Módosították a költségvetést

Pásztor Bálint: A szerb kormány gyakorlatilag beismerte, hogy alkotmányellenes költségvetést terjesztett be

A Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői szerdán mégis szavazatukat adták az állami költségvetés kiigazítására, ugyanis a szerb kormány a folyó nap délelőttje folyamán meghozta azt a határozatot, amellyel biztosítják a tartománynak az alkotmányosan előírt 7 százalékot az állami költségvetésből. Így a Szerbiai Képviselőház hosszas huzavona után szerda délután elfogadta a 2009-es állami költségvetés kiigazítását.

A Szerbiai Képviselőház szerda délutáni szavazása során a hatalmi koalíció 127 képviselője voksolt igennel, míg 16 ellenzéki képviselő „nem”-mel szavazott a 2009-es állami költségvetés kiigazítására. Előzőleg a szerb kormány egy telefonos ülés keretében meghozta azt a záróhatározatot, amely biztosítja a tartomány számára, hogy mégis megkapja az alkotmány által szavatolt 7 százalékos összeget, annak ellenére, hogy még nem fogadták el a hatásköri törvénytervezetet. Ezzel a döntéssel a kormány amellett, hogy alkotmányosan járt el, biztosította a jogszabály elfogadása számára a szükséges 126 „igent”, ugyanis a Vajdasági Magyar Szövetség parlamenti képviselői ezt szabták meg feltételnek, amely nélkül nem vettek volna részt a szóban forgó jogszabály megszavazásában. Részvételük nélkül a hatalmi koalíciónak további 2 szavazatra lett volna szüksége, mivel az ellenzék már korábban bejelentette, hogy nem támogatják a költségvetési kiigazítást, valamint kedden a VMSZ képviselői mellett, a Preševo Völgyi Albán Koalíció képviselője is azt mondta, nem fog szavaznia a jogszabályra.

A szerb kormány hosszas huzavona és időhúzás után mégis rászánta magát, hogy biztosítsa Vajdaság számára a szerbiai költségvetésből járó 7 százalékos összeget, amelyből még mintegy 6,5 milliárd dinár hiányzott. Ezzel Vajdaság megkapta azt a 6,7 milliárd dinár plusz pénzt, amely az alkotmány által szavatolt pénzösszeget jelenti a költségvetésben, így összesen 52,7 milliárd dinárt kap a tartomány, amelyből 21 milliárd dinár szabad pénzeszköz lesz, míg a többi csupán „átfolyik” a tartományi költségvetésen, vagyis transzfer pénz lesz. Az elmúlt napokban a pénzügyminiszter és a kormányfő is többféleképpen igyekezett kitérni a Vajdasági Magyar Szövetség követelésétől, arra hivatkozva, hogy a költségvetés kiigazításnak törvénytervezete magába foglalja a szóban forgó 7 százalékot, valamint arra is, hogy másként kell értelmezni az alkotmányt. Továbbiakban a múlt hét pénteken Mirko Cvetković kormányfő ígéretet tett, hogy rendelet alapján szavatolni fogják a kért összeget, folyó hét kedden pedig Diana Dragutinović pénzügyminiszter kijelentette, csak a hatásköri törvénytervezet után tudják biztosítani a tartománynak az alkotmány által szavatolt százalékmennyiséget.

– A szerb kormány gyakorlatilag beismerte, hogy alkotmányellenes költségvetést terjesztett be a parlamentbe, hiszen szerda délelőtt folyamán létrehozta azt a záróhatározatot, amely kimondja, Vajdaság meg fogja kapni azt a pénzt, amelyről a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és a kormányfő a múlt hét pénteken megállapodott – véleményezte lapunknak Pásztor Bálint, a kisebbségi frakció vezetője.

Mint megjegyezte, bebizonyosodott, hogy a VMSZ nélkül nem lett volna meg a parlamenti többség a költségvetési kiigazítás elfogadásához. Mint lapunknak a parlamenti képviselő elmondta, a szóban forgó 6,5 milliárd dinárt a kormány úgy fogja megadni Vajdaságnak, hogy a záróhatározat a kiigazított költségvetés elfogadását követően részévé fog válni az állami költségvetésnek is. Így megvannak azok a garanciák, amelyeket az elmúlt napokban követeltek a vajdasági politikusok. Szavai szerint jól döntöttek, amikor azt mondták, hogy nem hajlandóak elfogadni azt, hogy csak a hatásköri törvény elfogadást követően kapja meg Vajdaság a hiányzó pénzösszeget.

– A kormány kénytelen volt engedni a követeléseinknek és ezzel lehetővé tették számukra, hogy megszavazzuk a költségvetést, amely így összhangban lesz az alkotmánnyal – nyilatkozta a parlamenti képviselő.

A szavazás megkezdése előtt Nenad Čanak biztosította a pénzügyminisztert, hogy szavazatukat adják az költségvetés kiigazítására, mivel Vajdaság számára el lettek rendezve azok a részletek, amelyek biztosítják, hogy a tartományi költségvetés elérje az állami költségvetés 7 százalékát.

Bojan Pajtić, a Tartományi Végrehajtó Bizottság elnöke szerdán elégedettségét fejezte ki, hogy Vajdaság megkapja a neki ígért 7 százalék teljes összegét. Mint megjegyezte, ez a közte és a kormányfő között kedd esti megállapodásnak köszönhető.

SÚLYA LETT

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke szerda délelőtti sajtótájékoztatóján megjegyezte, az utóbbi napok igen zűrösek voltak, ugyanis arra kényszerültek, hogy kordában tartsák a hatalmon lévő koalíciót, nehogy alkotmányellenes határozatok születhessenek.

– A szerb társadalom tragédiája, hogy a Vajdasági Magyar Szövetségnek kellett magára vállalnia azt a szerepet, amellyel arra kellet kényszerítenie egy olyan nagy hatalommal bíró pártot, mint a Demokrata Párt, hogy tiszteletben tartsák azt, ami az alkotmányban le van írva – mondta a VMSZ elnöke.

Szavai szerint nagy szégyent jelent az ország számára az, hogy a szerb pénzügyminiszter nem ismeri az alkotmányt, valamint az is bebizonyosodott, hogy nem elég megállapodni a szerb miniszterelnökkel, hiszen ezt a megállapodást a jelek szerint könnyen félreteszik, illetve egyszerűen nem tartják be. Mint megjegyezte, pártjának nincs más alternatívája, kitart a szavahihetősége és az eddigi politikája mellett.

– Úgy tűnik, hogy a mi 4 szavazatunknak újra hihetetlen fontos súlya lett, és ennek a 4 szavazatnak a súlyát birtokolva sikerült rávennünk a politikai partnereinket arra, hogy az általuk megfogalmazott alkotmányt betartsák – nyilatkozta pártelnök.

A VMSZ elnöke elmondta még, hogy a nap folyamán találkozik Boris Tadić államfővel, akit meg fog kérni arra, hogy Vajdaságra ne csak akkor figyeljenek, amikor a szavazatokra van szükség, valamint emlékezteti a vajdasági statútum és a nemzeti tanácsok körüli huzavonára, amelyről egy évvel ezelőtt született megállapodás, azonban mai napig sem történt előrelépés a kérdéssel kapcsolatban.

Mint elmondta, a Demokrata Párttal való nézeteltérések ellenére nem merült fel annak a lehetősége, hogy kilépjenek a koalícióból, ugyanis ha a VMSZ kilépne a koalícióból, megszűnne a parlamenti többség. Ezzel egy oly helyzet állna elő, amelyik a rendkívüli választások irányába tolná el Szerbiát, mondta Pásztor.

– Ez még rövid távon sem lehet a Vajdasági Magyar Szövetség, vagy a vajdasági magyar közösségnek az érdeke – emelte ki Pásztor István.

DIÓSI ÁRPÁD

2024. január 11.

15,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

10,30 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 1.

09,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

 

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 4.

13,30 - Szabadka - Interjú a „Politika” napilapnak   

2024. március 5.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

10,30 - Szabadka - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

2024. március 6.

08,00 - Budapest - találkozó Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel

09,00 - Budapest - előadás megtartása a Misszióvezetői Értekezleten a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 

10,00 - Budapest - találkozó Magyar Leventével, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkárával, miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. március 7.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 44. ülése

12,30 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó

2024. március 11.

17,00 - Óbecse - Megemlékezés Than Mór halálának 125. évfordulójára

2024. március 12.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában

10,30 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

2024. március 13.

13,30 - Szabadka - Tárgyalás Bányai Gábor országgyűlési képviselővel, a Dél-Alföld gazdasági fejlesztéséért felelős kormánybiztossal

18,00 - Palics - Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának ünnepi fogadása az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére

2024. március 14.

11,00 - Királyhalom - Petőfi Sándor mellszobrának ünnepélyes leleplezése

12,00 - Királyhalom - Találkozó Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

2024. március 15.

10,00 - Magyarittabé - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

15,00 - Bácskossuthfalva - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

17,00 - Szabadka - Megbeszélés dr. Nobilis Márton Pállal, Magyarország  Agrárminisztériumának államtitkárával

18,00 - Szabadka - a Vajdasági Magyar Szövetség Központi megemlékezése

2024. március 16.

16,00 - Tiszaszentmiklós - Ünnepi műsor és emléktábla avatás Pásztor István tiszteletére

18,30 - Torda - Koszorúzás és ünnepi műsor

2024. március 18.

09,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

11,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

2024. március 19.

10,00 - Szabadka - Találkozó a magyarországi szerbek vezetőivel

2024. március 20.

10,00 - Belgrád - Parlamenti ülés

17,25 - Belgrád - Parlament - Szavazás 

2024. március 21.

17,00 - Palics - Találkozó Rákay Philippel

18,00 - Palics - a Most vagy soha! c. film vajdasági díszbemutatója

2024. március 25.

09,00 - Szabadka - Egyeztetés a VMSZ alelnökeivel

10,00 - Szabadka - Találkozó Panyi Miklóssal, parlamenti és stratégiai államtitkárral, miniszterhelyettessel, Salgó László Csongrád-Csanád Vármegye főispánjával, dr. Csepeti Ádám stratégiai ügyekért felelős helyettes államtitkárral

2024. március 26.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

11,00 - Zenta - a Vajdasági Agráregyesületek Szövetségének tisztújító közgyűlése

2024. március 27.

12,00 – Subotica - a TV Subotica U sred srede c. műsorának felvétele (adásban ma 19,00 órakor)

2024. március 28.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

10,00 - Szabadka - Találkozó Christopher R. Hillel, az USA belgrádi nagykövetével

13,30 - Szabadka - a VMSZ elnökének, alelnökeinek, Intéző Bizottságának, a Tanács elnökének és helyettesének egyeztetése

2024. április 3.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

2024. április 4.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 45. ülése