvény a bíróságok és ügyészségek székhelyéről – , hogy vannak tartalékok a Liberális Demokrata Párt formájában, viszont ők nem szeretnének belépni a kormányba, tehát elképzelhető, hogy ilyen esetben megbukna a kormány, de ez ebben a pillanatban csak feltételezés.

FRIEDRICH ANNA

2025. július 28.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. július 29.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

10,30 - Magyarkanizsa - Találkozó Németh Szilárd országgyűlési képviselővel, a Fidesz alelnökével, a Magyar Birkózók Szövetségének elnökével

2025. július 30.

09,30 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak (megjelenik a hétvégi számban szombaton, augusztus 2-án)

2025. augusztus 16.

16,00 - Szabadka - Találkozó Lázár Jánossal, Magyarország építési és közlekedési miniszterével, országgyűlési képviselővel

17,00 - Szabadka - Ünnepi szentmise a Szent Teréz Székesegyházban

19,30 - Palics - A Vajdasági Magyar Szövetség Szent István-napi központi rendezvénye

2025. augusztus 19.

11,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2025. augusztus 20.

18,00 - Újvidék - A Magyar Nemzeti Tanács ünnepi műsora nemzeti ünnepünk, Szent István király napja alkalmából

2025. augusztus 22.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

2025. augusztus 25.

11,00 - Budapest - A Kallós Zoltán Külhoni Magyarságért Díj ünnepélyes átadása

2025. augusztus 26.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

12,30 - Szabadka - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2025. augusztus 27.

09,15 - Szabadka - Interjú a Politika napilapnak

2025. szeptember 1.

10,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület városnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. szeptember 2.

11,00 - Óbecse - A Magyar Nemzeti Tanács vajdasági magyar elsős diákok tanévnyitó központi ünnepsége Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával 

13,00 - Bajsa - Magyar Nemzeti Tanács, a topolyai Juhász Erzsébet Könyvtár felújított bajsai fiókintézetének ünnepélyes átadója a Nacsa Lőrinccel, Magyarország nemzetpolitikáért felelős államtitkárával

2025. szeptember 3.

13,00 - Szabadka - Találkozó Bunford Zsolttal, Orbán Viktor miniszterelnök nyugat-balkáni különmegbízottjával 

2025. szeptember 7.

10,45 - 24. Kötcsei Találkozó (Magyarország)

2025. szeptember 8.

10,00 - Doroszló - A Szentkút kisboldogasszonyi főbúcsúja

2025. szeptember 9.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)

14,00 - Szabadka - A magyar nemzeti ünnep alkalmából adományozott állami kitüntetések átadási ünnepsége

2025. szeptember 11.

10,30 - Zenta - Zenta Község Képviselő-testületének városnapi ünnepi ülése

2025. szeptember 13.

09,45 - Tóthfalu - Találkozó Kövér Lászlóval, a Magyar Országgyűlés elnökével

10,00 - Tóthfalu - Hálaadó szentmise és ünnepség Utasi Jenő atya pappá szentelésének és újmiséjének 50. évfordulója alkalmából

2025. szeptember 15.

10,00 - Szabadka - Egyeztetés Vicsek Annamáriával, a VMSZ fórumokért felelős alelnökével, EP képviselővel és a VMSZ fórumainak vezetőivel

12,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

17,30 - Magyarittabbé - Beruházások megtekintése

18,00 - Magyarittabé - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 16.

10,00 - Zenta - Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Zentai Konzultációs Központja Tanévnyitó és diplomaosztó ünnepsége

17,30 - Szabadka - Találkozó Balajthy Henriettával, Magyarország Külgazdasági és Külügyminisztériumának politikai igazgatójával

2025. szeptember 17.

11,00 - Szabadka - Találkozó Kiss-Hegyi Anitával, Magyarország Kulturális és Innovációs Minisztériuma kulturális kapcsolatokért felelős államtitkárával és Rusz Milánnal a Magyarországi Szerb Színház igazgatójával

2025. szeptember 18.

18,30 - Bécs - Előadás megtartása az Ausztriai Magyarok Gazdasági Érdekközössége - Kaláka Klub nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

14,00 - Hajdújárás - A Vajdasági Magyar Közösség 2026-2033. időszakra vonatkozó, II. Terület- és Gazdaságfejlesztési Stratégiáját kidolgozó szakértők találkozója

18,00 - Ada - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 24.

09,00 - Szeged - Előadás megtartása a migrációs válság vajdasági tapasztalatairól a Mathias Corvinus Collegium (MCC) Migrációkutató Intézetének nemzetközi konferenciáján

2025. szeptember 25.

09,30 - Palics - Connect & Grow Konferencia

18,30 - Palics - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 26.

18,00 - Óbecse - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2025. szeptember 27.

09,00 - Magyarkanizsa - Előadás megtartása a VMSZ Ifjúsági Fóruma által szervezett Next Gen IF Ifjúsági Vezetőképző programján

2025. szeptember 28.

09,00 - Topolya - Egyeztetés dr. Hankó Balázzsal, Magyarország kultúráért és innovációért felelős miniszterével

10,30 - Topolya - A Magyar-Szerb Kultúrális Évad vajdasági magyar megnyitója

2025. szeptember 29.

18,10 - Szabadka - Vendégszereplés a Pannon TV Közügyek c. műsorában

2025. szeptember 30.

10,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Hét Nap hetilap Hét Nap Plusz Podcast műsorában

15,30 - Belgrád - Találkozó Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdasági és külügyminiszterével

16,00 - Belgrád - Sajtónyilatkozat Szijjártó Péterrel, Magyarország külgazdaság és külügyminiszterével

2025. október 2.

09,30 - Szabadka - Egyeztetés Magyar Leventével, Magyarország külgazdasági és külügyminiszter-helyettesével

10,00 - Szabadka - Vajdasági Gazdaságfejlesztési program szakmai konferenciája

11,30 - Szabadka - Régi mesterségek utcájának ünnepélyes átadója

12,20 - Ludas - A Ludastim Kft. kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13,15 - Palics - Kiemelt jelentőségű mezőgazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása az Andex Kft. számára

2025. október 3.

11,30 - Belgrád - Utazás a Belgrád - Szabadka vasútvonal első járatával

2025. október 4.

11,00 - Lakitelek (Magyarország) - Találkozó Lezsák Sándorral, a Magyar Országgyűlés alelnökével

15,00 - Lakitelek (Magyarország) - Előadás a magyarok helyzetéről Szerbiában, a Kölcsey Házban

2025. október 6.

11,00 - Elemér - Központi megemlékezés az aradi vértanúk kivégzésének évfordulóján (nemzeti gyásznap)

2025. október 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Királyhalom - A felújított Jézus Szentséges Szíve plébániatemplom megáldása és átadása Nacsa Lőrinc, a Nemzetpolitikai Államtitkárság államtitkára jelenlétében

12,00 - Zenta - A Prosperitati Alapítvány Mentorprogram 5. évadának megnyitója

2025. október 8.

10,00 - Zenta - Edu-Expo oktatási kiállítás

2025. október 10.

09,30 - Zsukiménes, Románia - A Romániai Magyar Demokrata Szövetég (RMDSZ) 17. kongresszusa

2025. október 14.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés 

2025. október 15.

19,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagjainak parlamenti fogadása

2025. október 16.

10,00 - Budapest - A Magyar Állandó Értekezlet XXIII. ülése

2025. október 17.

13,00 - Szabadka - Egyeztetés Zsigmond Barna Pállal, EU ügyekkel megbízott miniszterhelyettessel, országgyűlési képviselővel

16,00 - Kishegyes - Az Ady Endre Kísérleti Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

16,25 - Kishegyes - A Petőfi Sándor Közösségi- és Magyar Művelődési Központ fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kishegyes - A VMSZ lakossági fóruma

2025. október 20.

10,30 - Magyarkanizsa - Magyarkanizsa Község Képviselő-testületének községnapi ünnepi ülése

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2025. október 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Hosszúbács (Bačinci) - A Superior Foods Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

13,30 - Martonos - A Telek Paprika Kft. fejlesztéseinek megtekintése Dragan Glamočićtyal, Szerbia mezőgazdasági miniszterével

2025. október 23.

16,00 - Palics - Koszorúzás az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

17,00 - Főhajtás dr. Regényi Gábor és Pásztor István sírjánál Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

17,30 - Szabadka - Egyeztetés Szalay-Bobrovniczky Kristóffal, Magyarország honvédelmi miniszterével

18,00 - Szabadka - A VMSZ központi megemlékezése az 1956-os magyar forradalom kitörésének évfordulója alkalmából

 

2025. október 27.

11,00 - Zsablya - Szentmise a Havas Boldogasszony római katolikus templomban az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére 

12,00 - Csúrog - Megemlékezés az 1944/45-ös ártatlan áldozatok tiszteletére

13,30 - Csúrog - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)