Lesz tennivalójuk

Soós Edit és Gúth Imre bekerült az Országos Oktatási Tanácsba

Nagy szó, hogy a 42 tagú Országos Oktatási Tanácsnak két magyar tagja is lett. Soós Editet a Szerbiai Szakközépiskolák Szövetsége, Gúth Imrét pedig a Szerbiai Fizikusok Társasága javasolta. A jelöltek közül a parlament választotta meg az új tagokat, azok helyett, akiknek már lejárt a megbízatási ideje, ugyanis a tagok felét 6, a másik felét 3 évre választották meg 2004-ben.

– Az oktatás és nevelés alapjairól szóló köztársasági törvény pontosan szabályozza azt, hogy az oktatási tanácsba kik jelölhetnek tagot, többek között jelölhet a Szerb Tudományos Akadémia, az egyetemek, az egyházak, a szakszervezetek, a szakközépiskolák szövetsége. Ezen javaslattevő szervek között szerepelnek a nemzeti tanácsok is. Úgy fogalmaz a törvény, hogy az országos oktatási tanács egy tagját a nemzeti kisebbségek nemzeti tanácsainak a javaslatára nevezik ki. Ezt úgy kell értelmezi, hogy a nemzeti tanácsok, amelyből jelen pillanatban 16 van, összeülnek, és egy közös jelöltet állítanak, annak érdekében, hogy a nemzeti kisebbségek nyelvén folyó oktatás problémáihoz értő szakember is helyet kaphasson ebben a tanácsban. Sajnos 2003-ban, amikor az Oktatási Tanács első összetételét választotta meg a parlament, a nemzeti tanácsok javaslatát lesöpörték az asztalról, formális okokra hivatkozva nem vették figyelembe. Akkor Josip Ivanovićot javasoltuk, a Horvát Nemzeti Tanács akkori elnökét, aki nem került be a tanácsba. Most, amikor néhány tanácstagnak a mandátuma lejárt, a nemzeti tanácsoknak nem is tették lehetővé, hogy jelöltet állítsanak formális okok miatt – tudtuk meg Pásztor Bálint parlamenti képviselőtől. – Az Országos Oktatási Tanácsnak fontos hatáskörei vannak, például tankönyvek és tantervek jóváhagyása, oktatási stratégia megfogalmazása, és nagyon komolyan kellene foglalkozni a kisebbségi, és azon belül a magyar tannyelvű oktatással, és ezt nem teheti meg úgy, hogy nincs olyan szakember ebben a tanácsban, amelyik értene ezekhez a problémákhoz. Ezt a parlamenti vitában is elmondtam. Most ebben a szakmai testületben helyet kapott Soós Edit, a szabadkai Egészségügyi Középiskola igazgatónője. Őt a Szerbiai Szakközépiskolák Szövetsége javasolta (ennek a szövetségnek összesen 12 jelöltje volt, közülük hármat választhatott taggá a parlament, s sikernek könyvelhető el, hogy a három megválasztott tag között van Soós Edit is), de 2002 decemberétől a Magyar Nemzeti Tanács Intézőbizottságának közoktatási kérdésekkel megbízott tagja is, tehát ismeri a kisebbségi oktatás problémáit. Az ő megválasztását két hónapig tartó lobbitevékenységünk előzte meg. Biztosan szóvá fogja majd tenni a kisebbségi oktatást érintő problémákat. Akkora befolyása lesz, amekkorát majd ki tud vívni ebben a testületben. Nincs garantálva, hogy döntő módon befolyásolni tudná a tanács munkáját, hiszen 42 tagja van összesen, viszont nagy eredmény, hogy ott lesz, és szóvá teheti a problémákat, megoldási javaslatokat fogalmaz meg, napirendre tud tűzetni olyan kérdéseket is, amelyekkel ez az oktatási tanács eddig nem foglalkozott.

Soós Edit lapunknak nyilatkozva elmondta, elsősorban a szakiskolák és a kisebbségi oktatás kérdéseivel kíván majd foglalkozni.

– Két év múlva indul a szakiskolák reformja, ezen majd komolyan kell dolgozni. A kisebbségi oktatás terén nagyon sok feladat áll előttük, mint például a tankönyvek, tantervek ügye, és a kisebbségi oktatás színvonalának emelése. A tanács szakmai bizottságokban dolgozik, a lehetőség ezek munkájában nyílik majd meg. Fontos lesz, hogy melyik szakmai bizottságon belül kapok majd lehetőséget a munkára. Biztos vagyok benne, hogy helyet kapok majd abban a szakmai bizottságban, amely olyan kérdésekkel foglalkozik majd, amelyekre úgy érzem, vannak kompetenciáim.

A Szerbiai Fizikusok Társaságának jelöltje volt Gúth Imre egyetemi fizikatanár, aki szintén bekerült a tanácsba, erről azonban még őt nem értesítették. Felkerestük őt is, a megválasztásának hírét tőlünk tudta meg, és egyelőre még nem kívánt nyilatkozni.

Az Országos Oktatási Tanács várhatóan április végén tartja meg alakuló ülését.

****

Az Országos Oktatási Tanács fontos feladata az oktatás stratégiájának kidolgozása, ám a testület eddigi 3 és fél éves munkája során ez nem történt meg. A szerbiai parlament oktatási bizottsága nemrégiben elégedetlenségének adott hangot az Országos Oktatási Tanács elmúlt három és fél éves tevékenységével kapcsolatban, amely egyetlen fontos dokumentumot sem hozott meg annak érdekében, hogy az oktatás kilábaljon jelenlegi katasztrofális helyzetéből.

TÁPAI RENÁTA

2023. november 27.

14,00 - Bácskossuthfalva - Megemlékezés Csubela Ferenc és Kiss Antal esperes halálának évfordulóján

16,00 - Kúla - Blaskó Imre vállalkozó Prosperitati pályázat által megvalósított fejlesztéseinek megtekintése

16,30 - Kúla - Körmőczy család Prosperitati pályázat által megvalósított mezőgazdasági- és állattenyésztési fejlesztéseinek megtekintése

17,00 - Kúla - a VMSZ lakossági fóruma

18,30 - Szenttamás - Megbeszélés a szenttamási civil szervezetek veztőivel és a községi szervezet elnökségével

19,00 - Szenttamás - a VMSZ lakossági fóruma

2023. november 28.

05,10 - Szeged - Találkozó János Lázár miniszterrel

05,19 - Szeged - Utazás a Szeged-Szabadka vasútvonal elso járatával

07,00 - Palics - Sajtótájékoztató

07,30 - Palics - Reggeli és beszélgetés a polgárokkal

08,45 - Horgos - Ipari park, vasútfejlesztési tervek megtekintése

09,20 - Horgos - Beszélgetés a helyi emberekkel, civilekkel a migránsproblémákról, a vasútról és a határátlépésről

10,30 - Magyarkanizsa - Beszélgetés a járókelőkkel

13,10 - Törökkanizsa - A valamikori járási bíróság épületének megtekintése

13,25 - Törökkanizsa - Tallián Emil emlékmű megtekintése 

13,35 - Törökkanizsa - Az egykori gróf Maldeghem-kúria és a kastély park megtekintése

13,50 - Törökkanizsa - Schulpe kastély megtekintése

15,15 - Óbecse - a VMSZ lakossági fóruma

2023. november 29.

10,00 - Újvidék - Vendégszereplés az Újvidéki Rádió Hangadó szerda c. műsorában (élő)

11,00 - Újvidék - Találkozó Goran Karadžićtyal, az RTV vezérigazgatójával

11,30 - Újvidék - Interjú a Politika napilapnak

18,00 - Szabadka - Szalai Ádám beszélgető estje

2023. november 30.

15,15 - Újvidék - Interjú a Mandiner hetilapnak

17,20 - Belgrád - Vendégszereplés az RTV1 "Pravi Ugao" c. műsorában (élő; szerb nyelven)

2023. december 1.

09,50 - Palics - Találkozó Zsigmond Barna Pál miniszterhelyettessel

10,00 - Palics - Miroslav Antić Általános Iskola fejlesztéseinek megtekintése

10,30 - Palics - Palics Magyar Művelődési Központ épületének megtekintése

11,00 - Palics - Kerekasztal beszélgetés az EU-s pályázatok fontosságáról

11,30 - Szabadka - Interjú a Večernje novosti napilapnak

18,00 - Ada - a VMSZ regionális lakossági fóruma, képviselőjelöltjeinek bemutatkozása 

2023. december 2.

10,00 - Palics - Téli Hagyományok Fesztiválja -Töpörtő sütőverseny 

11,00 - Szabadka - Dr. Veress Emőd jogászprofesszor előadása

13,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ aktivistáival

18,00 - Zombor - a VMSZ regionális lakossági fóruma, képviselőjelöltjeinek bemutatkozása 

2023. december 3.

18,45 - Ada - Találkozó Mága Zoltánnal

19,00 - Ada - Mága Zoltán adventi hangversenye Pásztor István emlékére

2023. december 4.

09,30 - Szabadka - Interjú az MTVA részére

10,00 - Szabadka - A vasút hatása Szabadka város fejlődésére

15,00 - Szabadka - Találkozó Koncz Zsófia miniszterhelyettessel

16,00 - Szabadka - a Szekeres család meglátogatása

18,00 - Péterréve - Tanoda Fejlesztő Központ megtekintése

18,30 - Péterréve - Tájház megtekintése

19,00 - Péterréve - a VMSZ lakossági fóruma

2023. december 5.

10,50 - Zenta - Találkozó Orbán Balázzsal, a miniszterelnök politikai igazgatójával 

11,00 - Zenta - A Vajdasági Magyar Digitális Archívum bemutatója 

11,30 - Zenta - A Bolyai Tehetséggondozó Gimnázium és Kollégium megtekintése 

12,00 - Zenta - Közösségi beszélgetés 

12,30 - Zenta - a felújított Kiszsinagóga megtekintése

16,30 - Újvidék - Találkozó Bóka János miniszterrel

17,00 - Újvidék - az Európa Kollégium megtekintése 

18,00 - Újvidék - a VMSZ regionális lakossági fóruma, képviselőjelöltjeinek bemutatkozása 

2023. december 6.

11,15 - Szabadka - Interjú a Subotičke novine hetilapnak

12,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

19,45 - Budapest - Vendégszereplés a Hír TV Napi Aktuális c. műsorában (élő)

2023. december 7.

07,18 - Budapest - Vendégszereplés a Kossuth Rádio Jó reggelt, Magyarország c műsorában (élő)

09,30 - Budapest - Vendégszereplés az M1 ma reggel c. műsorában (élő)

18,45 - Topolya - Találkozó Mága Zoltánnal

19,00 - Topolya - Mága Zoltán adventi hangversenye Pásztor István emlékére

2023. december 8.

07,45 - Szabadka - a Hír FM Magyar Hangok c. műsorának felvétele

09,45 - Szabadka - Interjú a Hét Nap hetilapnak 

15,30 - Újvidék - Találkozó Gulyás Gergely miniszterrel

15,45 - Újvidék - A Magyar Szó megtekintése 

16,00 - Újvidék - Közösségi beszélgetés 

17,30 - Nagybecskerek - a VMSZ regionális lakossági fóruma, képviselőjelöltjeinek bemutatkozása 

2023. december 9.

09,30 - Pat (Szlovákia) - a Szövetség II. Országos Kongresszusa

15,45 - Ada - Vajdasági ifjúsági vezetőképző

2023. december 11.

12,00 - Szabadka - Találkozó Nagy János államtitkárral

12,50 - Csantavér - Udvardi Körmös Tünde és családja meglátogatása

13,50 - Szabadka - a Scenso Kft. meglátogatása

14,30 - Szabadka - a Lányi Ernő Iparos Művelődési Egyesület megtekintése

14,40 - Szabadka - a VMSZ lakossági fóruma

2023. december 12.

07,25 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

12,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Nemzet napilapnak

14,00 - Belgrád - Vendégszereplés az RTS Oko Magazin c. műsorában - felvétel (szerb nyelven; adásban: dec. 14-én 18:25-kor)

18,30 - Csantavér - a VMSZ lakossági fóruma

2023. december 13.

09,20 - Csonoplya - Találkozó Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettessel

09,30 - Csonoplya - Találkozó a helyiekkel

11,00 - Doroszló - Találkozó a helyiekkel

13,30 - Szabadka - Kampányösszegző sajtótájékoztató a VMSZ-ben

2023. december 14.

09,30 - Szabadka - Interjú az M1 TV részére (élő)

12,15 - Ada - Találkozó Szijjártó Péter miniszterrel

12,45 - Ada - Találkozó Kelemen Hunorral, az RMDSZ elnökével

13.00 - Ada - A Tosmasine Kft. és a kiemelt jelentőségű közepes gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

13.40 - Ada - Az Eurotextil Kft. és a kiemelt jelentőségű közepes és nagyléptékű gazdasági fejlesztés ünnepélyes átadása

14,40 - Hajdújárás - Találkozó a helyiekkel

17,00 - Szabadka - a VMSZ lakossági fóruma, képviselőjelöltjeinek bemutatkozása 

18,00 - Szabadka - Találkozó a VMSZ Ifjúsági Fórumának tagjaival

2023. december 15.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

16,00 - Szabadka - a VMSZ Tanácsának ülése

17,00 - Szabadka - a VMSZ városi szervezete elnökségének ülése

2023. december 17.

07,30 - Szabadka - Szavazás

17,15 - Szabadka - Interjú az M1 TV részére (élő)

20,00 - Szabadka - Eredményvárás a VMSZ-ben

2023. december 18.

11,00 - Budapest - Választások Szerbiában – magyar vonatkozások - beszélgetés Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkárral

16,00 - Magyarkanizsa - a VMSZ Tanácsának ülése

2023. december 19.

07,25 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

2023. december 20.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

11,00 - Szabadka - Gyászülés dr. Selymesi Nándor tiszteletére

13,00 - Szabadka - Találkozó Németh Szilárddal, Magyarország Honvédelmi Minisztériumának parlamenti államtitkárával (miniszterhelyettes)

16,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

18,45 - Szabadka - a Hír FM Magyar Hangok c. műsorának felvétele

2023. december 21.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 42. ülése

2023. december 28.

17,00 - Pacsér - a VMSZ helyi, községi, körzeti elnökeinek és más tisztségviselőinek fóruma

2024. január 11.

15,00 - Szabadka - a Vajdasági Televízió Napjaink c. műsorának felvétele (adásban hétfőn 20 órakor)

2024. január 22.

16,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

2024. január 23.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

10,00 - Újvidék - Szerződésaláírás a Magyar Szó épületében tervezett felújítési munkálatokkal kapcsolatban

2024. január 24.

17,00 - Szabadka - a VMSZ Szabadkai Városi Szervezete Tanácsának ülése

2024. január 25.

10,00 - Szabadka - a Paulinum Püspökségi Klasszikus Gimnázium iskolanapja és kápolnájának búcsúja

2024. január 26.

08,00 - Szabadka - A Városi Képviselő-testület Egyeztető Tanácsának ülése

18,00 - Zenta - Ünnepség a Magyar Kultúra Napja alkalmából

2024. január 28.

17,00 - Magyarkanizsa - Ökumenikus istentisztelet

2024. január 31.

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Alapszabályzati Kérdéseket, Szervezést és Képviselő-testületi Iratszabályokat Figyelemmel Kísérő Bizottságának ülése

09,30 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület Káderügyi, Közigazgatási és Munkaviszonyi Bizottságának ülése

10,00 - Szabadka - Önkormányzati sajtótájékoztató

18,00 - Újvidék Város napja, a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 1.

08,30 - Szabadka - a VMSZ szabadkai városi frakciójának ülése

09,00 - Szabadka - a Városi Képviselő-testület 43. ülése

15,00 - Szabadka - Interjú a Magyar Szó napilapnak

2024. február 2.

14,00 - Szabadka - A Prosperitati Alapítvány központi irodája új helyszínének avatója

18,00 - Törökkanizsa - A VMSZ községi szervezete megalakulásának 17. évfordulójára szervezett ünnepség

 

2024. február 6.

10,00 - Belgrád - A Parlament első, alakuló ülése a XIV. ciklusban

10,30 - Belgrád - A Pannon TV Közügyek c. műsorának felvétele (adásban ma 18 órakor)

11,30 - Belgrád - Találkozó Magyar Józseffel, Magyarország belgrádi nagykövetével

2024. február 8.

16,30 - Csóka - Megemlékezés Móra Ferenc halálának 90. évfordulóján

2024. február 17.

13,30 - Budapest - Találkozó Zsigmond Barna Pál, országgyűlési képviselővel, a Fidesz határon túli ügyekért felelős igazgatójával

15,00 - Budapest - Orbán Viktor miniszterelnök évértékelő beszéde

2024. február 19.

13,00 - Hajdújárás - a VMSZ Elnökségének és Tanácsának ülése

18,00 - Zombor - Zombor Város napja - a VMSZ ünnepi műsora

2024. február 20.

07,30 - Szabadka - Vendégszereplés a Szabadkai Magyar Rádió Napindító c. műsorában (élő)

15,30 - Szabadka - Találkozó Dr. Gyuricza Csabával, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) rektorával

2024. február 21.

10,00 - Zenta - A Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) diplomaosztó ünnepsége

 

2024. február 24.

10,30 - Palics - Jogászkonferencia a Vajdasági Magyar Jogász Egylet (VMJE) szervezésében

 

2024. február 26.

16,30 - Budapest, Országház - Magyarország köztársasági elnökének megválasztása és ünnepélyes eskütétele

2024. február 27.

13,00 - Belgrád - Találkozó Aleksandar Vučićtyal, Szerbia köztársasági elnökével

2024. március 2.

10,00 - Zenta - a VMSZ tisztújító közgyűlése

2024. március 8.

14,00 - Budapest - Esterházy János Emlékünnepség és Díjátadó