Megemlékezés a palicsi legendáról

140 évvel ezelőtt ezen a napon rendezték meg az első Palicsi Olimpiai Játékokat, mely Vermes Lajos nevéhez fűződik. Ebből az alkalomból tartottak megemlékezést augusztus 26-án, 11 órai kezdettel a palicsi Vermes Lajos sétányon a sportoló egész alakos szobránál.

A megemlékezés ünnepélyes koszorúzással kezdődött. Dr. Pásztor Bálint, a szabadkai városi képviselő-testület elnöke és Nataša Aleksić, a szabadkai városi tanács sport- és ifjúsági ügyekkel megbízott tagja is elhelyezték a koszorút az emlékműnél. A Magyar Nemzeti Tanács képviseletében Paskó Csaba, a Végrehajtó Bizottság tagja, a Vermes Lajos Emlékbizottság nevében pedig Jovan Mirčeski elnök volt jelen. Binder Aranka olimpikon, a Tartományi Sport- és Ifjúsági Titkárság képviseletében rótta le tiszteletét.

A koszorúzás után Jovan Mirčeski szerbül, Mészáros György pedig magyarul ismertette a legfontosabb tudnivalókat a legendás sportolóról.

— Sokan nem is tudják, hogy 140 évvel ezelőtt Európa szeme Palicson és az itt zajló olimpiai játékokon volt. Vermes Lajos báró 1880. augusztus 26-án szervezte meg a palicsi olimpiát, mely az első világégés kitöréséig, harmincnégy éven át tartott. Európa-szerte Vermes Lajosra mint a sportvilág jelentős személyiségére tekintettek mindazon túl, hogy kiváló sportolót is tiszteltek a személyében. Vermes Lajos esetében atlétára, szertornászra, birkózóra és kerékpározóra emlékezünk. Az első olimpián mindössze három versenyszám volt, mégpedig a birkózás, a távolugrás és a súlylökés. A második verseny 1881. július 1-jén zajlott, itt már hét versenyszám közül lehetett választani, méghozzá a 7 km-es gyaloglás, a boksz, a vívás, a súlylökés, a rövidtávú futás, a szertorna és az úszás szerepelt a programban. Később további sportágakkal bővítették az olimpiát. A verseny megtartására Vermes a saját palicsi gyümölcsösét használta fel, sporteszközöket állított fel, atlétikapályát létesített, valamint 1884-ben általa készült el az első közép-európai versenykerékpárút. A versenyzők részére olimpiai falu is épült — tudtuk meg Mészáros György tolmácsolásában, aki azt is elmondta, hogy huszonhat objektum épült Vermes birtokán, melyek közül a Vermes-szobor szomszédságában található halászcsárda maradt meg, mely egykor tornateremként üzemelt.

Dr. Pásztor Bálint elmondta, hogy Vermes Lajos a legkitűnőbb példája annak, hogy Szabadkának, illetve Palicsnak milyen mecénásai és a jövőbe látó, korszakalkotó személyiségei voltak.

— Az ókori olimpiai játékokat évszázadokkal követve 1880-ban lettek először megrendezve Palicson a modern kori olimpiai játékok. A világnak tizenhat évre volt még szüksége, hogy Vermes Lajos példáját követni tudja, hiszen az újkori első olimpiai játékokat a palicsi olimpiai játékok után tizenhat évvel Athénban tartották meg. Ez azt bizonyítja, hogy valamikor a szabadkaiak, a palicsiak élen jártak olyan fontos ügyeket illetően is, mint amilyenek az olimpiai játékok, mely nem kizárólag sportesemény volt, hanem egy sokkal szélesebb jelentőségű ünnepi időszak, amikor a sportolók összemérhették egymással a tudásukat. Idegenforgalmi és a régió felismerése szempontjából is fontos Vermes Lajos és az olimpiai játékok. A palicsi olimpiai játékok emlékeként a mai napig megmaradtak bizonyos épületek, mint például a Bagolyvár, a mai Halászcsárda épülete, a Vila Lujza épülete, melyeket fel kell újítani és karban kell tartani. A városvezetés sokkal nagyobb figyelmet fog szentelni ezeknek az épületeknek a karbantartására, mint ahogy az a korábbi évtizedekben volt. Van mit tanulni Vermes Lajostól olyan tekintetben, hogy hogyan lehet Szabadkát és Palicsot az egész régió érdeklődésének a középpontjába helyezni. Megpróbálunk méltó utódai lenni Vermes Lajosnak — mondta el a szabadkai városi képviselő-testület elnöke.

Az ismertető után a megemlékezés záróakkordjaként Marija Šimoković Velosiped gospodina Vermeša című könyvéből olvasott fel egy részletet.

BÍRÓ TÍMEA

2026. április 3.

10,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

10,50 - Belgrád - Nyilatkozat a Pannon TV „Híradó Plusz” c. műsorának

2026. április 7.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Szabadka - Találkozó Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztosával 

11,00 - Ludas - A VMSZ lakossági fóruma a Kosztolányi-házban

12,00 - Nosza - A művelődési ház megtekintése és a Vackor kihelyezett tagozatának meglátogatása

12,30 - Nosza - A Szent Ágoston-templom megtekintése

2026. április 8.

10,00 - Martonos - A Tűzoltóotthon és a művelődési ház fejlesztéseinek megtekintése

11,00 - Felsőhegy - A Csokonai Vitéz Mihály Általános Iskola beruházásainak megtekintése

11,40 - Zenta - A déli ipari övezethez vezető út aszfaltozási munkálatainak megtekintése

2026. április 9.

09,00 - Szabadka - Diplomahonosítási ünnepség

17,30 - Óbecse - Testvériség Általános és Középiskola beruházási munkálatainak megtekintése

18,00 - Óbecse - A mohácsi csata 500. évfordulójára készülő emlékműsor próbájának megtekitése

2026. április 10.

18,00 - Székesfehérvár  - A Fidesz-KDNP nagygyűlése

2026. április 12.

19,00 - Budapest - A Fidesz-KDNP választási eredményvárója

2026. április 14.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. április 15.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak I. ülése)

2026. április 16.

12,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 21.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2026. április 22.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

 

2026. április 23.

10,00 - Belgrád - Parlament - szavazás (a Rendes Tavaszi Ülésszak II. ülése)

2026. április 24.

14,15 - Budapest - Találkozó Magyar Péterrel, Magyarország leendő miniszterelnökével

2026. április 27.

14,00 - Szabadka - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

20,00 - Újvidék - Vendégszereplés a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorában (élő)

2026. április 28.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése

2026. április 29.

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2026. május 5.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

18,00 - Horgos - A VMSZ helyi szervezetének taggyűlése

2026. május 8.

16,30 - Budapest - Találkozó Orbán Viktorral, Magyarország miniszterelnökével

 

2026. május 9.

10,00 - Budapest - Részvétel Magyarország Országgyűlésének alakuló ülésén

2026. május 30.

12,00 - Szabadka - A XIV. Vajdasági Vágta ünnepélyes megnyitója

17,00 - Szabadka - III. Pásztor István Emlékfutam

18,30 - Szabadka - A Vajdasági Vágta döntője

2026. május 31.

11,00 - Zenta - Részvétel az 1. Zentai Félmaratonon

2026. június 2.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2026. június 3.

10,15 - Szabadka - Találkozó Forsthoffer Ágnessel, a Magyar Országgyűlés elnökével

2026. június 4.

06,40 - Szabadka - Vendégszereplés a Kossuth Rádió Jó reggelt Magyarország c. műsorában (élő)

16,00 - Királyhalom - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 6.

14,00 - Hajdújárás - A 62. Gyöngyösbokréta fesztivál ünnepi megnyitója

2026. június 7.

10,30 - Bácskertes - Ünnepség a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából

2026. június 8.

16,00 - Hajdújárás - A VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2026. június 10.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió PoliTér c. műsorában (élő)

13,15 - Újvidék - Találkozó Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével

2026. június 12.

10,00 - Magyarkanizsa -  Az atlétikapálya ünnepélyes átadója

2026. június 15.

11,00 - Szabadka - A Réel Chocolate üzletének megnyitója

18,10 - Szabadka - Közéleti vita a Pannon TV-ben (élő)

2026. június 17.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament IV. alkalmi ülése a XIV. ciklusban)

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés (a Parlament VII. rendkívüli ülése a XIV. ciklusban)

2026. június 23.

12,00 - Topolya - A fürdőkomplexum ünnepélyes átadója

2026. június 24.

09:15 – Brüsszel – Találkozó Lakos Eszterrel, a TISZA Párt európai parlamenti delegációvezetőjével

09:45 - Brüsszel - Találkozó Deutsch Tamással, a Fidesz-KDNP európai parlamenti delegációvezetőjével

10:15 - Brüsszel - Találkozó Dömötör Csabával, a Fidesz európai parlamenti képviselőjével

10:40 - Brüsszel - Találkozó Hölvényi Györggyel, a KDNP európai parlamenti képviselőjével

11:00 - Brüsszel - Találkozó Borvendég Zsuzsannával, a Mi Hazánk európai parlamenti képviselőjével

 

2026. június 25.

10:00 - Brüsszel - Találkozó Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság egészségügyért és állatjólétért felelős biztosával

14:00 - Brüsszel - Találkozó Danijel Apostolovićtyal, Szerbia európai uniós missziójának vezetőjével

15:00 - Brüsszel - Találkozó Nikola Vučurevićtyel, a Vajdasági Iroda vezetőjével

2026. június 27.

10.00 – Bácsgyulafalva – Hálaadó szentmise a templom külső homlokzatának megújulása alkalmából

2026. június 28.

10.00 – Székelykeve – Részvétel a Székelykeve alapításának 140. évfordulója alkalmából rendezett ünnepségen

2026. június 29.

09,00 - Szabadka - A Pásztor István Alapítvány igazgatóbizottságának ülése​

 

2026. június 30.

08,00 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Mozaik c. műsorában (élő)​

 

2026. július 8.

10,00 - Kishegyes - A XXIII. Vajdasági Szabadegyetem nyitóünnepsége és panelbeszélgetés Délvidéki kerekasztal címmel​